“Girls kick ass!”

A Titanic világsikere után James Cameron úgy döntött, hogy a tévés iparban is kipróbálja magát, s így megalkotta az azóta scifi-legendává váló Dark Angel-t. Ez így akár egy szép esti mese kezdete is lehetne, sőt a folytatás is emlékeztet a mesék világára, hisz itt is van egy csúf gonosz mostoha, nevezetesen a sorozatot a második évad végén beszüntető Fox csatorna.
A mesének itt vége is, de akit érdekel, az olvasson tovább, hogy megtudja: mi az oka annak, hogy több évvel a cancel után is rajongók milliói tüntetnek évről évre a folytatásért, hogy mi volt az, ami az addig csak kis csinoskaként kezelt Jessica Alba-t megindította a világhír felé, és hogy mi erről itt miért nem tudunk szinte semmit.
Tehát azt már említettem, hogy a sorozat ötlete James Cameron agyából pattant ki, és mint ilyen, szinte természetes, hogy a jövőben játszódik. A Terminátor filmekkel ellentétben itt a világégés elmaradt, de azért Amerika így is jól megkapta. 2009. júniusában néhány terrorista atombombát robbantott az USA felett és így minden számítógép memóriája az utolsó bitig törlődött, hazavágva ezzel a világ önjelölt urainak a gazdaságát. 2019-re (a sorozat jelenidejére) a harmadik világ szintjére süllyedt az egész ország. (Hogy a világ többi részére milyen hatással volt a „Lökés”, arról nem szól a fáma, de hát van az amcsikon kívül más is a világon?)
No, azért a fegyverkezés továbbra is folyik gőzerővel: egy még bőven a 20. században elindított katonai project keretében, az őssejt-kutatásban és minden egyéb hasonlóban elért sikereken felbuzdulva, emberi és állati DNS keresztezésével (elég sok kudarc után) végre sikerül létrehozniuk a tökéletes katonákat. Azonban 12-en közülük valahogy nem igazán értékelték a katonás fegyelemmel való nevelést, meg az esetleges betegségek következményeként várható élveboncolást és így úgy döntöttek, hogy megszöknek. Ez 2009-ben, épp a „Lökés” évében – de még annak megtörténte előtt – sikerült is nekik.
Az egyikük Max (Jessica Alba), aki felnővén Seattle-ben él és dolgozik egyszerre két állásban. Nappal egy biciklisfutár szolgálatnál, éjjelenként pedig betörőként. Robin Hood módjára elvesz a gazdagoktól, hogy aztán a szegényeknek – magának, a barátainak és a 11 szökött társát kereső magánnyomozónak – adhasson. Nyugodtan csordogál is az élete ebben a mederben, egészen addig, amíg egy betörés során össze nem ismerkedik az ország lelkiismereteként működő Logan Cale-el (Michael Weatherly). Meglátni és megszeretni egymást egy pillanat műve számukra, beismerni is ezt azonban talán egy egész élet alatt sem sikerülne. Mindenesetre megegyezésre jutnak: Max segít Logan-nek lebuktatni a rosszfiúkat, Logan segít Max-nek megtalálni a társait.
A történetet több minden is bonyolítja, többek közt az, hogy Max létrehozói nem veszik a legjobb néven, hogy az elmúlt tíz évben hiányzott az eligazításokról, továbbá, hogy nem csak ők szeretnék őt a soraikban látni.
Cimkék: Dark Angel, Jessica Alba, Sorozat, Sötét angyal


