Most hogy a remake-ek korszakát éljük a nagyemberek elővették a fiókból egy 1984-es sorozat ötletét, leporolták és a mai sorozatsztárok felhasználásával új szériát indítottak belőle. Na és hogy hogy sikerült? Ha engem kérdeztek nagyon jól. Ha a csatorna fejeseit, akkor rosszul.

Az alapötlet kicsit Függetlenség napja szerű csak annyi a különbség, hogy itt a Földhöz közeledő űrhajók nem lődözni jönnek, hanem látszólag barátkozni. Persze ez már az egyszeri nézőnek is gyanús az első pillanattól kezdve. Mindenesetre a “V”-k azt mondják, hogy új otthont szeretnének találni a Földön és ezért cserébe átadják nekünk embereknek a technológiájuk egy részét. Az érkezésüknek persze többségében nem örülnek az emberek, de a világ vezetői tárgyalásokba kezdenek velük. Aki viszont örül a “V”-knek, az annyira fanatikus, hogy még akkor sem gyanakodna, ha teszem azt felrobbantanák az USA keleti partját… A történet középpontjába egy FBI ügynöknő kerül aki az ilyen sorozatokhoz hasonlóan teljesen véletlenül keveredik az ügybe: egy nyomozás során ő és a társa egy terrorszervezet után nyomoz, amiről kiderül, hogy az valójában egy V ellenes csoport és nem is annyira biztos, hogy nem nekik van igazuk… Hasonló szerencsés módon keveredik az ügybe a másik főszereplő: egy pap, akit egy haldokló szavai vezényelnek a dolgok közepébe, ahonnan kikerülni már nem tud…

Lehet ez így leírva elég homályos, de akadnak már az első részben is meglepő dolgok, amiket nem akarok előre lelőni azoknak, akik még nem látták. Az első pár rész eddig kellő izgalmat tudott szállítani és képes volt fenntartani az ember érdeklődését az első pillanattól az utolsóig. Azt persze nem szabad elvitatni, hogy a néhány meghökkentő húzás mellett azért eddig a sorozat a már ismert panelekből építkezik. Ilyetén formán nem maradhatott ki az FBI ügynöknő lázadó fia, akinek a szájába az ember már két perccel a megismerése után szívesen belelépne egy vasalt orrú bakanccsal és a helyzet onnantól már csak rosszabb lesz… Akad itt karakter, aki a múltjától akarja megóvni a jelenlegi szerelmét azzal, hogy elhagyja, de képtelen elhatározásra jutni. Van enyhén kattant összeesküvés hívő, de az érkező idegenek hideg vezetője is ide tartozik. Persze az ismert elemeknek van egy előnyük is: máshol már beváltak és nyertes csapaton nem szabad változni. Nem kétséges itt is működik.

Ami a szereplőválasztást illeti, igazi kis sorozat-sztárparádét hoztak össze a készítők: ott van mindjárt a főszereplő, a Vészhelyzetből, Lost-ból és még megannyi más sorozatból ismerős Elizabeth Mitchell, de mondhatnám még a Taken-ben és 4400-ban megismert Joel Gretsch-et, Morena Baccarin-t a Firefly-ból (megjegyzem, itt már közel sem olyan gyönyörű mint ott volt…) Allan Tudyk-ot szintén onnan, illetve őt még a Dollhouse-ból is, Laura Vandervoort-ot a Smallville-ből, vagy Morris Chesnut-ot akitől így hirtelen nem jut eszembe semmi sem, de szintén igen ismert arc. Nekem ugyan nem ismerős, de Scott Wolf sem ma kezdete a szakmát, ő az Everwood megannyi részében szerepelt, valamint a Kerge városban. Persze akadnak itt ismeretlen arcok is, de gyakorlatilag a főszereplő gárda 90 százalékát le is tudtuk a fenti felsorolással.

Ekkora erőfeszítések után természetesen a stúdió sikereket vár el, de az hogy az eddig leadott négy rész alatt már három különböző ember irányította a sorozat munkálatait, azt jelenti, hogy nincsenek igazán megelégedve az eredményekkel. Szerintem igazán nincs rá okuk, de ennek ellenére sem jósolok túl hosszú életkort a sorozatnak. Épp ezért mondom, hogy én ajánlom minden sci-fi szeretőnek, de a rosszkor érkező cancel-ekre igazán érzékenyek talán mégis jobban tennék, ha várnának vele úgy a második évad végéig, hogy belevágjanak. Ahogy a dolog áll, lehet hogy olyan már nem is lesz. Pedig a koncepció és az eddigi történetvezetés alapján megérdemelné…

Immáron kilenc éve, hogy először láthattuk, hogy Jack Bauer hogyan vészeli át élete legnehezebb napját. Azóta több ilyen nagyon szar 24 órája volt amik megtekintése több-kevesebb izgalommal szolgált a nézők számára. Persze azért ezesetben a több a jellemzőbb, hisz igazán unalmas és/vagy gyenge 24 évad csak egy volt, az viszont annyira rosszul sikerült, hogy szerintem ha lenne szavazás ahol a legalább öt évadot megélt sorozatok közül kéne kiválasztani, hogy melyik a legrosszabb szezon, valószínűleg magasan utasítaná maga mögé még a Gilmore girls híresen szar hatodik évadát is…

Az előző évad azért szerencsére visszakanyarodott a 24-i útra, bár a régi nagyok színvonalát nem érte el, de legalább nem volt meg az az érzése az embernek, hogy inkább tolják ki a szemét, mint hogy még egyszer megnézze. Ez persze most csak szemétkedés, nem volt rossz a hetedik évad, épp csak kicsit túlzsúfolták és a szokásos egy évad – két leküzdendő főköcsög forgatókönyv helyett vagy négy egymáshoz relatív lazán kapcsolódó sztorit láthattunk amitől az évad – főleg a végére – nagyon elaprózottá vált. Ezek után a kérdés csak az, hogy vajon a nyolcadik évad végképp helyrelöki-e a széria szekerét, tartja az esett, de élvezhető színvonalat, vagy belöki a süllyesztőbe, egy hatodik évadoshoz hasonló trágyadombbal.

A válasz erre röviden… dobpergés… fogalmam nincs róla. De komolyan. Az első öt rész eddig nem rossz, de azért leginkább a “laposka” jelzőt érdemelte ki. Most szidtam itt a hatodik évadot, de az az elején brutálisan jó volt, azonban a nyolcadik eddig nem pörgi agyon magát. Az alaphelyzet (filmélményt elrontó spoilerektől mentesen) a következő: az iráni elnök (jó oké, én is tudom, hogy nem Irán az, hanem valami Arabisztán, de azért elég nyilvánvaló, hogy Iránt jelképezi) az ENSZ-ben tárgyal és nyal be mélyen az amcsi elnökasszonynak, aki mint a világ ura, ragaszkodik, hogy Arabisztánnak ne csak hogy atomja ne legyen, de efelől az USA bizonyosodhasson meg, mert hát végülis az ENSZ ki a francot érdekel. Kik ők, hogy az USA felett állnának, mi? Ha nem Amerika mondhatja meg, hogy kinek lehet atoma, akkó’ ki, nemde? Szóval zajlik a tárgyalás, amit Jack papa immár csak távolról szemlél, mert unokája van neki, meg heróltja a világmegváltástól. Utazna is el a lányával Kimbával, meg annak családjával el New York-ból Los Angeles-be, hogy boldogan amíg meg nem… de befut egy régi informátora, aki azt mondja, hogy infója van egy az arabisztáni elnök ellen készülő merényletről. Jack küldené a picsába, nem a CTU-ba, de aztán azért győz a hazaszeretet. Telefonoz a volt cégének, mert hát az megint van, mióta Taylor elnök meglátta, hogy a csúnya terrorista bácsikat csak Jack papa “térden lőjük, aztán tuti beszél majd” módszerével lehet megregulázni. Szóval Jack telefonoz a CTU-nak, akik megmondják neki, hogy merre kéne vinnie az informátort, hogy átadhassa az ügynököknek. Közben persze azért galibák lesznek, meg Jack megöl két bérgyilkost, de hát mind tudjuk, hogy ez neki olyan, mint másnak levinni a szemetet: napi rutin feladat. Az infó megvan, Jack a háta közepére nem kívánja ezt a nyomozósdit, de hát mégis ő a CTU legendája (mondjuk valami kis gyík az irodában még nem hallott róla, meg is kérdezi a többiektől, hogy ki a rák az a Jack Bauer, de abból ahogy ránéznek rögtön sejti, hogy valami olyasmit nem tud, ami valószínűleg a CTU kiképzés során legalább egy évfolyamnyi tananyag, szóval nem feszegeti tovább a kérdést) szóval nem marad ki a dologból. Ott van persze a CTU-ban Chloe is, aki kénytelen visszatérni a melóba, miután kenyérkereső férjura elvesztette állását. Ez még hagyján, de jelen helyzetben Chloe a frissember, akinek kurvára semmi fogalma nincs semmiről. Hoppá! Ilyet sem nagyon láttunk még, mi? Szóval zajlik az élet, képbe kerül még némi harcászati uránium, orosz, ex KGB-s maffiózók és csupa-csupa finomság. Persze nem 24 évad az, ahol valakinek a világ megmentése mellett nincs valami fontosabb dolga is. Ez a valaki idén a tepsi szájú Katie Sackhoff, aki produkálja azt a bravúrt hogy a karaktere nem csupán az ő rusnya pofája miatt unszinpatikus. Szóval az ő magánszála annyira kurvára érdektelen, idegesítő és legkevésbé sem sztoriba vágó, hogy az már botrányos, ráadásul mindig sikerül a készítőknek a legrosszabb időpontban előcitálniuk. Arról van szó, hogy a csaj vezető elemző a CTU-nál, meg minden, de feltűnik egy pasas, aki valamikor a fiúja volt és jó ideig börtönben ült valami csúnya dolog miatt. Na már most a csavar az, hogy a csajnak nem is az a neve, amit annó a CTU-s jelentkezési lapjára írt. Hoppá bizony! Most azon persze senki ne akadjon fenn, hogy hamis papírokkal hogyan képes valaki vezető elemzői pozícióig vinni az Amerika utolsó védőbástyájaként szolgáló CTU-nál. Szerintem a csajt már az ajtóban lekapcsolták volna a Patrióta törvény értelmében… Szóval kurva érdektelen szál, amire kábé akkora szükség van, mint piszoárra egy leszbibárban, ráadásul az eddigiekben teljes egészében úgy alakul, ahogy az ember már abban a pillanatban látta, amint a csaj telefonjába az expasija szólt bele. Van itt persze idióta CTU főnök is aki a Boomtown Fearless-eként még nem volt ilyen segg, de azért létszámnövelő karakternek jó lesz, már ha képes megtanulni az egyetlen örökérvényű szabályt, hogy Jack Bauer-nek MINDIG igaza van. És persze kell lennie valakinek, aki a CTU-t a terepen irányítja, erre a legmegfelelőbb a símaképű Freddie Prinz Jr. akit így ránézésből még Jack lánya, Kimba is leverne, mint vak a poharat.

Most persze rettentő szarkasztikus vagyok, nem olyan rossz ez az évad, ha tartja ezt a szintet, nézős lesz, de őszintén megvallva eddig ez a legérdektelenebb 24 szezonnyitány amit csak láttam. A javulás esélye megvan benne, hisz mindig elő lehet húzni a kalapból egy nagyobb összeesküvést, mint ami elsőre látszik, de ennyire nagy szüksége még soha nem volt rá a 24-nek. A jelenleg felvázolt szituáció ugyanis elég harmatos egy teljes, de még akár egy fél évad kitöltéséhez is.

Vannak sorozatok amiket már a megjelenésük előtt az ember tűkön ülve vár. Vannak amiket csak a főszereplőjük miatt, de akad olyan is, aminek a sztorija olyan frenetikus, hogy előzetesen kihagyhatatlannak tűnik. Na és aztán ott van az a kategória is, ami felett az ember valamiért átsiklik és ha egyáltalán észreveszi valaha és úgy dönt hogy megnézi, akkor is inkább amolyan “Tudjuk le, hogy aztán többet ne is gondoljunk rá” stílusban. Na számomra valamiért ebbe a kategóriába tartozott a White Collar. Igazából semmit nem tudtam róla még a sztoriját sem, olyannyira, hogy mikor a párom mondta, hogy van ez az új sorozat, nézzünk bele, teljesen idegen volt számomra a dolog. Még csak nem is hallottam róla és ez gyanús volt: ez tuti nem lesz nagy szám, mindegy azért egy részt tuti túlélek belőle…

Nos abból azóta már kilenc rész lett, szóval az előzetes idegenkedésem igen nagy baromságnak bizonyult. Ezért kell elolvasni egy sorozat sztoriját, mielőtt minimális ítéletet hoznánk róla, ugyanis ha tudtam volna miről szól, kapva kaptam volna hogy megnézzem. A történet annyi, hogy van egy fiatal nagypályás szélhámos Neal Caffrey, aki pár hónappal a többéves börtönbüntetésének lejárta előtt megszökik a sittről. Hogy miért azt senki nem érti, de gyorsan utánaszalajtják Peter Burke-öt az FBI ügynököt aki annó elkapta. Most ez nem telik sok időbe, Caffrey kezén úgy csattan újra a bilincs, hogy magába roskadva ül egy lakásban és a legkisebb ellenállást sem tanúsítja. Másnap hívja az ügynököt a börtönbe, hogy kössenek alkut: segít neki az éppen zajló nyomozásban, ha cserébe kihozza a börtönből. Burke rövidebb habozás után beleegyezik a dologba, így lesz az FBI-nak egy benfentes csalója/szélhámosa/műkincshamisítója/tolvaja, akit egy nyomkövetős bokaperec segítségével két mérföldes pórázon tarthatnak. Persze Caffrey nem az igazságszolgáltatás iránti elkötelezettsége miatt jelentkezik FBI-os tanácsadónak: a szerelme váratlanul eltűnt és azt gyanítja, hogy valaki fogságban tartja. Ez egyébként a sorozat, vagy legalábbis az első évad főszála.

A sztori nagyjából ennyi. A történetet meg lehetne fogni a véresen komoly oldalról is, de a készítők inkább egy könnyed nyomozós szériát akartak készíteni és nagyon jól sikerült eltalálniuk a rejtély-akció-humor arányt. Igaz, hogy sok újdonsággal nem találkozunk benne, de a már ismert elemeket igazán élvezetesen elegyítik benne. Ott van például a zsaru filmek egyik legrégebbi összetevője, a nagyon-különböző-habitusú-társak-akik-barátokká-válnak aminek milliónyi változatát láttuk már és itt is működőképes. A nagydumás, találékony, szabályokat rugalmasan kezelő Caffrey és a kissé merev mindent a nagykönyv szerint csináló Burke kiváló párost alkotnak. Szerencsére azért amennyire lehet, a kliséket kerülik, tehát itt például nincs válófélben lévő, vagy elvált nyomozó, akinek a felesége/exfelesége nem érti meg a munkája iránti elkötelezettségét. Amennyire lehet, mindig csavarnak a sztorin és igyekeznek már ennyire az elején is frissen tartani a sorozatot azzal, hogy a műfaj keretein belül mozogva minden epizód más forgatókönyv szerint zajlik.

Ami a szereplőket illeti: a sorozat főszereplője Matthew Bomer aki a Tru Calling és a Traveller című sorozatokból lehet ismerős, de én azt hiszem a White Collar-ral valószínűleg igazán komolyan sikerül majd befutnia. Kiválóan alakítja a nagystílű, meggyőző, de mégis szerethető szélhámost és gondolom a csajok nem csak a karakter egyénisége miatt fogják szeretni. Burke szerepére a sorozatok veteránjának számító Tim DeKay-t választották, aki az IMDb tanúsága szerint kismillió olyan szériában játszott, amit nézek, mégsem ismertem sem az arcát, sem a nevét… mindezek ellenére képes bizonyítani, hogy nem véletlen az a temérdek epizódszerep és megérdemelte, hogy egy sorozatban végre főszerephez juthasson. Ami a mellékszereplőket illeti: a sorozat legnagyobb nevét egyértelműen ott találjuk: Burke feleségét El-t Tiffani Thiessen alakítja, akit valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Ott van még rajta kívül a Vészhelyzet Gallant dokija, Sharif Atkins, valamint Willie Garson és James Rebhron akik névről valószínűleg senkinek nem ismerősek, de biztos vagyok benne, hogy az arcukat látva mindenki a homlokára csap, hogy: “Ó én ezt a palit már ezer filmben láttam!”

Röviden a White Collar könnyed, szórakoztató kikapcsolódás bárkinek aki nem keresi sznob módon minden sorozatban-filmben, hogy valami egészen újat mutasson. A formula szerintem működőképes, és bár nem ismerem a nézettségi adatait, de meglepődnék, ha ez a sorozat csak egy évadot élne meg.

Az elmúlt év sok szempontból hozott változásokat az életemben. Ott van pl a munka ahol először informatikusból munkanélküli, majd munkanélküliből katona lettem. Ami igazán vicces a dologban, hogy ez folyamatos színvonalbeli emelkedést jelent… Lehet egyszer majd írok az előző munkámról is, maradjunk annyiban, hogy nem volt még olyan melóhelyem ahonnan szívesebben jöttem el.

Az eddigi punnyadásból tavaly kezdtem el kirángatni magam és kezdtem el újra sportolni. Hogy milyen sikereim lesznek e-téren még nem tudom, mert a kiképzés óta egyetlen edzésen sem tudtam megjelenni, szóval ez még a jövő zenéje, de mindenképp pozitív pont.

A tavalyi év végén kisebb pénzösszeghez jutottam, ami arra épp elég lesz, hogy rendezzem a korábban összeszedett tartozásaim egy részét, megjavíttassam a kocsim, (vannak gondjai most szép számmal) és ebből sikerült modernizálni is egy kicsit a  számítógépet, amin így mostanra már a legaktuálisabb játékok is szép grafikával futnak.

Akadtak negatív dolgok is, ott van mindjárt a már említett albérlős esetünk, amely akkora kárt jelent, hogy a kisebb pénzösszeg amihez jutottam rögtön rámehetne a helyrehozatalára, ha egyben akarnánk kifizetni a dolgot. De az sem pozitív, igaz, hogy ez nem konkrétan a tavalyi évhez kötődik, hogy a törzsgyökeres csepeli családunk teljesen szétszóródott az országban, így pl a nagyanyámat és édesanyámat tavaly összesen ha hatszor-hétszer láttam. Bizony a pénz nagy úr, és ami azt illeti a hat hónapi munkanélküliség elég rendesen lenullázott minket anyagilag, egy fizetésből elég nehéz megélni…

Szóval ez volt 2009 magánéleti szempontból. Az év eleje nagyon szar volt, bár sajnos ez csak az elmúlt hosszú évek tendenciájának folytatása volt, de a végére, legfőképp az utolsó másfél-két hónapra nagyon sokat javult a helyzet, remélem most már ez lesz a jellemző.

Volt 2009-ben azonban sok más dolog is, néztem sorozatokat, filmeket, játszottam videójátékokkal és azok mellett sem szeretnék elmenni szó nélkül.

Sorozat

Ez nehéz kategória. A kedvenc 2009-ben megismert sorozatom az egyértelműen a The Big Bang Theory, de az már évek óta fut. Ha a 2009-ben induló sorozatokat vesszük, akkor a győztes a Dollhouse. Eliza Dushku szériája gyengébb kezdés után eszméletlenül beindult, a második évad pedig már egyszerűen zseniális. Hatalmas tökönrúgás jár az összes amcsi baromnak aki miatt ez a széria is épp akkor kap cancel-t mikor igazán nagy durranás lett belőle.

Filmek

Sok filmet láttam idén, akadtak jobbak és rosszabbak is. A győztes nálam egyértelműen az Avatar. Pár nappal az év vége előtt olyan zseniális alkotást ismertem meg benne, hogy nem tudtam nem neki adni a trófeát, de számomra a Terminátor 4 sem sokkal marad el mögötte. Azonban ki kell osztanom az év csalódása díjat is, ami három nappal ezelőttig a Watchman-nek járt volna, de aztán megnéztem a Becstelen Brigantyk-at… Majd fogok róla bejegyzést is írni alkalomadtán, előre legyen elég annyi, hogy én sokkal többet vártam tőle. Vannak benne tarantino-s karakterek, tarantino-s jelenetek és maga a film is tarantino-s épp csak súlytalannak tűnik az egész. Elnyújtott, hosszú és igen unalmas, én sokkal többet vártam tőle a hatalmas felhajtás után…

Sport

Voltak izgalmas meccsek és versenyek az idén. Említhetném a 2009-es év csúcspontját, az U20-as foci válogatottunk VB bronzérmét, vagy a két drámai mérkőzést is hozó NBA döntőt, de a legjobb meccset a Premier League egyik városi rangadója, a menchester-i derby hozta a United és a City között. De nem szabad megfeledkeznünk az úszó VB-ről, amin hosszú évek óta a legjobb teljesítményt hozta a magyar csapat, ami aranyakban és egyéb érmekben nyilvánult meg.

Videójáték

Ez talán a legnehezebb kategória. Sok játékkal játszottam az idén, de kifejezetten idei termés csak a PES2010, az NBA 2k10 (ezt összesen fél órányit próbáltam ki eddig) illetve a Call of Duty: Modern Warfare 2 és a H.A.W.X. Mivel a játszott idő alapján mind nagyot tetszik és igazán össze sem lehet őket hasonlítani, nem hirdetnék győztest ebben a kategóriában. Húz annyira a Tomb Raider felé a szívem, hogy ha idei induló lenne a Tomb Raider Underworld, őt hoznám ki nyertesnek, de sajnos ehhez két hónappal később kellett volna megjelennie.

Az év felfedezettje

A női felfedezett számomra Selena Gomez, a Wizards of Waverly Place főszereplője. Oké, gyerekes sorozat és oké, a színésznő is gyerek még (bár mondjuk egy átlag 17éves kiherélne, ha legyerekezném) de aranyos és a sorozat is jópofa. A férfi felfedezett az idei két kedvenc filmem alapján nem is igazán lehetne más, mint Sam Worthington. Meglátjuk mit hoz számára a jövő, de jó eséllyel személyében a legújabb akciósztárt köszönthetjük.

Zene

Megannyi jó zeneszám íródott idén, de igazán csak egy ami képes volt beleégetni magát huzamosabban az agyamba és ez a Boy Does Nothing Alesha Dixon-tól.

Az év botránya

Mindent egybevetve (illetve nem mindent, mert a politikát kihagyom a szórásból) szerintem ezt a kategóriát egyértelműen a Forma-1 nyeri. Hogy egy sportbajnokság ennyire ne a sportról szóljon, az siralmas… vagy röhejes. Attól függ honnan vesszük.

Azt hiszem számomra ennyi volt 2009, meglátjuk az új év mit hoz majd…

2001-ben világhódító útjára indult egy relatív kis költségvetésű film, addig igazán nagy ismertséggel nem rendelkező nevekkel, ez volt a The Fast and The Furious, vagy magyarul (ismételt fordítói zsenialitás: Halálos iramban) A film azóta megért jónéhány folytatást, de most a mi szempontunkból ez nem is lényeges. Amiről most szó van, az egy a film sikerét meglovagoló sorozat: a Fastlane. Szögezzük le jó előre, hogy ennek az égegyadta világon semmi köze sincs a mozifilmhez, még ha jó magyar szokás szerint a TV csatorna fel is használta hozzá a jól bejáratott címet.

Azért persze hasonlóságok akadnak. Mindkettő Los Angeles-ben játszódik, a látványvilágot a napfény-tengerpart-pálmafák-csinos csajok-gyors kocsik kvintett határozza meg, a hangzást napjaink menő hip-hop előadói és mindkettőben a beépített zsaru próbálja elkapni a rosszfiúkat azáltal, hogy (nem is annyira) kicsit ő maga is rosszfiúvá válik. A hasonlóság tehát a stílusban rejlik, azonban ami a történetet illeti, abban nem sok közös van. A Fastlane alapsztorija a következő: adva van egy los angeles-i zsaru Van aki szereti rugalmasan kezelni a szabályokat, van egy társa, akit már a Pilot igen korai stádiumában kinyírnak és ez nem maradhat megbosszulatlanul. A gond Van szempontjából csak annyi, hogy az akció ami a társa halálához vezetett nem igazán volt elrendezve papírmunkailag, na meg a csaliként használt pénz kölcsönvételéről sem nagyon volt tudomása a rendőrségi raktárosnak, nagyobb baj, hogy az akció közben az is oda lett… Szóval Van nyaka körül szorul a hurok, ekkor jelenik meg Billie Chambers hadnagy, (aki mellékesen nem úgy Billie, mint a westernhős, hanem mint az énekesnő) aki mentőövet dob neki: segít elkapni a társa gyilkosát, ha cserébe belép az ő egységéhez. Nem túl nagy kérés a bosszú lehetőségért, pláne hogy a Candy Store (ahogy az akciócsoportot nevezik) igencsak olyasvalami ami Van stílusához illik. Nincsenek szabályok, csak a rosszfiúk rács mögé kerüljenek. A zsákmányolt pénz, drog, autók, fegyverek mind mind az egység központjába vannak gyűjtve és további bűnözők elfogásához használják őket, semmit nem adnak tovább az állambácsi felé. A bosszúhadjárat során Van összeakad a halott társa öccsével aki szintén a gyilkosra vadászik. Deaq szintén nem az a szabályok szerint élő fajta, ellenben kiváló alvilági kapcsolatai vannak és nagyon szeretné elkapni a bátyja gyilkosát, így pillanatok alatt ő is a Candy Store alkalmazottai között találja magát. Ez a Pilot szorija persze, de innentől kezdve azért nagyjából ugyanaz a képlet minden rész esetében: Billie kiadja az utasítást, hogy kit, hogyan kell elkapni, a fiúk beépülnek és győz a jó. Így nézve nem túl változatos, de ezt a sorozatot egyértelműen a hangulat viszi el a hátán, márpedig az nagyon. Ha igazán hasonlítanom kellene valamihez, akkor azt mondanám, hogy ez a 2000-es évek Miami Vice-a. Átalakítva persze a kor pörgősebb igényeihez.

Ami a karaktereket illeti, ott van például Van, aki nagydumás, forrófejű, csajozós, bulizós típus. Az őt alakító Peter Facinelli abszolút alkalmas erre a szerepre, egy percig nem kételkedünk benne, hogy ő valóban ilyen. Deaq hozzá képest kicsit megfontoltabb, de azért nagyjából rá is áll ami Van-re. Hogy ebben is hasonlóságot találhassunk a Miami Vice-al, őt a színesbőrű Bill Bellamy alakítja. A sorozat legnagyobb neve azonban nem a két főszereplő, hanem a főnöküket Billie-t alakító Tiffany Thiesen, aki igazán sok helyről lehet ismerős, de leginkább talán a Beverly Hills 90210-et és a magazinok címlapját emelném ki. Billie elég titokzatos karakter, a fiúkkal ellentétben róla viszonylag keveset tudunk meg. Kemény céltudatos nő, nem igazán látni a gyenge oldalát, de persze azért néha kiderül, hogy olyan is van neki. A negyedik fontosabb szereplő Aqurius, akit Big Boy (nem tuom ő ki lehet, talán rapper?) alakít. Aquarius egy amolyan szürke zónában dolgozó alak, inkább bűnözőnek mondanám, de mivel Deaq jóbarátja, mindig mindenben a csapat segítségére van.

Persze ha azt vesszük elég sablon karakter mind, de egy ilyen sorozathoz pont ezek a fajta karakterek kellenek.

Apróbb szerepben feltűnnek olyan ismert, vagy azóta azzá váló színészek, mint Jay Mohr (Garry Unmarried) Jaime Priestly (Nevem: Earl) vagy Mischa Barton (Narancsvidék).

A sorozat kiagyalója egyébként a coolság nagymestere McG, aki részese volt olyan sorozatok kiagyalásának-készítésének, mint a: Narancsvidék, Supernatural, Chuck, de ő volt a rendezője például a Charlie angyalai mindkét részének, és a Terminátor: Salvation-nek is. A felhozatal alapján szerintem már mindenki sejtheti, hogy mit kap ettől a szériától.

A Fastlane az a sorozat, amit minden Halálos iramban, vagy Miami Vice rajongónak ajánlanék. Sajnos mindenki kedvenc Fox csatornája egyetlen évad után egy böhöm nagy cliffhanger-rel hagyta lógva a sorozat rajongóit. Nagy kár érte, mert hasonló széria azóta sem indult semelyik csatornán.

Igaz kicsit megkésve, de írok az idei sorozatszezon másik újoncáról is amit az NCIS:LA mellett nézek. Illetve ezt jóval inkább mint azt, mert mind a hat eddig leadott részt láttam. Ebből már ki is tűnik, hogy nem leszek lesújtó véleménnyel róla. Úgy harangozták be a Flashforward-ot, mint az új Lost-ot. Nem az. Hogy ez jó, vagy rossz, azt döntse el mindenki saját ízlése szerint, én pl soha nem szerettem egy-két hasonló húzás, vagy stílusjegy miatt azonnal egybemosni két különböző filmet, vagy sorozatot. Itt is ez a helyzet, van egy hatalmas rejtély és sokat foglalkozunk a szereplők lelki életével, de ezen kívül maximum a nagy költségvetés miatt lehet összevetni a két szériát. Ezért én inkább meg sem teszem.

Az alapötlet frenetikus a maga egyszerűségében: az egész világon mindenki egyszerre veszíti el az eszméletét és mindenki pontosan 137 másodpercre. Ezen idő alatt betekintést nyernek a fél évvel későbbi jövőjükbe. Itt nem nagy dolgokra kell gondolni, pontosan ugyanazt az időpontot látják a saját szempontjukból, nem az elkövetkező fél év történéseit. Ha épp abban az időpontban egy dugó közepén áll az autójával, akkor nem tud meg túl sokat a jövőjéről. A széria főhőse persze nem lehet olyasvalaki aki egy baráti sörözést vizionált csak, ő épp nagyon nyomoz valamin fél évvel később, mivel amúgy FBI ügynök. Tehát a 137 másodpercnyi szunya után megkezdik a károk helyreállítását, az FBI meg gyorsan felállít egy nyomozócsoportot, hogy kiderítsék mégis mi a rák volt ez.

Az alapsztori nagy vonalakban ennyi. A sorozat az eddigiekben nagyon jól alakul, mindenképp nézős kategória. Az hogy mégsem vagyok igazán elájulva tőle, az én ízlésemnek nem megfelelő arányoknak köszönhető. A nyomozó szál érdekes és izgalmas, a rejtély furmányos, viszont legalább ugyanannyit törődnek a szereplők lelki világával, ami nekem igazán nem tetszik. Ilyen szempontból a 4. rész volt az abszolút mélypont, ott a történet csak egészen minimálisat haladt előre. Persze olyanok minden szériába becsúsznak. Szóval a lényeg, hogy számomra a “nézős és érdekes” sorozattól a “belehalok ha nem látom most rögtön a következő részt” ez a túlzott lelkizés választja el a szériát. A karakterek egyedisége még nem igazán alakult ki, egyelőre viszonylag sablonosak. Nem vészesen, de tény, hogy az összes nyomozós filmes karakter felvonultatásra kerül. Ami a színészeket illeti, nem igazán tudnék olyat mondani aki akár felfele, akár lefele kilógna a sorból, itt mindenki hozza a jó átlagot. Persze ez is olyan dolog, hogy valaki jobb szereti, ha van egy-két zseniális alakítás a sekélyesek között, de szerintem ez a jobbik verzió.

Számomra a FlashForward az idei év egyik legnagyobb kedvence és ha képesek lesznek kevesebbet foglalkozni az igencsak érdektelen drámázással, akkor lehet akkora durranás, mint tavaly a Fringe volt.

Miután már jó pár rész lement minden általam nézett sorozatból, gondoltam nem ártana gyorsan számot vetni minddel.

Dr. House: nagyszerű! Csodás! Csak így tovább. Végre visszaállt a régi status quo, legalábbis nagyjából. Végre újra a régi team dolgozik az ügyeken, és ennél jobb húzást nem is tehettek volna a készítők. Engem ugyan Tizenhárom már nem irritált az előző évad közepétől, de ennek ellenére a fenének se hiányzott, mikor újra House-Forman-Chase-Cameron a diagnosztikai osztály. Taub sem volt rossz karakter, de egy perre sem hiányzik, az ő távolléte még annyira sem tűnik fel, mint Tizenháromé. Sajnos azt lehetett olvasni, hogy valakit kiírnak a sorozatból. Nevet is társítottak hozzá, és bizony nem a két fent említett színész egyike volt az.  Én nagyon sajnálnám, mert legyünk őszinték ez a mostani az igazán igazi House…

Supernatural: frenetikus évadkezdés után, ugyanolyan folytatás. Gyakorlatilag már csak a főszállal törődnek hőseink, amolyan mellékküldetések nincsenek is, de ezt már megszokhattuk az előző évadban. Ahogy durvul a tét és keverik bele a történetbe a keresztény mitológiát, persze csak azt a részét, ami illeszkedik is ide, a Supernatural napjaink talán legjobb sorozatává növi ki magát.

How I Met YourMother: az első részt nagyon lehúztam. A színvonal azóta emelkedett, de azért elég hullámzó. Az előző évadokét azért még nem igazán éri el, de ezzel együtt is lassacskán visszarázódik a régi kerékvágásba. Azért egy-két erőltetett poén így is becsúszott, és az újdonsült gerlepárral sem nagyon tudnak mit kezdeni, de azért mostanra már lényegesen pozitívabban tekintek a szériára, mint pár hete.

The Big Bang Theory: ez is kényszerít rá, hogy csak jót írjak róla. Nagyon jó az új évad is. Persze apróbb átalakuláson ment át a sorozat szerkezete, kicsit ritkábban gyűlnek össze a srácok, hogy szórakozhassunk az agymenésükön, de mindemellett is van elegendő humorforrás, nem kell elszenvednünk két percet sem nevetés nélkül, márpedig egy sitcomnak nagyon más ismérvnek nem is kell megfelelnie.

Fringe: a Fringe igazából semmit nem változott az elmúlt évadhoz képest. A történet persze halad tovább, feltűntek a korábbinál gonoszabb és veszélyesebb ellenfelek, de a színvonalon ez nem látszik meg. És ez bizony dicséret, mert ami a Fringe-et illeti, ennél nagyon magasabbra nem lehetett volna emelni a színvonalat.

Dollhouse: igazából erről sem nagyon tudok többet mondani, mint a Fringe-ről. Minden maradt a régiben. Legalábbis nagyjából. Egyelőre kellőképp változatos eseteket tudnak elénk tárni ahhoz, hogy ne igazán gondolkodjunk a sorozat cancel-álásán. Ez persze idővel változhat, de szerencsére annyit már biztosan tudunk, hogy érdemes nézni a szériát, mert a második évad vége előtt nem lövi le a Fox, sőt még azt is hagyják, hogy kapjon a széria egy kerek lezárást, ha nem lesz harmadik szezon és ez bizony rájuk nem jellemző.

Heroes: az írás óta egyetlen részt sem láttam belőle, ennyit Claire maciék történetének érdekességéről. Nem mondom, hogy nem fogok bepróbálni egy-két részt még, de annyira hátraesett a listámon a Heroes, hogy arra nincs kifejezés. Kár érte, annó szépen indult ez…

A Született feleségek hatodik évada is beindult. A rajongókat elég rendesen lógva hagyták az előző évad végén, hogy akkor most mégis ki van a fátyol alatt. Most leszek olyan kis mocsok, hogy nem árulom el én sem, aki nem látta, nézze meg. A lényeg, hogy az új évadban folytatódik az előzőben tapasztalt tendencia, hogy ez jó-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga. Az tény, hogy én jobban szerettem, mikor a rejtély-dráma-humor arány úgy 40-20-40 körül volt a jelenlegi 30-60-10-el szemben. Igen, valóban életszerű drámákat láthatunk, na meg a két arajelölt közül mindkettő esetében egy kis sírvapicsogást, különböző okokból, de azokat akiket annó a humor rántott be ebbe a sorozatba, ez nem fogja meggyőzni. Nekem mondjuk még mindig tetszik a maga módján, de ahhoz képest, hogy pl az első évad részeit mindig néztem, ha éppen tudtam, most nem érne hatalmas érvágásként, ha kimaradna pár rész az életemből. Olvastam, hogy egyre többen elégedetlenek a széria alakulásával és hogy őszinte legyek annyira nem tudok velük vitatkozni. Eleinte nem így indult ez, mostanra a csajsorozat jelző lassacskán valóban kezd megfelelő lenni a Született feleségekre. Odáig még nem jutottak el, hogy számomra nézhetetlen legyen, mert végül is még mindig leköt, de az eredetiség lassacskán kiveszni látszik a történetből. Nagyon sajnálom, remélem van még innen visszatérés. Vagyis tudom, hogy vissza lehetne térni, a kérdés csak az, hogy a készítők akarják-e majd még valamikor, hogy ez egy könnyed szórakoztató sorozat legyen, vagy végképp azt a pályát tervezik bejárni, mint a Hetedik mennyország, és kvázi vígjátékból családdrámába fordulnak. Én remélem, hogy nem így lesz.

A Dollhouse második évada is megkezdődött, de jó eséllyel Eliza Dushku ennek a sorozatnak sem hoz több szerencsét, mint annak idején a Tru Calling-nak. Ahogy az, úgy ez is a Fox-on fut, és ahogy az ennek is olyan nézettséggel indul a második évada, hogy valószínű pár rész után cancel lesz belőle. Sőt, hogy mondjak még egy párhuzamot amiben azért nem vagyok 100%-ig biztos, a Tru Calling is péntekenként ment, ahogy a Dollhouse is. És hogy az utolsó párhuzamot se hagyjam ki: ennek a cancel-éért is nagy kár lenne, mivel mostanában kezd igazán beindulni.

Bizony a Dollhouse volt az a sorozat, amit tavaly a legjobban vártam, de az első epizód annó óriási csalódás volt (jellemző a Fox baromságára, hogy a később a DVD-re kerülő Unaired Pilot mérföldekkel jobb volt a műsorba kerülőnél) de aztán a széria lassan észhez tért és úgy a negyedik-ötödik rész tájékán már a szezon legjobb újoncai közé tartozott, a sorozat utolsó részei pedig már megközelítette a Fringe színvonalát. A második évad ugyanott folytatja ahol az előző abbahagyta. Időben ugyan ugranak egy kicsit, de a színvonal maradt, sőt talán még emelkedett is. Új karakter egyelőre nem lépett a képbe, ellenben az eddigiekkel nagyon jól variálnak az alkotók. Ígérték, hogy az utolsó, TV-ben le nem adott rész bizony nem egy amolyan Kés/Alatt féle betekintés lesz a jövőbe, komolyan azon a szálon tervezik tovább vinni a történet folyamát. Ezt már az első részben is lehetett érzékelni és mondhatom eddig jól alakul a dolog. Persze azt nem mondhatjuk, hogy a happy end felé haladnak, hisz láttuk a sorozat szerinti jövőt, ami legalább annyira sötét, mint a Dark Angel-é.

Ami a színészek játékát illeti sem tapasztaltam változást semmilyen irányba. Aki szenzációs volt, az most is az, aki pedig az eddigiekben hozta az átlagot, az erre most is képes volt. Igazából nem értem továbbra sem, hogy mi ez a sok támadás Eliza Dushku ellen. Nem mondom, hogy tehetségét tekintve vetekedik Meryl Streep-pel, vagy Hillary Swank-kel, de egyáltalán nem mondanám, hogy rettenetes színásznő. Ha valaki rettenetes színészeket akar látni, az nézzen bele valamelyik napi szappanoperába a magyar kertévéken. Ott nagyítóval lehet csak elfogadható színészi játékot látni. De ugyanez igaz Emma Watson-ra is (Igaz az a pletyka, hogy idén nagyobb bevételei voltak, mint bármely más színésznek? Csak mert ha igen, kérek engedélyt felkötni magam… Szegényke csúnya és tehetségtelen, amely kombinációnál rosszabbal színésznő nem rendelkezhet.) Tehát aki rossz színésznőnek mondja Eliza Dushku-t, az nem látott még igazán rossz színésznőt…

Szerintem akinek a Dollhouse első évada tetszett, annak ez az új is tetszeni fog, aki viszont annó a második résznek sem adott esélyt, azt ez sem fogja meggyőzni. Nagyon sajnálatos, hogy a készítők minden igyekezete ellenére sem nézik elegen a sorozatot, így pedig nagy a valószínűsége az év közbeni cancel-nek, ami egészen biztosan tovább rombolja a nézettséget, hisz ki akarná egy félig sem befejezett történetre pazarolni az idejét…

Bevallom férfiasan, hogy bár az egyik kedvenc sorozatom az NCIS, még sohasem láttam egyetlen részt sem angolul belőle, én kizárólag a magyar sugárzást követem. Ilyetén módon a sorozat spinoff-jának nulladik epizódját sem láttam, ami a hatodik évad egyik epizódjaként volt megtekinthető. Az első immár önálló részről igencsak megoszlottak a vélemények, volt akinek bejött és volt akinek nagyon nem, de igazából a nézettségi adatok egyelőre az előbbi kategóriát látszanak igazolni.

Először is le kell szögeznünk valamit: ez NEM NCIS. Igazából nem is hasonlít rá, sőt még csak meg sem próbálkozik vele. Ahogy Horatio sem ugyanaz, mint Grissom, úgy az NCIS esetében is igyekeznek a hasonló alapok ellenére egészen más stílust kialakítani az új szériának. Olvastam olyan kritikákat, hogy a színészek között nincs igazán meg az összhang, laposak a karakterek, rossz a sztori, bla-bla-bla. Nem értem a kritizálókat, hiszen egyetlen rész alapján nem lehet levonni ilyen következtetéseket. Az való igaz, hogy nem egy túlzottan érdekes esettel indult a sorozat, de erősen érezhető volt, hogy inkább a szereplők megismertetésével törődtek a készítők, márpedig egy igazán pörgős epizód nem adott volna alkalmat ilyesmire. Az mindenesetre ennyiből is kiderült, hogy ennek a sorozatnak egészen más stílusa lesz, mint az eredeti NCIS-nek. Egészen mások a karakterek és más a humor stílusa is, de valahogy azért az az NCIS hangulat itt is megvan.

A két főszereplő jó eséllyel Chris O’Donell és LL Cool J karaktere lesz. Mindkét színész kapott hideget-meleget az első rész után, én igazából ennek nem látom okát. Jól játszottak, semmivel sem maradtak alul bármely más sorozat első részében szereplő színészektől. Senki ne várja el azt, hogy valaki már a pilotban annyira magáévá tegye a karaktert, mint mondjuk már az első évad felénél. Én mondjuk O’Donell-t soha nem szerettem, mert a nyálas buzi kategóriába soroltam DiCaprio mellé, ennek ellenére azt nem mondanám róla véletlenül sem, hogy rossz színész. LL Cool J meg a szokásos menő ex-gettós keményfiú és igazából ezt a figurát mintha neki találták volna ki. Persze gyakorolhatta ő a karaktert már megannyi más filmjében is, hisz folyton hasonlókat játszik. A szereplőgárdából rajtuk kívül egyedül James Bond Q-jának női alteregója volt ismerős, de ő sem mostani filmekből (Ovizsaru, Spionfióka) a többiek számomra teljességgel ismeretlenek, de ez az NCIS esetében is hasonló volt annó.

Az NCIS: Los Angeles az első rész alapján ugyan még nem ér fel a több éve futó őséhez, de nincs oka szégyenkezni, semmivel nem gyengébb, mint az volt, az első részek idején. Mire megismerjük majd a karaktereket és a színészek is igazán a saját stílusukra fogják formálni őket (ez mindössze pár rész lehet csak), a részek színvonala nem marad majd el az anyasorozatétól. Én mindenképp ajánlanám megnézésre mindenkinek aki szereti az NCIS-t, azoknak meg főleg, akiket elijesztett néhány az eredeti NCIS-t nem is követő blogíró, illetve kommentelő véleménye…

A tegnapi szolgáltaból hazaesve ma reggel végre volt időm megnézni a House hatodik évadának nyitó duplaepizódját. A következő írás a sorozatot a magyaron követőknek durván spoileres, de ha valakit nem zavar, hogy ellövöm neki az ötödik évad végének hatalmas csattanóját akkor olvasson tovább.

Szóval doktor Ház a (dili)házban, ez is lehetne az évad rendhagyó nyitórészének az alcíme. Miért rendhagyó? Mert nincs benne beteg. Vagyis van, nem is egy, de nem olyan fajta amit House gyógyítani szokott, sőt, ugyebár ő maga is beteg ebben a helyzetben. Szerencsére a Vicodin-ról történő leszokó időszakról csak egy klipet kapunk a rész elején, az azt követő 85 percet a rehabilitáció teszi ki, ami leginkább abból áll, hogy az intézet dolgozói hogyan akarnak az ősbunkó House-ból egy tisztes állampolgárt csinálni. Az igyekvés ugyan derék, de igazából a főorvost leszámítva senki nincs a szanatóriumban aki House-szal egy súlycsoportban lenne. Mindezekből eleinte igencsak durva house-i poénok születnek, de aztán a duplarész második felében már inkább a dráma uralja a hangulatot. Ez nem egy olyan epizód amelyben House egyetlen orvosként megoldja a megoldhatatlant is. Nem. Ez egy olyan rész amelyben olyan mélységét látjuk a karakternek, amelyet eddig nem igazán mutatott. Persze lehetett tudni róla, hogy ott van, hisz ha nem lenne, akkor Wilson már rég mással barátkozna. Ennek ellenére talán csak a negyedik évad zárórészében kaptunk ízelítőt ebből a House-ból, mikor kómában a buszra hallucinálta magát Amber-rel és kiöntötte neki, hogy mit érez. Persze attól még a jó öreg Greg nem lett egy síró-picsogó, a jellemének lényege az epizód végére sem változik meg jelentősen, de mindenképp pozitív irányba halad. Az persze nagy kérdés, hogy a továbbiakban mit kezdenek majd a karakterrel, hisz ha House ne adj isten jelentősen veszítene a bunkóságából, akkor az a sorozatnak nem tenne jót. Másrészről az alkotóknak lépniük kellett valamit, hisz az évadok során egyre durvábbá és durvábbá tették, ami odáig vezethetett volna, hogy a végén kifejezetten ellenszenvessé válik még a rajongók számára is. Azért van bennem egy kis félsz, hogy elmaradnak majd a nagy beszólások, de igazán nem hiszem, hogy ezt megtennék velünk a készítők.

Szemét lennék, ha kihagynám a bejegyzésemből az intézet többi bentlakóját. Szerencsére a készítőknek sikerült megtalálniuk az egyensúlyt a még vicces de a maga módján idegesítő és a lehetetlen karakterek között. Kapunk mindenféle figurát akit egy ilyen osztályra el tudunk képzelni, de mindezt úgy, hogy a karakterek nem lesznek túlzottan mesterkéltek és a színészek megfelelő hitelességgel képesek életet lehelni beléjük. Ugyanez egyébként jellemző a nem beutaltat alakítókra is, elsősorban az olyan nagyobb nevekre, mint Franka Potente (a Lé meg a Lolához képest felszedett vagy 15 kilót, amitől végre nőnek és nem csontváznak tűnik), vagy a főorvost játszó André Braugher (aki ugyan névről lehet, hogy nem ismerős, de megannyi filmben és sorozatban láthattuk már). Nagyon jól kapták össze ezt a színészi gárdát, bár a House-ra ez mindig jellemző volt, most azonban nem kizárólag egy hetibeteget és családját kellett castingolni, hanem egy komplett színészgárdát, hisz House-on és Wilson-on kívül (meg az elején talán Cuddy-t láttuk felvillani egy pillanatra, ahogy nézi House-t az ablakon keresztül) senki nem tűnt fel az eredeti szereplők közül.

Igazából kellett ez a duplarész ahhoz, hogy feloldják az előző évad végén kialakult helyzetet. Hogy lehetett volna másképp is csinálni? Biztosan. Azonban jól, már nem hiszem, hogy lehetett volna ennél jobban. Igen, tény, hogy hiányzott egy kicsit a többi karakter, de ha azt vesszük nem véletlenül nem “Princeton Plainsboro” vagy “Diagnosztikai osztály” a sorozat címe. Szóval szüksége volt erre a kis vérfrissítésre a sorozatnak, nagyon jól sikerült epizód volt, de nem szeretném, hogy a szériában nagyon több ennyire a témától elütő rész legyen. Remélem, hogy hamar visszaáll a világ rendje és House a diliházból visszateszi székhelyét az irodájába gyógyítani, a stábját és Wilson-t szivatni, na meg persze Cuddy-t idegesíteni (nem feltétlenül ebben a sorrendben).

A Heroes szezonnyitóján is túl vagyok. Igazából ennél jobb kifejezést nem is tudnék mondani rá, mert nagyon negatív jelzőt nem mondhatok rá, de jót meg nem érdemel meg. A siralmas harmadik évad végén én azt mondtam nekem ennyi, vége, soha többé ebből a szériából, de aztán most a párom rádumált, hogy ezt azért még próbáljuk be.

Igazából az az én nagy bajom, hogy nem lett olyan szar, mint amilyen a harmadik évad volt, de kellőképp jellegtelen volt ahhoz, hogy véleményt lehessen róla formálni. Megint nyolcmillió szálon indul el a sztori, de előre még nem lehet látni, hogy hogyan kapcsolódnak majd össze. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy azok akik az eddigi évadokban fontosabb karakterek voltak, azok most is azok lesznek. Egyelőre a nagy bekövetkezendő apokalipszist amellyel minden évad elején riogattak minket nem látjuk, de valószínű, hogy ha lesz, az T-Bag-gel és csapatával függ majd össze. Ha már szóba került Robert Knepper, róla és az embereiről egyelőre nem igazán lehet megállapítani, hogy pozitív avagy negatív karakterek lesznek-e. Egyelőre az utóbbi felé dőlnek, de ismerve a Heroes íróit, lazán kihozhatnak belőlük mást is. Tudom, hogy amúgy T-Bag áthozásával nyilván Prison Break rajongókat akartak idecsábítani, de olyan a sorozat végére már nem sok maradt (erőteljes gonosz vigyor) szóval kizárólag miatta nem hiszem, hogy túl sokan vágnak majd bele, a már amúgy is haldokló Heroes-ba.  Amúgy Knepper ide, Knepper oda, ebben a sorozatban továbbra is egyetlen színész van, aki zseniálisat alakít, az pedig Zachary Quinto, a többiek inkább csak elvannak.

A nagy baj ezzel a szezonnyitóval igazából kettős: egyrészről a történtek alig tesznek ki többet egy epizódra valónál, mégis kettőbe húzták szét őket, másrészről nem tereli igazán új irányba a sorozatot ami megfeneklett egy szinten. A karakterek sem igazán fejlődnek semerre, hisz ugyanazokat a siralmasan idióta hibákat képesek elkövetni, amiket már korábban százszor, és az írók továbbra is egyszerűen képtelenek (vagy jobb szó, hogy nem is akarnak) meghúzni legalább egy leheletvékony vonalat a pozitív és negatív karakterek közt, most épp még csak Tracy-t billentették át egy pillanat alatt a pozitív oldalra, de korábban megtették ezt a szociopata Sylar-rel vagy fordított irányban Suresh-sel, Nathen-nel és ez libikóka azért már több mint unalmas.

Ez a bevezetés egyébként vitatathatatlanul jobb lett, mint a harmadik évad (szinte) bármelyik része, de ekkora színvonal emelkedés a túléléshez kevés lesz. Én a magam részéről egy-két részt még vállalok, de ha csak ennyire lesznek képesek, akkor az nem elég ahhoz, hogy még a szezon (fejezet) zárót is megnézzem.

Hú alig bírom kapkodni a fejem, olyan gyors egymásutánban indulnak a sorozataim. Most épp a Fringe új évadának leírása következik, de visszavan még a House, a Heroes, a Flash Forward, Dollhouse, Született feleségek… Na mindegy, ez csak egyéni szoc. probléma…

Szóval Fringe. Tavaly az első évad szerintem kiérdemelte a legjobb újonc címet, annak ellenére, hogy bevallom őszintén én nem sokat vártam tőle előzetesen, főleg az új X-akták jelző miatt. Hát nem az lett, de még milyen szerencse, hogy nem.

Az előző évad azzal ért véget, hogy Olivia egy másik világban találkozott Bell-el a Massive Dynamic alapítójával és Bishop prof régi nagy barátjával, Peter-ről pedig kiderült, hogy valójában már évek óta halott, legalábbis az eredetije, őt valószínűleg Walter szerezte be egy másik univerzumból. Szóval bonyolult a helyzet. Az új évad nem tudni, hogy mennyivel az előző vége után kezdődik, de nem kizárt, hogy közvetlenül a Dunham-Bell találkozót követően. Olivia autója balesetet szenved, ő pedig kirepül a szélvédőn keresztül az úttestre. Apró érdekesség, hogy a beleset és a szélvédőn való keresztülrepülés között eltelik cirka 2-3 óra ami alatt Olivia nem is volt az autóban. Ez így ebben a formában viszonylag ritka az autóbaleseteknél és ezt az ügyben nyomozó FBI ügynöknő is így gondolja, nyomozna is a témában csak aztán átnyújtják neki a jelentést amit legnagyobb meglepetésére ő maga írt… Közben valami okos kitalálja, hogy az FBI Fringe részlege (az előző évadban nem rémlik, hogy valaha is nevezték volna így) csak viszi a pénzt és különben is minek, úgyhogy nosza be kéne zárni. Közben feltűnik egy érdekes képességekkel rendelkező gyilkos akit valaki Olivia megölésével bízott meg és a feladatának végrehajtását tekintve igen lelkes.

Nagy vonalakban ennyi a szezonnyitó alapsztorija. Igazából nem is érezni, hogy hónapok óta nem láttunk Fringe epizódot, már az első pillanattól kezdve berántja az embert a már megszokott hangulat. Kapunk egy kis ízelítőt, hogy milyen irányba indul majd a sorozat, de egyelőre több a kérdés, mint a válasz. Az új irányt leszámítva viszont nem érezni, hogy egy új évadba léptünk, ez még mindig ugyanaz a magas színvonalú, rejtélyekkel és (ál)tudományos húzásokkal teletűzdelt sorozat, ami tavaly is olyan sok embert magával rántott.

Az első részben (lehet, hogy csak Olivia balesete miatt) az eddigieknél fontosabb szerepet kapott Peter (az sem zárható persze ki, hogy a sok Anna Torv kritizáló miatt közkívánatra őt emelik majd előre főszereplőnek) és feltűnt egy új állandó szereplő, a balesettel kapcsolatban nem hivatalos nyomozásba kezdő FBI ügynöknő, aki egyelőre szimpatikusnak tűnik és a választott színésznő is megfelelően alakítja a karaktert.

A szezonnyitó hozta a megszokott izgalmas rejtélyes légkört és emiatt szerintem idén is érdemes lesz hétről hétre követni az FBI különleges csoportjának nyomozásait.

A másik általam nézett hétfői sitcomnak is most volt a premierje, szerencsére számomra pozitívabb kicsengéssel, mint a How I Met esetében.

A Big Bang második évada azzal ért véget, hogy bár Leonard és Penny is szerelmes a másikba, de nem adják ezt egymás tudtára, még akkor sem, mikor Leonard a fiúkkal három hónapra az északi(déli? nem emlékszem már) sarkra indul egy tudományos kutatás miatt. Az új évad a három hónap lejárta után kezdődik pont azzal, hogy a fiúk télapó méretű szakállal (persze Sheldon nem, hisz ő nyírta, vagy mifene) és szintén a nevezettéhez hasonló méretű zsákokkal beesnek a bérház ajtaján. Amint felérnek a lépcső tetejére, Penny finom célzásokkal (nyakába ugrik és lesmárolja) Leonard tudtára adja, hogy akkor lépjenek már Túl a barátságon (heh:P) Mindezt egyedül az expedíció alatt történtek hátráltathatják…

Elöljáróban annyit, hogy nagy szerencséje a How I Met-nek, hogy nem a Big Bang-gel kezdtem a sorozatok megnézését, mert akkor még nagyobb lett volna a csalódásom. Ami engem illet ezen a szezonnyitón végig dőltem a röhögéstől, nem is volt talán olyan perc, amikor ne lett volna valami minimum megmosolyogtató poén. A készítők egyre jobban éreznek rá, hogy hogyan lehet a Sheldon agyament karakterében rejlő lehetőségeket kiaknázni és meg is tesznek azért mindent, hogy ezt bizonyítsák is. Persze a többiek sem maradnak sokkal el tőle, hisz az ő viszonyulásuk hozzá (a megölésére írt tervek milyenek voltak már!) szintén rengeteg humornak forrása. Igazából a How I Met-tel ellentétben itt nem igazán történt semmi, ami nagyon előremutatna a jövő történéseit illetően leszámítva persze a Penny-Leonard vonalat. Kíváncsi leszek, hogy az epizód végi poénnak lesz-e folytatása a továbbiakban, vagy csak egy egyszeri húzás volt.

Ami engem illet maximálisan elégedett vagyok ezzel az epizóddal, ha így halad tovább (tehát nem esik a színvonal) és a How I Met sem húz elő valamit a kalapból akkor villámgyorsan átveheti az első helyet az aktuális sitcom-jaim között.

Folytatom az írást a nemrég elindult sorozataimról. Mivel ugyebár a Tesó kódex-et is fordítom logikus, hogy a hétfői sitcom estéről először a How I Met Your Mother-ről írok. Mivel ezesetben is az amerikai sugárzásról van szó, ami immár kerek egy évad egy epizóddal jár a magyar előtt, spoileres lesz annak, aki nem naprakész.

Tehát ugyebár az előző évadnak ott lett vége, hogy Ted tanárnak állt, egy tanterem közepén állt, és azt narrálta, hogy ha nem megy tanárnak soha nem ismeri meg AZ anyát, aki ott ült abban a teremben. Mivel már jó párszor belógatták ezt a mézesmadzagot, az ember fejében ilyenkor hajlamos felmenni a pumpa. De azért így, hogy Ted osztályába jár a hölgy, hihettük, hogy most aztán már tényleg megjelenik. Nem nagy spoiler, nem így lett. Sőt, nem csak hogy ebben a részben nem jelent meg, hanem úgy húzták ki magukat a helyzet alól az írók, hogy akár még évadokon keresztül is el lehet húzni ezt a dolgot. Szeretem a sorozatot, de hogy őszinte legyek ez a szál kezd már kurvára idegesítő lenni. Aztán ott van egy másik szál, ami igen érdekes húzás volt: Robin és Barney összehozása. Ez készült már a harmadik évad végétől kezdve, de csak az előző végén jutottak el addig, hogy lehet lépni kéne valamit. Odáig azért eredményezett nagyon vicces helyzeteket. Azonban most hogy valóban kapcsolatba kerültek (legalábbis Lilly szerint, aki azt mondja, hogy ezt már csak épp az érintettek nem látják) nagyon könnyen lehet, hogy a sorozat legnagyobb poénforrását törlik el egyetlen tollvonással. Én elfogadom, hogy Barney nem lehet örökké agglegény, de ha a humor legnagyobb forrása az ő hímsoviniszta véleménye, csajozási trükkjei, és kapcsolat ellenes beszólásai és ezekhez hasonlók, akkor nem tudom hogyan tervezik viccesen tartani a szériát, ha ezeket nagyjából ki is húzzák. Az a baj, hogy az első rész alapján ez nem csak elméleti felvetés, nem volt vicces az évadnyitó. Nagyon nem. Akadt ugyan egy-két poén amin lehetett nevetni, de összességében rettenetesen erőltetett volt az egész. A legviccesebbnek szánt jelenet is, Ted szenvedése az osztály előtt, nekem inkább sírógörcsöt okozott és még csak véletlenül sem a nevetéstől.

Sajnos nagyon veszélyes vizekre eveztek a készítők, egyrészről egy nehéz és szinte megoldhatatlan helyzetbe hozták magukat (Robin és Barney) másrészről pedig megint szemérmetlen, szemét, aljas, köcsög tetű módon nem mutatták meg AZ anyát és ez mostanra szerintem sokaknak annyira böki a csőrét, hogy elpártolnak a sorozattól. Ha nem fejlődnek valamit az évad során, én még azt sem tartom kizártnak, hogy lefeleződik a nézőszám…

Itt az ősz, folytatódnak a sorozatok, elsőként az általam nézettek közül a Supernatural (oké, Odaát, de tökön szúrás a magyar fordítóknak a címválasztásért) vágott bele az új évadba. Az amerikai vetítésről fogok írni, szóval aki a magyart követi, vagy nem látta az előző évad zárását, az DURVA spoilerekbe futhat ha továbbolvas. Én szóltam előre.

Tehát a tavalyi évben ott hagytuk abba, hogy Sam balga módon a drogok(démonvér) és a (démon)punci mellett tette le a voksát a bátyja helyett, ami odáig vezetett, hogy tudtán kívül a világra engedte minden gonoszok ősatyját Lucifert. Ekkor már észnél volt és hatalmas szarban Dean-nel az oldalán. Itt lett vége az évadnak és innen folytatódik az új. Hőseink csodával határos módon megmenekülnek a helyzetből, de ők maguk sem értik, hogy hogyan. Nekilátnak utánajárni a dolognak és megoldást keresni az apokalipszis problémára. Nagy vonalakban ennyi a kezdetről, mert a részekből már nem akarok konkrét spoilert írni. Az új évad nem igazán tereli más irányba a sorozat vonalát, mint amerre eddig haladt, egyszerűen megy tovább a megkezdett úton. Persze az elmúlt történéseknek a fiúk kapcsolatában is megvannak a következményei is, egyértelműen látszik, hogy Dean (egyelőre?) nem képes túltenni magát az öccse “árulásán”, Sam-et pedig furdalja a lelkiismeret ugyanezen okból. Az új évadban valószínűleg folytatódik az előzőben látott tendencia, azaz a régi egy sztori per egy epizódot végképp fel fogja váltani a Lost stílusú minden rész a teljes egésznek egy kirakódarabja. Ugyebár nincs Lilith és nincs Ruby sem, de lesz helyettük más főgonosz, aki lazán veri mindkettejüket: Lucifer. Sokat nem tudunk még róla, és a céljairól, de az valószínűleg a világvége, nem igazán hiszem, hogy ennél jobban túl akarná bonyolítani a dolgot.

A sorozat szintje szerencsére ugyanúgy maradt a megszokott, ahogy a történet sem vett új irányt. A nagy kérdés csak az, hogy a történet egyik alapját adó testvéri kapocst hogyan állítják helyre, mert ha nem teszik, egészen biztos, hogy sokan pártolnak majd el a szériától.

A minap beszélgettünk kevicével MSN-en és felmerült valahogy ez a téma, nekem pedig eszembe jutott, hogy jó bejegyzés lehetne belőle.

Ez egy érdekes sztori, ami sok-sok évvel ezelőtt indult és soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig tartó “szerelem” lesz belőle. A Dark Angel-t (Sötét angyalt) valamikor 2001 magasságban kezdte el sugározni az M1. Akkor még csak annyit tudtam az egészről, hogy a Terminator-t is jegyző James Cameron keze munkája a sorozat és ezért követtem is már az első epizódtól kezdve. Tetszett, de nem voltam még akkora sorozatfüggő akkoriban, hogy minden hétfő este, aztán péntek éjjel ott üljek a TV előtt, úgyhogy igencsak hektikusan néztem, kimaradt jónéhány rész. Mikor másodszor is elkezdte adni a TV, már lelkesebben néztem, pedig addigra már tényleg igazán lehetetlen időben adták. A sztori is nagyon tetszett, de azért az is ott motoszkált bennem végig, hogy “Uramisten, de gyönyörű ez a lány!” szóval, ha nem lenne a valaha készült legjobb posztapokaliptikus sorozat (mondjuk nem túl sok induló van a kategóriában), valószínű akkor is nyálcsorgatva néztem volna minden részt. Mikor lefutott és már-már a John Doe-ban látható nagy cliffhanger-rel ért véget, tiszta ideg lettem, hogy vajon mi lehet a folytatás. Az MTV azonban sajnos nem vette meg a második évadot (ahogy ezt a pofátlan hiányosságot azóta sem pótolta egyik magyar adó sem) így jó ideig nem tudtam meg, hogy mi a folytatás. Egy videotékában dolgoztam akkoriban, ahol volt internet is, így nekiláttam kideríteni, hogy hogyan is működik ez a netes letöltés dolog. És ezzel el is érkeztünk az első dologhoz amit a Dark Angel-nek köszönhetek. Persze valószínűleg akkor is megtanultam volna a torrentezés menetét, ha nincs a DA, de ez volt az első motiváció. Miután letöltöttem a teljes második évadot és az első pár részhez tartozó feliratokat, végre kielégíthettem a régóta tartó kíváncsiságomat. Akkoriban persze nem úgy ment ez a letöltés dolog, mint most, a teljes évad cirka három hét alatt töltődött le a gépre, de megérte kivárni. A Dark Angel volt az első sorozat, amit feliratosan néztem, ráadásul nagyrészt még csak nem is magyar, hanem angol felirattal, így az angol tudásom fejlődése is akkor indult meg rohamosan, olyannyira, hogy miután végignéztem a teljes második évadot, elhatároztam, hogy én aztán elkészítem a feliratot az összes hátralévő részhez. Úgy kábé egy fél epizód után láttam, hogy talán túlzottan nagy fába vágtam a fejszém, de mikor elkészültem vele és feltöltöttem a megfelelő helyre, jelentkezett valaki aki tartotta bennem a lelket, hogy érdemes folytatni. Persze ekkor ez a tevékenység sokkal inkább az unalom űzésére volt jó meló közben, mert dolgozni azt annyira nem kellett, meg ha kellett volna is, akkor sem igazán lett volna rá kedvem. A fordítás közben regisztráltam magam az RTL klub fórumára, az egyetlen olyan helyre, ahol volt némi élet a DA topicban. A némi élet persze azt jelentette, hogy nagyjából három hetente született egy hozzászólás, de az én érkezésemmel ez valamicskét azért felgyorsult. Ahogy haladgattam a részekkel, egyre jobban fordítottam, mind fogalmazásilag, mind az angol szöveg megértését tekintve. Egy pár hónap alatt a végére értem a fordításnak és akkor már hiányzott a Dark Angel-lel kapcsolatos tevékenység, tehát nekiláttam magyar szinkront vadászni az első évadhoz, ha már egyszer adták magyarul. Ekkor segített valaki az RTL klub fórumán, akinek a nevét ugyan ismertem, hisz ő készítette a második évad első pár részének feliratát, de még nem beszéltem vele korábban. Meg ráadásul azt is gondoltam róla a felhasználóneve alapján, hogy pasi. Hamar kiderült, hogy nem az és milyen szerencse volt ez. Na ne szaladjunk előre. Szóval MSN címet váltottunk, hogy megbeszélhessük a szinkronok átküldésének módját. Viszont olyan furcsa volt így, hogy már megint nincs semmi Dark Angel-hez kapcsolódó elfoglaltságom, úgyhogy újabb kihívás után kellett néznem. Nem volt még honlap a sorozathoz, így végül arra esett a választásom. Persze dunsztom nem volt még az egészről, így csak egy gportal-os oldal készítésébe vágtam bele. Egy részét élveztem, de akadtak unalmas dolgok is benne, így nagyon hamar arra jutottam, hogy kell egy szerkesztőtárs, amire sikerült is beszervezem újdonsült netes hölgyismerősömet, vkhir-t. Szóval volt ebben egy kis önzés, de nagy szerencse, komolyan. Ugyanis lehet, hogy ha ez nincs, soha nem ismerkedünk meg jobban. És ha soha nem ismerkedünk meg jobban, akkor én most nem Kecskeméten élek, nem a légierőnél dolgozom, nincs egy gyönyörű Mégane-om… Igen azt akarom ezzel kifejezni, hogy ha nincs a Dark Angel, akkor nem ismerem meg azt a nőt, aki az életem értelmévé vált. Ez az első számú dolog amit a sorozatnak köszönhetek. Lehet sorsszerűséget látni bele, de szerintem csak véletlen. Mikor megnéztem feliratosan a Dark Angel második évadának első pár részét, és szidtam azt a hülyegyereket aki nem volt képes helyesen időzíteni a feliratokat (persze később rájöttem, hogy épp én voltam az a hülye, aki rossz verzióhoz töltötte le a feliratot) eszembe sem jutott, hogy pár hónappal később a szerelmem, azután pedig az életem párja lesz… Annak ellenére, hogy ez a legnagyobb ajándékom a sorozattól, azért akadnak még dolgok. Pl hogy a későbbiekben hanyagoltuk a Gportalt és nekiláttunk egy PHP alapú weboldal fejlesztésébe, ami megtanított engem a weblapszerkesztésre. Ennek az ismeretnek később köszönhettem még egy munkát is. Jó az olyan volt amilyen, de pár hónapig akkor is kerestem vele pénzt. A weblap fejlesztéséhez meg kellett tanulnom a Flash animációk készítését is, ami szintén jól jött még a legutóbbi munkámnál is, hisz a Budapesti Rotary Club rendes évi adománygyűjtő rendezvényéhez nekem kellett Flash alapú oldalt készíteni. A weblap szerkesztése emberekkel is összeismertetett, akikkel azóta is jóban vagyok. Kialakult egy nagyon jó kis összetartó lelkes társaság ami nélkül szintén kevesebb lenne most az életem. Bár sajnos ebből a társaságból személyesen csak egyvalakit ismerek, de ettől még akkor is fontosak számomra. És akkor elérkeztünk a legutolsó dologhoz is amit a Dark Angel-nek köszönhetek, ez pedig a fogalmazás képességem fejlődése. Nem mondom, hogy egy Leslie L Lawrence lett belőlem, de a sorozathoz kapcsolódó három könyv lefordításával igencsak kiszélesítettem az angol tudásom és a magyar szókincsemet is.

Az a vicc az egészben, hogy én mindig azt gondoltam, hogy ha valakinek egy sorozat vagy film ennyire meghatározó az életében, akkor az kizárólag egy őrült klingonnak öltöző trekker, vagy Darth Vader ruhában nősülő Star Wars rajongó lehet, akin az ember csak röhögni képes. Nálam egyik sem áll fenn, mégis annyi, de annyi mindenben segített nekem a Dark Angel, hogy lassan már komolyan megfordult a fejemben, hogy az esetleges majdan születendő gyermekemet, akit a sorozatnak köszönhetően megismert szerelmem szül, Max-nek kéne hívni

Nem tudom szerzek-e új rajongókat ennek a fenomenális sorozatnak ezzel, de belinkelem ide a főcímzenét és az ahhoz tartozó klippet a Barnaked Ladies-től. Tényleg érdemes megnézni és figyelni a szövegre is (feliratozva van, igaz csak angolul) mert haláli. A sorozat amúgy rövidesen jön Magyarországra is (hogy melyik adón, az még kérdéses) de Spanyolországból (a legújabb módi szerint) már hetek óta megrendelhető a magyar szinkronos változat. Én belenéztem és kijelenthetem, hogy szerencsére nem cseszték el jó magyar szokás szerint. Eredeti nyelven persze jobb, de tényleg abszolút élvezhető szinkronosan is. Lógok még a második évad kritikájával, valamikor megírom majd azt is, de egyelőre legyen elég annyi, hogy a színvonal nem esett az elsőhöz képest.

Ja tényleg, a videót meg majdnem elfelejtettem

Nem rég véget ért az idei uborkaszezon legjobb új sorozata, amely sajnos nem folytatódik tovább jövőre. Persze kapott egy lezárást, hisz a tervek szerint itt minden évad egy teljesen új kezdet lett volna, de még így is lehet siratni a folytatás elmaradását. Az már más kérdés, hogy a készítők sok más sorozattal ellentétben száz százalékig maguknak köszönhetik a kaszát. Aki szerette Agatha Christie regényeit (elsősorban a Tíz kicsi négerre gondolok, hisz az alapötlet hasonló), vagy az azokból készült filmeket, és rendelkezik némi fogékonysággal a horrorra, az az első pár részt igazán élvezhette. Bár kicsit sablonos volt az egész, de mégis megfelelően adagolták a feszültséget, hogy a képernyő elé szögezzék az embert. Ez jó is volt az utolsó pár részig, ahol aztán valahogy az egész szétcsúszott és onnantól kezdve az Agatha Christie párhuzam el is felejthető, marad a B kategóriás horror. A nagyszerű kezdést sajnos a készítőknek sikerült olyan horrorklisékkel lerontaniuk, amelyek már húsz éve is elhasználtak voltak, ráadásul mintha néhány dolgot csak azért tettek volna a sorozatba, hogy az időt nyújtsák. Engem a 9-10. részig lekötött és utána is voltak jó pillanatai (az epizódok vége szinte mindig nagyot ütött) de azzal együtt sem mondanám, hogy sikerült épkézláb befejezést írni a sorozatnak. A negatív végkicsengés ellenére én mégis azt mondanám mindenkinek, hogy próbálja ki a sorozatot, valószínűleg jól fog szórakozni, különösen így, hogy uborkaszezon van TV-s fronton. A kép után szokásomhoz hűen spoilerezek kicsit. Nem kicsit, nagyon, szóval továbbolvasás csak saját felelősségre.

Hogy mi is volt a bajom? Van olyan ami a sorozat nézése közben jött elő, és olyan is, amely csak a végső nagy fordulat miatt. Például nem értettem, hogy a szigetről hová tűnt mindenki. Ez egy kisebb probléma, de akkor is zavaró. Míg nem történik meg az első nyilvánvaló gyilkosság, a sziget tömve van helyiekkel, akik aztán a násznéppel együtt felszívódnak. Mégis hová a picsába lettek? Mindet csak nem nyírták ki a gyilkosaink, nem? Aztán az ominózus Wakefield betör a bárba jelenet, amelynél kishíján belevágtam a távirányítót a TV-be. A késes gyilkosra KÉSSEL rátámad a halász gyerek, közben a PUSKÁS csajt bezavarja a fürdőbe, hogy meneküljön. HOGY MI?!?!?! Ráadásul a csaj nem menekül, hanem vár a fürdőben a puskát az ajtóra szegezve, majd az egész tárat beleüríti az ajtóba feleslegesen. Oké, hogy az ember másképp reagál vészhelyzetben, de éppen a pánik miatt a csaj tuti már a bárban lelőtte volna Wakefield-et. Tovább. Wakefield-re amúgy mindenki lődöz, de senki nem találja el, sőt gyilkosunk tisztában is van vele, hogy nem fogják eltalálni, hisz a lövéseknél még csak meg sem rezzen. A nagy terv az ő elkapására is milyen már. Elállják a csatorna négy kijáratát. Egyáltalán honnan veszik, hogy odabent van? És milyen baromság már, hogy egy az egész szigetet behálózó csatornarendszernek csak négy kijárata van? Akkor ott vannak még a megvezetési kísérletek a rosszfiú kilétét illetően. Igazából mindkettő szánalmas, hisz annyira el akarják velünk hitetni mindkét személyről, hogy rossz, hogy egyértelműen nem lehetnek azok (pláne, hogy mindkét esetben igen komoly ellenérvek vannak, amik felülírják a gynút keltő bizonyítékokat). Mondjuk ez egy kisebb probléma, de attól még az.

Nekem az is bajom volt, hogy kevésnek találtam az igazán szimpatikus karakterek számát. A főszereplő csaj, az egy, a pasija az kettő, az ara három, az angol srác (a főszereplő csaj mellett messze a legeredetibb karakter a filmben), meg a csaja az öt, a sherrif hat, a néger srác, meg a nagydumás csajozós haver az nyolc. Ellenben a kislány az valami rettenetes volt. Nem csodálom, hogy szinte az összes fórumozó, gyűlölte hiszen a viselkedése alapján szimpatikussági szempontból én valahol Wakefield, meg a vőlegény gyerek közé tenném. Nem olyan kislány már, hogy ENNYIRE hülyének kéne lennie. Komolyan mondom veszélyes az emberiség génállományára, ha egy ennyire idióta lány egyszer továbbörökíti a DNS-ét. Persze nem voltak annyira bevállalósak az írók, hogy meg merjék ölni az egyetlen gyerekszereplőt. Szemétnek tűnhetek, de esküszöm életemben először drukkoltam egy pozitív gyerekkarakter haláláért.

A bemutatótól kezdve ment a találgatás a netes fórumokon a gyilkos kilétét illetően és azok alapján látszik, hogy a sorozat messze legsilányabb pontja, még kiszámítható is volt. Nekem mondjuk Mr Vőlegény nem az egyetlen jelöltem volt, de a nagy esélyesek közé tartozott, a többi fórumozó viszont nagytöbbségben őrá tette le a voksát. Függetlenül ettől mégsem az az igazán nagy baj, hogy ő lett, hanem hogy mindezt minősíthetetlenül gyenge indokkal támasztották alá. Gyakorlatilag percek alatt szilánkokra lehet szedni az egészet. Az első és legfontosabb érv, hogy minek kellett mindenkit kinyírnia. Oké, hogy pszichopata, de igazából erre semmi oka. Gyakorlatilag semmi, de semmi nincs ami ezt előhozhatta volna belőle. Egy szerető családban nőtt fel, igaz szegénységben, de akkor is. Felnőttként sem érte olyan tragédia ami feléleszthette lényének azt a szunnyadó részét. Az hogy hazudtak neki a szülei és ezt megtudta (egy olyan hiteles forrásra alapozva, mint egy elmebeteg sorozatgyilkos becsületszava), nem indok. Az, hogy elszakították szerelmétől szintén nem az. Pláne, hogy simán lett volna lehetősége ráhajtani a csajra, mégsem tette soha. Oké, tuti közbeléptek volna, de nem is jutott el a próbálkozásig sem, tehát ezért nem haragudhat rájuk. Amúgy a bébicsereüzletről valószínűleg csak a négy szülő tudott, akik közül már csak a sheriff élt, tehát elég lett volna őt kinyírni és a titok vele szállt volna a sírba. Utána szabadon ráhajthatott volna a csajra, semmi szükség nem volt furmányos álesküvőre. Én elfogadom, hogy egy elmebeteg agya másképp ketyeg, de azért ez akkor is durva. Pláne, hogy az egész hadjárat az ÖSSZES barátjának lemészárlásával is jár. MINEK? Minek, ha egy gyilkosság árán (majdnem)legálisan is összejöhetett volna a csajjal, vagy el is rabolhatta volna, ha a végső terv amúgy is az volt. Oké, őrült, ezt elfogadom, csakhogy az őrültek (főleg az ilyenek) nem hülyék, és nem bonyolítják agyon a dolgokat. Egyszerűen a barátainak megölése semmiféle sorozatgyilkos profiljába nem tartozik bele, ráadásul megnövelte a kockázati tényezőket. Amúgy azt sem hiszem, hogy ilyen mérvű elmebaj, ilyen szinten titokban tud maradni. A neves sorozatgyilkosok soha nem voltak a társaság középpontjában, ellenben az emberünk…

Persze, nem várható el, hogy Lost, vagy Day Break szinten minden apró darabka egy csavaros megoldáshoz vezessen, de ha valami egy okos sorozatgyilkolászós sorozatnak indul, azt hiszem az lett volna a minimum, hogy ne egy ilyen gagyi magyarázattal szúrják ki a szemünket. Szóval nekem tetszett, sokáig tetszett a Harper’s Island, de a végével annyira elrontották, hogy képtelen voltam egy pozitív hangvételű írást kanyarítani róla…

Mivel alapból sorozatfüggő vagyok és így a nyár közeledtével kezdek kifogyni a rendszeres szériáimból kénytelen voltam új anyag után nézni. Vagyis jobb szó inkább, hogy belebotlottam, mivel a Sorozatjunkie How I Met Your Mother 4. évados értékelésének hozzászólásai között valaki felhozta ezt a szériát. Na nem mintha nem ismertem volna már címről a dolgot, egyszerűen csak arról volt szó, hogy nem igazán tudtam elképzelni, hogy képes lennék szeretni egy sorozatot ami egy rakás kockafejről  szól. Mellékkarakternek még csak elmennek, de egy teljes szériát építeni rájuk mekkora baromság már. Szóval nagy dühösen letöltöttem a netről a sorozat első részét, hogy most aztán mennyire szénné cikizem az összes rajongót. Hát nem nyert, pedig én próbálkoztam. Nagyon utálni akartam ezt a sorozatot, ami úgy a tizedik percig több-kevesebb sikerrel ment is. Mivel azonban ez három napja történt és azóta végignéztem a teljes első évadot, ez a törekvés nem tekinthető igazán sikeresnek.

A sorozat nagyjából arról szól, hogy van két fizikus akik egy lakásban élnek, meg az ő két szintén fizikus barátjuk. Szépen éldegélnek mikor egyszer csak váratlanul a szemben lakó transzvesztita helyére egy csinos fiatal lány költözik. Ők így öten a főszereplők. Közelebbről: Leonard aki már az első pillanatban beleszeret a szomszéd lányba. Ő talán a legnormálisabb a négy fizikus közül. Bár gyerekes és vajmi kevés fogalma van a nagyvilágról, de a többiekhez képest még így is két lábbal áll a földön. Aztán ott van még a lakótársa Sheldon, aki talán a sorozat legeredetibb karaktere. Egyrészről ő a legokosabb a fizikusok közül, másrészt viszont a való világgal vajmi kevés kapcsolata van. Olyan kocka, hogy akár egy autó is parkolhatna a fején. Képtelen bármi nemű emberi kapcsolatra, ráadásul az értelmi felsőbbrendűségét lépten-nyomon hangoztatja, ami rengeteg (eszméletlenül vicces) konfliktusnak a forrása. Vele kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az őt alakító Jim Parsons hihetetlenül jól adja a figurát, amelyet talán Mr. Bean-hez lehetne a legjobban hasonlítani. Érdekes módon maga Parsons is hordoz némi hasonlóságot Rowan Atkinson és az ő gesztikulációi felé. A szomszéd lányt Penny-t a nálunk a Bűbájos boszorkákból és a Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a ménykű című sorozatokból ismert Kaley Cuoco alakítja. Ő hívatott biztosítani a minden sorozatban kötelező eyecandy faktort, de azért nem csak ennyit tesz hozzá az összképhez. Egyrészről Penny egy (amerikai szinten mérve) nagyjából átlagos műveltséggel rendelkező vagány csaj, másrészről viszont nem az a tipikus sznob és elég kedves ahhoz, hogy ne hagyja ott a társaságot amint meglátja őket. Rengeteg poén forrása az ő és a négy kockafej közötti eltérés, hisz gyakran azoknak egy szavát sem érti, ennek ellenére mégiscsak ő az egyetlen igazi felnőtt az egész társaságból. Ott van még Howard aki az egyetlen a négy fiú közül aki igazán komoly érdeklődést mutat a női nem iránt. Balszerencséjére éppen ő az akinek ehhez a legkevésbbé sincsenek meg az adottságai. Az első perctől kezdve igyekszik felszedni Penny-t, de mindig olyan módon kerül leoltásra, hogy öröm nézni. A karakter amúgy sokban hasonlít Barney Stinson-ra, leszámítva, hogy míg Barney azért tényleg király, Howard-nak ez inkább csak a fejében létezik. Ennek ellenére azért próbálkozik derekasan. Vele kapcsoalatban érdekesség, hogy az őt alakító Simon Helberg feltűnt annó a Jóbarátok spinoff Joey-ban is és ugyanígy egy kockafejet játszott. A sorozat ötödik főszereplője Rajesh az indiai fizikus, aki valami érthetetlen okból nem képes csinos nők társaságában megszólalni. Mivel Penny is ebbe a kategóriába tartozik, elég sűrűn ítéltetik némaságra. Egyedül az alkohol képes feloldani ezt a gátlását, de annak meg egyébb kellemetlen hatásai is vannak rá nézve.

A sorozat egyik fő készítője Chuck Lorre aki a Két pasi meg egy kicsit is elkövette és a szint itt is megvan. Talán még egy kicsit magasabb is (legalábbis az én véleményem szerint) hiszen itt egy eddig valamivel kevésbé kiaknázott területet vesznek górcső alá. Nos igen a poénok 99%-a valóban arról szól, hogy a fiúk mennyire kockák (a maradék 1% az meg arról, hogy Penny hogyan próbálja lerázni magáról Howard-ot), de ennek ellenére is képes a sorozat friss maradni. Legalábbis az első évad, a másodikról még semmit nem tudok, de ha ilyen tempóban haladok, lehet hogy egy hét múlva arról is kanyarítok egy írást.