Mármint nem ti, drága olvasóim, ez csak egy könyvnek a címe. Na igen, ha valakinek mond valamit az írónő, Sophie Kinsella neve, akkor mindjárt belekezd, hogy “Ne már tesó! Egy csajregény?” és hát valóban elsőre annak is tűnhet, de… DE mindazonáltal egy frenetikus vígjáték is egyben. Ezt bővebben ki kell fejtenem: A könyv sztorija nagyjából annyi, hogy van egy fiatal menedzsertanonc csaj, aki intelligens, de annyira önbizalomhiányos, hogy hozzá képest a Micimackó Malackája egy beképzelt seggfej. Ráadásul úgy nagyjából semmi nem akar neki összejönni az életben főleg a család kis kedvencéhez: az unokanővéréhez képest. Épp egy finoman szólva félresiklott tárgyalás után repül hazafelé, mikor a gép légörvénybe kerül és közel jár a lezuhanáshoz. A lány ettől annyira megrémül, hogy halálfélelmében az összes, írd és mond az ÖSSZES titkát ráborítja a mellette ülő pasira: ha felidegesíti a főnökasszonya, narancslével locsolja meg a virágát; egy irodai bulin lefénymásolta a fenekét, amiről a kép azóta is az iroda falán lóg és senki nem tudja kiről készült; leszbikus álma volt az egyik lakótársával; hazudik a pasijának a súlyáról; utálja a karácsonyra kapott tangát illetve a jazzt is, holott a pasija úgy tudja oda van mindkettőért; a szüzességét a saját házukban vesztette el, miközben a földszinten a szülei  Ben Hur-t nézték; meghamisította az érettségi jegyeit az önéletrajzán amit beadott a munkahelyére… egy szóval csupa olyan titkot, amiket az ember jó eséllyel még a legjobb barátjának sem tereget ki, hát még egy idegennek. A gép a lány szerencséjére, vagy pillanatnyi érzése szerint pechjére mégsem zuhan le, ő pedig ott ül megszégyenülve egy vadidegen mellett, aki mindent tud róla… Persze nincs semmi nagy gond, hisz úgy sem találkoznak többet, vagy mégis? A pasi hamarosan a legváratlanabb helyen tűnik fel és onnantól a lány egy merő frászban van, hogy tovább adja-e majd a féltve őrzött titkokat, vagy ami még rosszabb felhasználja-e ellene. Nem is sejti, hogy az eset mekkora változásokat hoz az életébe…

Szóval igen, kicsit Bridget Jones a regény, már csak az egyes szám első személybeli elmesélés és kissé esetlen, de igazán szerethető főszereplő miatt is. De kevesebb benne a szerelmi bénázás és több a humor. Dráma persze ebben is van, de mégis a humor dominál. Akadt olyan ahol két-három oldalon keresztül folyamatosan olyan dolgok történtek amin megállás nélkül vigyorogtam, aztán helyenként hangosan fel is röhögtem. Egyszerűen tényleg földön fetrengős néhol a történetmesélés és a legjobb sitcomokat is képes elhomályosítani, olyan sziporkázó az írónő humora. Ami a drámai részt illeti, én el tudnék fogadni olyan történetet is, amiből kimarad, de tudjuk, hogy olyan nem létezik és amit itt kapunk az sem rosszabb, mint bármely más hasonló filmben-regényben. Igaz, hogy a nagyszerű alapötlet mellett a könyv nagyrészt ismert, már-már elcsépelt elemekből van felépítve és a végkifejlet is előre borítékolható, de hát ez azért mégsem egy Shayamalan krimi… nem, ezen valóban jól lehet szórakozni. Az olvasás első percétől az utolsóig.

Szóval kedves tesó társaim ez a könyv hiába az a kategória, amit illene elítélni és csajregény jelzővel illetni, sajnos nem lehet, ahhoz túl sokszor röhög fel az ember olvasás közben, hogy le tudja szólni. És hogy ciki olvasni ilyeneket? Hát csak van otthon egy keményfedeles W.E.B. Griffin regény, aminek a díszborítóját rá lehet tenni erre is, hogy a többi tesó ne lássa meg min szórakozunk ilyen jól…

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy ez egy jó film. Izgalmas, fordulatos annak ellenére, hogy akadnak benne hibák és fehér foltok. Mindez persze csak akkor igaz, ha az ember nem olvasta a könyvet, mert ha igen, akkor bizony a megtekintése után igencsak magába keríti az az érzés, hogy meglátogasson bizonyos hollywood-i filmkészítőket és rajtuk teszteljen néhány igen csúnya fogást amit a filmben láthattunk. Spoileresen majd csak a tovább után tárgyalom ki a filmet, de előtte szeretnék egy kisebb összegzést adni róla.

Szóval az Angyalok és démonok könyvfeldolgozásként pocsék, igencsak keveset vett át a könyv hangulatából, karaktereiből és úgy összeségében az egészből. Csak bizonyos sarokkövek maradtak meg Dan Brown könyvéből, de ahhoz épp elég, hogy azok által keletkezzen egy-két hiba és kissé értelmetlennek tűnő dolog. Ha a könyvet kivonjuk a képből, akkor már más a helyzet. A hibák nem tűnnek el persze, de a film megvalósítása egész szépen elfedi azokat. A látványvilág gyönyörű és már ez is elég lenne ahhoz, hogy az ember végignézze azt a két órát, de emellett a színészi alakítások is elég meggyőzőek ahhoz, hogy szimpatizálni lehessen az összes pozitív karakterrel. Tom Hanks az most is Tom Hanks, még akkor is, ha Robert Langdon eljátszása nem lehetett olyan nehéz, mint mondjuk Forrest Gump-é. Ewan McGregor szintén jó alakítást nyújt, bár tőle én továbbra sem vagyok elájulva. Az ő karaktere izgalmasabb, mint Hanks-é és tudom, hogy sokan ajnározzák, hogy micsoda teljesítményt nyújtott itt, de én nem osztom ezt a véleményt. Tudom, hogy a könyvadaptáció során sok minden elveszhet, de az az igazság, hogy a camerlengo karaktere SOKKAL erősebb volt a könyvben, mint a filmben, így én őt a jó alakítása ellenére is inkább a film negatívumai közé tenném. A női főszereplő Ayalet Zurer szintén jól játsza a szerepét, bár elég kevés teret kapott. Az ő kiválasztása azért is érdekes, mert a karaktere szinte ordított Monica Bellucci-ért, de ennek ellenére is képes volt felnőni a feladathoz és feledtetni ezt az érzést. Stellan Skarsgard a film negyedik főszereplője és talán ő nyújtja a legnagyobb alakítást. Kellőképp antipatikus tud maradni végig ahhoz, hogy az ember pozitív és negatív alaknak is el tudja képzelni, márpedig az ő fő feladata ebben a filmben az.

Ez nem egy akciómozi, ha valaki arra számítana. Nem. Ez sokkal inkább egy kalandfilm, mint mondjuk a Nemzet aranya, csak sokkal komolyabb kiadásban. Itt nincs poénkodás, csak dráma van. Abból viszont rendesen. Érdemes izgulni minden karakterért, mert bizony a 24 stílusában mindenki gyanús és mindenki életveszélyben van egyszerre. A 24-es hasonlat egyébként a realtime szerűség miatt is megállja a helyét, hisz a film két órájából másfél egy négyórás időszakot ölel fel, tehát ha nem is robban bomba minden percben és nem is lőnek annyit, mint egy átlag Alias első húsz percében, a tempó mégis kellően feszes tud maradni. A filmvégi csavar így is képes kellő meglepetést okozni, tehát minden egyben van egy jó kis szombat esti mozizáshoz. Azt nem mondom, hogy maradandó élmény, de egy egyszeri szórakozásra tökéletes.

Na akkor ennyit a könyvvel való összehasonlítgatás nélkül, a tovább után SPOILERESEN kivesézem az ordas nagy változásokat.
Tovább »

Nemrégiben úgy hozta a sors, hogy be kellett feküdnöm a kórházba egy éjszakára és szükségem volt valamire amivel elfoglalhatom magam. Oké a telefonomra lehetett filmet, meg sorozatot másolni, de azokról elég egyértelmű volt, hogy nem tartanak majd ki elég sokáig. Szóval a párom a kezembe nyomta az Angyalok és démonok kötetét immár másodszor. Először akkor tette mikor katonai alkalmasságira mentem, de akkor egy sort sem olvastam belőle, köszönhetően a jó társaságnak, most azonban egy tök üres kórterembe kerültem, saját magammal meg azért csak nem tudok olyan jól elbeszélgetni, hogy az igazán szórakoztató legyen. Jó hallgatóság vagyok és tudok is sokat beszélni, de semmi olyan sztorim nincs amit már ne halottam volna, úgyhogy ez a lehetőség igen hamar saját magam megunásához vezetne.

Persze furcsa időzítés volt most belevágni a könyvbe, hogy már a mozik is játszák, de hát így hozta a sors. Gondoltam legalább tudom majd anyázni a filmadaptáció készítőit a könyv kiherélése miatt. A filmet azóta sem láttam, de azért a könyvről most írok egy rövid szösszenetet, természetesen a spoilerekre előre figyelmeztetve.

Tehát az alapvetés az, hogy van ez a Langdon nevű amcsi tudós, aki egy egyfajta történelemprofesszor. Elsősorban a szimbólumok jelentésével foglalkozik, de azért minden egyéb történelmi kérdésben is lexikális a tudása. Az éjszaka közepén felhívja egy ismeretlen, mely szerint sürgősen szükség lenne rá. Azzal tisztában van, hogy mivel nem ő Gregory House és a történelemtanszéken viszonylag ritka az életveszély (kivéve ahol Henry Jones a professzor) nem igazán tanúsít nagyobb figyelmet a kérdés iránt, inkább aludna tovább. Azonban a hívó nagyon erőszakos és még egy faxot is küld amely egy halott férfit ábrázol, az Illuminátusok pecsétjével a mellkasán. Ez annyira azért nem tekinthető általánosnak Langdon professzor életében, szóval kezd érdeklődővé vállni. Hamar kiderül, hogy a CERN-ből (aki esetleg nem figyelte volna a híreket pár hónapja, ez az a svájci kutatóintézet ahol jelenleg a világ legnagyobb részecskegyorsítója üzemel) hívják, ott találták meg ezt a hullát és mivel róla köztudott, hogy az Illuminátusok nagy szakértője gondolták esetleg ő szakérthetne a nyomozáshoz. Mielőtt főhősünk észbe kaphatna Svájcban van, hogy segíthesse a nyomozást ahogy tudja.

INNENTŐL KICSIT SPOILERES, DE CSAK AZ ALAPSZTORIKHOZ KÖTŐDVE, NEM A KÖNVYBEN REJLŐ CSAVAROKAT ILLETŐEN.

Hamar kiderül, hogy az áldozat napjaink egyik legnagyobb részecske-fizikusa aki nem mellesleg emellett pap is volt. Az sem telik sok időbe, hogy kiderüljön a tudós és Vittoria, az ő nevelt lánya az antianyag létrehozásán dolgoztak, ami a legtisztább energiaforrás, csak épp nagyobb erő rejtőzik benne, mint az atombombában. Erről ugyan csak ők ketten tudtak, a tudóst mégis az antianyag miatt ölték meg, amit aztán szépen el is loptak. Hogy miért az kiderül amint érkezik egy hívás a Vatikánból. Az ottani őrség ugyanis nem igazán érti, hogy mivégre mutat az egyik megfigyelő monitoruk egy CERN feliratú valamit amin egy visszaszámláló van. Az Illuminátusok közismerten nem szeretik az egyházat, szóval valószínű azért nyúlták le a cuccot, hogy jól aláfűtsenek az éppen pápaválasztásra készülő Vatikánnak. Langdon és a halott tudós lánya ezért gyorsan Rómába repül (bár idén a BL döntő ott volt, nekik valamiért eszük ágában sem volt azt megnézni) hogy segítsen a vatikáni őröknek megtalálni az antianyagot. Mivel elég komojtalannak tűnik az őrség vezetőjének a monitoron látható kis tégely, nem igazán akarja elhinni, hogy az durván szétviheti az egész kócerájt. Meg amúgy is mi a frász az az antianyag. A kis vatikáni robbanószer határozóban ilyen nincs, márpedig amiről nem tudunk az nem létezik, tehát veszélyes sem lehet. Amúgy is nagyobb baj, hogy az istennek sem találják sehol a négy legesélyesebb pápa jelöltet, mikor a Konklávé mindjárt kezdődik, márpedig ez óriási nagy ciki. Vittoria találékonyságának köszönhetően hamar sikerül átnyúlniuk a kicsit csökött agyú kapitány felett és kapcsolatba lépnek a camerlengo-val (pápai kamarás, egy kispap aki a pápa asszisztense volt, és az új pápa megválasztásáig gyakorlatilag a Viatikán ura) aki lényegesen felvilágosultabban kezeli ezt a helyzetet és nem veszi fél válról a fenyegetést. Közben befut egy hívás az Illuminátusok bérgyilkosától is aki lazán közli, hogy a következő öt órában egyenként életét veszti majd a négy legesélyesebb pápa jelölt, aztán a show végeként a Vatikán a levegőbe repül. Tárgyalni különösebben nem kíván az ügyről, csak úgy szólt, hogy tudják ki rúgta seggbe őket. Langdon van akkora nagykoponya, hogy rájöjjön hol tervezi emberünk megölni az első bíborost, hiszen minden valószínűséggel az Illuminátusok híres ösvényének első állomásán teszi majd azt. Ami azért jó, mert ha az első helyen nem tudják majd megállítani, akkor is lesz utalás a helyszínen, hogy hol van a következő és ez így mehet egész végig az utolsó helyszínig. Már csak azt kell kideríteni, hogy hol a francban van az első helyszín…

INNENTŐL DURVA SPOILEREK
Tovább »