Miután már jó pár rész lement minden általam nézett sorozatból, gondoltam nem ártana gyorsan számot vetni minddel.

Dr. House: nagyszerű! Csodás! Csak így tovább. Végre visszaállt a régi status quo, legalábbis nagyjából. Végre újra a régi team dolgozik az ügyeken, és ennél jobb húzást nem is tehettek volna a készítők. Engem ugyan Tizenhárom már nem irritált az előző évad közepétől, de ennek ellenére a fenének se hiányzott, mikor újra House-Forman-Chase-Cameron a diagnosztikai osztály. Taub sem volt rossz karakter, de egy perre sem hiányzik, az ő távolléte még annyira sem tűnik fel, mint Tizenháromé. Sajnos azt lehetett olvasni, hogy valakit kiírnak a sorozatból. Nevet is társítottak hozzá, és bizony nem a két fent említett színész egyike volt az.  Én nagyon sajnálnám, mert legyünk őszinték ez a mostani az igazán igazi House…

Supernatural: frenetikus évadkezdés után, ugyanolyan folytatás. Gyakorlatilag már csak a főszállal törődnek hőseink, amolyan mellékküldetések nincsenek is, de ezt már megszokhattuk az előző évadban. Ahogy durvul a tét és keverik bele a történetbe a keresztény mitológiát, persze csak azt a részét, ami illeszkedik is ide, a Supernatural napjaink talán legjobb sorozatává növi ki magát.

How I Met YourMother: az első részt nagyon lehúztam. A színvonal azóta emelkedett, de azért elég hullámzó. Az előző évadokét azért még nem igazán éri el, de ezzel együtt is lassacskán visszarázódik a régi kerékvágásba. Azért egy-két erőltetett poén így is becsúszott, és az újdonsült gerlepárral sem nagyon tudnak mit kezdeni, de azért mostanra már lényegesen pozitívabban tekintek a szériára, mint pár hete.

The Big Bang Theory: ez is kényszerít rá, hogy csak jót írjak róla. Nagyon jó az új évad is. Persze apróbb átalakuláson ment át a sorozat szerkezete, kicsit ritkábban gyűlnek össze a srácok, hogy szórakozhassunk az agymenésükön, de mindemellett is van elegendő humorforrás, nem kell elszenvednünk két percet sem nevetés nélkül, márpedig egy sitcomnak nagyon más ismérvnek nem is kell megfelelnie.

Fringe: a Fringe igazából semmit nem változott az elmúlt évadhoz képest. A történet persze halad tovább, feltűntek a korábbinál gonoszabb és veszélyesebb ellenfelek, de a színvonalon ez nem látszik meg. És ez bizony dicséret, mert ami a Fringe-et illeti, ennél nagyon magasabbra nem lehetett volna emelni a színvonalat.

Dollhouse: igazából erről sem nagyon tudok többet mondani, mint a Fringe-ről. Minden maradt a régiben. Legalábbis nagyjából. Egyelőre kellőképp változatos eseteket tudnak elénk tárni ahhoz, hogy ne igazán gondolkodjunk a sorozat cancel-álásán. Ez persze idővel változhat, de szerencsére annyit már biztosan tudunk, hogy érdemes nézni a szériát, mert a második évad vége előtt nem lövi le a Fox, sőt még azt is hagyják, hogy kapjon a széria egy kerek lezárást, ha nem lesz harmadik szezon és ez bizony rájuk nem jellemző.

Heroes: az írás óta egyetlen részt sem láttam belőle, ennyit Claire maciék történetének érdekességéről. Nem mondom, hogy nem fogok bepróbálni egy-két részt még, de annyira hátraesett a listámon a Heroes, hogy arra nincs kifejezés. Kár érte, annó szépen indult ez…


Cimkék: , , , , , , , ,

A Heroes szezonnyitóján is túl vagyok. Igazából ennél jobb kifejezést nem is tudnék mondani rá, mert nagyon negatív jelzőt nem mondhatok rá, de jót meg nem érdemel meg. A siralmas harmadik évad végén én azt mondtam nekem ennyi, vége, soha többé ebből a szériából, de aztán most a párom rádumált, hogy ezt azért még próbáljuk be.

Igazából az az én nagy bajom, hogy nem lett olyan szar, mint amilyen a harmadik évad volt, de kellőképp jellegtelen volt ahhoz, hogy véleményt lehessen róla formálni. Megint nyolcmillió szálon indul el a sztori, de előre még nem lehet látni, hogy hogyan kapcsolódnak majd össze. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy azok akik az eddigi évadokban fontosabb karakterek voltak, azok most is azok lesznek. Egyelőre a nagy bekövetkezendő apokalipszist amellyel minden évad elején riogattak minket nem látjuk, de valószínű, hogy ha lesz, az T-Bag-gel és csapatával függ majd össze. Ha már szóba került Robert Knepper, róla és az embereiről egyelőre nem igazán lehet megállapítani, hogy pozitív avagy negatív karakterek lesznek-e. Egyelőre az utóbbi felé dőlnek, de ismerve a Heroes íróit, lazán kihozhatnak belőlük mást is. Tudom, hogy amúgy T-Bag áthozásával nyilván Prison Break rajongókat akartak idecsábítani, de olyan a sorozat végére már nem sok maradt (erőteljes gonosz vigyor) szóval kizárólag miatta nem hiszem, hogy túl sokan vágnak majd bele, a már amúgy is haldokló Heroes-ba.  Amúgy Knepper ide, Knepper oda, ebben a sorozatban továbbra is egyetlen színész van, aki zseniálisat alakít, az pedig Zachary Quinto, a többiek inkább csak elvannak.

A nagy baj ezzel a szezonnyitóval igazából kettős: egyrészről a történtek alig tesznek ki többet egy epizódra valónál, mégis kettőbe húzták szét őket, másrészről nem tereli igazán új irányba a sorozatot ami megfeneklett egy szinten. A karakterek sem igazán fejlődnek semerre, hisz ugyanazokat a siralmasan idióta hibákat képesek elkövetni, amiket már korábban százszor, és az írók továbbra is egyszerűen képtelenek (vagy jobb szó, hogy nem is akarnak) meghúzni legalább egy leheletvékony vonalat a pozitív és negatív karakterek közt, most épp még csak Tracy-t billentették át egy pillanat alatt a pozitív oldalra, de korábban megtették ezt a szociopata Sylar-rel vagy fordított irányban Suresh-sel, Nathen-nel és ez libikóka azért már több mint unalmas.

Ez a bevezetés egyébként vitatathatatlanul jobb lett, mint a harmadik évad (szinte) bármelyik része, de ekkora színvonal emelkedés a túléléshez kevés lesz. Én a magam részéről egy-két részt még vállalok, de ha csak ennyire lesznek képesek, akkor az nem elég ahhoz, hogy még a szezon (fejezet) zárót is megnézzem.


Cimkék: , ,


Free web hostingWeb hosting