Az elmúlt év sok szempontból hozott változásokat az életemben. Ott van pl a munka ahol először informatikusból munkanélküli, majd munkanélküliből katona lettem. Ami igazán vicces a dologban, hogy ez folyamatos színvonalbeli emelkedést jelent… Lehet egyszer majd írok az előző munkámról is, maradjunk annyiban, hogy nem volt még olyan melóhelyem ahonnan szívesebben jöttem el.

Az eddigi punnyadásból tavaly kezdtem el kirángatni magam és kezdtem el újra sportolni. Hogy milyen sikereim lesznek e-téren még nem tudom, mert a kiképzés óta egyetlen edzésen sem tudtam megjelenni, szóval ez még a jövő zenéje, de mindenképp pozitív pont.

A tavalyi év végén kisebb pénzösszeghez jutottam, ami arra épp elég lesz, hogy rendezzem a korábban összeszedett tartozásaim egy részét, megjavíttassam a kocsim, (vannak gondjai most szép számmal) és ebből sikerült modernizálni is egy kicsit a  számítógépet, amin így mostanra már a legaktuálisabb játékok is szép grafikával futnak.

Akadtak negatív dolgok is, ott van mindjárt a már említett albérlős esetünk, amely akkora kárt jelent, hogy a kisebb pénzösszeg amihez jutottam rögtön rámehetne a helyrehozatalára, ha egyben akarnánk kifizetni a dolgot. De az sem pozitív, igaz, hogy ez nem konkrétan a tavalyi évhez kötődik, hogy a törzsgyökeres csepeli családunk teljesen szétszóródott az országban, így pl a nagyanyámat és édesanyámat tavaly összesen ha hatszor-hétszer láttam. Bizony a pénz nagy úr, és ami azt illeti a hat hónapi munkanélküliség elég rendesen lenullázott minket anyagilag, egy fizetésből elég nehéz megélni…

Szóval ez volt 2009 magánéleti szempontból. Az év eleje nagyon szar volt, bár sajnos ez csak az elmúlt hosszú évek tendenciájának folytatása volt, de a végére, legfőképp az utolsó másfél-két hónapra nagyon sokat javult a helyzet, remélem most már ez lesz a jellemző.

Volt 2009-ben azonban sok más dolog is, néztem sorozatokat, filmeket, játszottam videójátékokkal és azok mellett sem szeretnék elmenni szó nélkül.

Sorozat

Ez nehéz kategória. A kedvenc 2009-ben megismert sorozatom az egyértelműen a The Big Bang Theory, de az már évek óta fut. Ha a 2009-ben induló sorozatokat vesszük, akkor a győztes a Dollhouse. Eliza Dushku szériája gyengébb kezdés után eszméletlenül beindult, a második évad pedig már egyszerűen zseniális. Hatalmas tökönrúgás jár az összes amcsi baromnak aki miatt ez a széria is épp akkor kap cancel-t mikor igazán nagy durranás lett belőle.

Filmek

Sok filmet láttam idén, akadtak jobbak és rosszabbak is. A győztes nálam egyértelműen az Avatar. Pár nappal az év vége előtt olyan zseniális alkotást ismertem meg benne, hogy nem tudtam nem neki adni a trófeát, de számomra a Terminátor 4 sem sokkal marad el mögötte. Azonban ki kell osztanom az év csalódása díjat is, ami három nappal ezelőttig a Watchman-nek járt volna, de aztán megnéztem a Becstelen Brigantyk-at… Majd fogok róla bejegyzést is írni alkalomadtán, előre legyen elég annyi, hogy én sokkal többet vártam tőle. Vannak benne tarantino-s karakterek, tarantino-s jelenetek és maga a film is tarantino-s épp csak súlytalannak tűnik az egész. Elnyújtott, hosszú és igen unalmas, én sokkal többet vártam tőle a hatalmas felhajtás után…

Sport

Voltak izgalmas meccsek és versenyek az idén. Említhetném a 2009-es év csúcspontját, az U20-as foci válogatottunk VB bronzérmét, vagy a két drámai mérkőzést is hozó NBA döntőt, de a legjobb meccset a Premier League egyik városi rangadója, a menchester-i derby hozta a United és a City között. De nem szabad megfeledkeznünk az úszó VB-ről, amin hosszú évek óta a legjobb teljesítményt hozta a magyar csapat, ami aranyakban és egyéb érmekben nyilvánult meg.

Videójáték

Ez talán a legnehezebb kategória. Sok játékkal játszottam az idén, de kifejezetten idei termés csak a PES2010, az NBA 2k10 (ezt összesen fél órányit próbáltam ki eddig) illetve a Call of Duty: Modern Warfare 2 és a H.A.W.X. Mivel a játszott idő alapján mind nagyot tetszik és igazán össze sem lehet őket hasonlítani, nem hirdetnék győztest ebben a kategóriában. Húz annyira a Tomb Raider felé a szívem, hogy ha idei induló lenne a Tomb Raider Underworld, őt hoznám ki nyertesnek, de sajnos ehhez két hónappal később kellett volna megjelennie.

Az év felfedezettje

A női felfedezett számomra Selena Gomez, a Wizards of Waverly Place főszereplője. Oké, gyerekes sorozat és oké, a színésznő is gyerek még (bár mondjuk egy átlag 17éves kiherélne, ha legyerekezném) de aranyos és a sorozat is jópofa. A férfi felfedezett az idei két kedvenc filmem alapján nem is igazán lehetne más, mint Sam Worthington. Meglátjuk mit hoz számára a jövő, de jó eséllyel személyében a legújabb akciósztárt köszönthetjük.

Zene

Megannyi jó zeneszám íródott idén, de igazán csak egy ami képes volt beleégetni magát huzamosabban az agyamba és ez a Boy Does Nothing Alesha Dixon-tól.

Az év botránya

Mindent egybevetve (illetve nem mindent, mert a politikát kihagyom a szórásból) szerintem ezt a kategóriát egyértelműen a Forma-1 nyeri. Hogy egy sportbajnokság ennyire ne a sportról szóljon, az siralmas… vagy röhejes. Attól függ honnan vesszük.

Azt hiszem számomra ennyi volt 2009, meglátjuk az új év mit hoz majd…

Minden kedves olvasómnak békés, boldog, meghitt Karácsonyt kívánok!

A mai nappal számomra véget ért a munkaév. Ma mentem utoljára dolgozni normál munkarendben, lesz még egy szolgálatom, de azt nem számítva január 3-ig én a melóhely közelébe nem nézek. Persze lesz munka itthon is rendesen…

Nézem itt ezt a Csillag születiket (illetve a párom nézi, én a net mellett ücsörgök, de attól még látom) és nem értem mi baj van velem. Gyakorlatilag az első pillanattól kezdve többször vagyok a többség véleménye ellen, mint mellette (mondjuk szerencsére a párommal közösen vagyunk ebben). Az ugyebár evidens, hogy a nézők közül KIZÁRÓLAG csajok küldenek SMS-t, máskülönben hogy lehetne az, hogy bombahangú énekesnők, vagy a Timesz girls (a Bad Boys sem tud többet, épp csak ők pasik) kiesik, miközben a tehetséges, de nagyon kiforratlan Brasch Bence, vagy az a kis Torres Dani klón nulla tehetséggel ilyen messze menetel. De ugyanilyen érdekesség az is, hogy az egy kis egyediséget hozó Kávészünet formációt is hamar eltávolították, de ez már nem nemi kérdés.

Mindegy, most nem is ezen gondolkodom elsősorban. Ami durván kiakaszt, hogy ezt a Vásáry Andrét az első perctől kezdve mennyire nyomatják. Nem érdekel, hogy homokos-e vagy sem, nem érdekel, hogy már a feje is gusztustalan, de amit éneklés címén művel attól kiszaladok a világból, holott állítólag nagyon szép amit produkál. Én soha nem szerettem az operát, ez tény. Akad olyan oparaária ami bejön (a Figaró házassága, vagy a Carmen nagyáriája pl), de amit ez az André csinál az számomra abszolút a táblán kaparászással egyenrangú. Az én ismerőseim többsége ugyanígy áll a szoprán áriákhoz, innentől kezdve nem értem, hogy a stúdióban helyet foglaló közönség hogy áll össze, ha vastapsot képesek adni neki. Ez komolyan szép? Szép az a hang amit hallva attól fél az ember, hogy betörik az összes ablaküveg? Akkor ezek szerint az autónak is szép hangja van, mikor kiesik a fékbetét és a fém felület fékez? Vagy csak én vagyok a defektes, művészetet nem értő, tirpák paraszt?

A következő anekdotát valakinek az IWIW adatlapján láttam. Nagyon tanulságos és eredeti, szerintem minimum érdemes megfontolni a mondanivalóját.

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv-üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg. “Igen” – volt a válasz. Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött. “És most” – mondta a prof, “vegyék észre, hogy ez az önök élete. “A kövek a fontos dolgok – a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Szórakozni, kikapcsolódni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi csak homok….”

Akkor hát véget ért ez a hat hét is, e hét csütörtöktől már a képzettségem is megvan ahhoz, hogy katona legyek. Hogy valaki átérezze a következő bejegyzést kötelező jelleggel el kell indítani a mellékelt dalt

Angyalbőrben

Tehát kiképzés. Hat hétben, ezt hívják úgy a katonai terminológiában, hogy KVNR. A jelentését nem részletezném, azt szokták rá mondani, hogy rövidített alapkiképzés, amely során ugyanazt a tudást kapja meg az ember, mint a három hónaposon. Ezt a valóságban úgy kell érteni, hogy ha a három hónaposoknak 25 kilométer a menetgyakorlat, a KVNR-eseknek 12, ha a három hónaposok 4 füzetet megtöltenek az órákon, a KVNR-esek 2-t. Szóval én egy ilyenre kerültem be. Ez a kiképzés amúgy már rohadtul nem az, amit az egykori sorkatonák beszámolói alapján az ember elképzel. Részint persze igen, de igazából szinte csak a jó részéről beszélek. Én így ebben a formában ezt kifejezetten élveztem. Persze szar volt távol lenni itthonról, de a szakasz amibe kerültem nagyon jó volt, így tényleg bulinak mondanám a nagy részét.

Akadtak persze akik nem így gondolták, például rögtön az elején egy hölgy kiképzendő elpicsogta a főnökének (egy ezredesnek) hogy itt állat módjára bánnak az emberekkel, meg megalázó parancsokat hajtatnak velük végre. Ennek mondjuk a valóságtartalma úgy nulla és zéró közé tehető (legalábbis a KVNR esetében), de az igazán vicces az volt, hogy ennek folyományaként az ezt követően pár napon méginkább hímestojásként bántak az állománnyal. Mi azon viccelődtünk, hogy egyes idekerülők lehet azt várják el, hogy két szavas parancsok helyett, szép, bonyolult kérő hangnemű körmondatokban kapják az utasítást.

A régi időkből meséltek néhányan olyat, hogy meleg vízzel legfeljebb tea formájában találkoztak. Na mostanra ez is másképp van. A forró tea hőfok stimmel, de nálunk a zuhanyzóból is az folyt és kizárólag az, mert a hőfokon állítani nem lehetett. Oké, hogy egyik másik srácnak a hátán is jeti szintű szőr honolt, de azért hagyhatták volna, hogy erről ők maguk gondoskodjanak.

Voltak persze bulik is, persze csak amolyan szolid szintűek, mert nem úgy megy ám az, hogy az ember hajnali kettőkor olyan részegen esik be a laktanyába, hogy a mobiltelefonjával akarja becsippantani a mágneskaput… vagyis izé, ezt pont az egyik körlettársam megtette, de neeem ez volt a jellemző. Egyébként ezt nem tőlem hallottátok, ahogy az sem én voltam aki gondoskodott róla, hogy másnap az egész szakasz tudjon az esetről…
Tovább »

Francos dolog néha az Üdülési csekk. Nagyon jó, hogy egy csomó mindenre lehet használni, de ha az embernek készpénzre lenne szüksége, akkor nem feltétlenül jó ha csekkben van a pénze, pláne hogy ha a csekkfüzet pár napon belül lejár. Ilyenkor az ember kénytelen kényszermegoldásokhoz folyamodni, amik aztán végül jól is elsülhetnek. Ilyen volt ez a péntek is.

Megdumáltuk a párommal, hogy felutazik Pestre, mire elszabadulok délután a kiképzésről, és szervezünk magunknak egy kis programot, amit üdülési csekkel lehet kifizetni. Először a Tropicariumban kezdtünk, ami valami ferge… most figyeljetek… teges élménynek bizonyult. Vagy jó egy órába telt míg az egészet végigjártuk, én leginkább a cápák  akváriuma alatt átívelő folyosón ragadtam le. Eleve is valami csodálatos látvány ilyen szögből látni a vizet, de az hogy az ember feje felett 15-20 centivel úsznak el a cápák-ráják és egyéb vízi állatok az valami fantasztikus. Persze tudom, hogy sokaknak ez semmi extra, meg már évek óta létezik a Tropicarium, de eddig én még nem jártam a Campona közelében sem, szóval nekem teljesen új volt az egész. Azt is nagyon meglepőnek találtam, hogy a Tropicarium területén belül a madarak szabadon röpködnek és ha úgy adja a sors, meg is lehet őket érinteni. Mi még kisegeret is láttunk, bár azt erősen kétlem, hogy az állatkert üzemeltetői őt is betervezték oda. Az egyedüli kritika ami a helyet érheti az, hogy a jegypénztáros leányzó olyan kedves volt, mint egy APEH ellenőr, mikor adócsalás nyomait fedezi fel valahol. Értem én, hogy kellenek a csinos lányok az ilyen kirakathelyekre, de valahogy én szívesebben vennék ott egy csúnya kivénhedt banyát is, feltéve, hogy rajta nem azt érzném, hogy legszívesebben lehányna…

A következő úticélunk a Planetárium volt. Szerencsére ez nem hasonlított a South Parkban látható Planeáriumhoz így szintén jó szórakozásnak bizonyult. Egyrészről felidézte bennem azokat az időket, mikor még űrhajós akartam lenni (az valamikor a sheriff és az akcióhős fejvadász korszakom között volt) másrészről az ott sugárzott lézershow olyasmi amit nem látni akárhol. Illetve sehol máshol nem látni. Én még hasonlót sem tapasztaltam korábban. Csodálatos látvány az a fényshow, tényleg leírhatatlan, látni kell. Sajnos ahogy láttuk ezt sokan nem érzik át, mert igen kevesen voltak az előadáson. Én elismerem, hogy nem olcsó mulatság egy jegy, de attól még egy életre szóló élményt kap érte az ember. Leginkább talán a tűzijátékhoz lehetne hasonlítani, de azért különbözik tőle. Óva intenék attól mindenkit, aki a diszkóban látott lézershowt, hogy csak lemondóan legyintsen, ez sokkal nagyobb szabású, ilyet tényleg sehol máshol nem látni. Mi egy best of… show-n voltunk, ami egy elég széles körű zenei egyveleget és ezzel egyúttal igen sok különböző stílusú fényhatást jelentett, de mindenféle összeállítást megtalálni a Planetárium programjában, a meditációstól, Michael Jackson-ig mindent, csak győzzön az ember dönteni.

Összegezve, ha valaki tartalmas szórakozásra vágyik, vagy csak nem tudja mire költse el az Üdülés csekkjét, nagyon ajánlom neki a Tropicarium-ot és a Planetárium lézershow-it is.

Most mikor ezeket a sorokat olvassátok én már nem vagyok köztetek. Eltávoztam az internet közeléből egy messzi távoli helyre. Egy olyan helyre, ahol ha az ember nem hajtja ki a belét, akkor kihajtják neki helyette. Egy olyan helyre, ahonnan ugyan fel lehetne lépni a hálózatra, de valószínűleg csak éjjel takarodó után és az őrök lelőnének érte betörés miatt. Röviden összefoglalva megyek katonai kiképzésre, hogy ténylegesen meg is tanuljam azt, amit amúgy őrmesterként már amúgy is illene tudnom. Ez azzal is jár majd természetesen, hogy nem leszek net mellett, de az még nem jelenti azt, hogy engedek innen elszokni akár csak egyetlen állandó látogatót Jó előre megírtam egy csomó bejegyzést, amik majd időzítve fognak megjelenni a blogon. Igen, tesó kódex bejegyzések is vannak közte, már majdnem az összes törvény kész, de az még nem jelenti azt, hogy egyben ki is rakom őket. Mindenki szépen várja ki a sorát, hogy megtudja Barney következő igazságát a tesó léttel kapcsolatban.

Ha esetleg valaki kérdez majd valamit, akkor várnia kell majd hétvégéig, mert akkor leszek csak net mellett.

Megbeszéltem a párommal, így ha valaki nagyon türelmetlen lesz, akkor ő válaszol helyettem, de azért inkább nem szeretném kijátszani ezt a kártyát. Remélem kedveltek már annyira (ha meg nem, akkor is) hogy sok szerencsét kívánjatok nekem az elkövetkező hat hétre.

Nem igazán szokásom a lelki bánatomat kibeszélni itt a blogon, de most mégis az fog következni. Akit zavar, lehet továbblapozni.

Az alaptörténet annyi, hogy én egy éve leköltöztem a páromhoz Kecskemétre, és anyám hasonlóan tett, ő Jászfényszarura tette át a székhelyét Pestről. Fent egy kétszintes családi házban laktunk, ami a sajátunk. Gondolkodtunk az eladásán, mivel úgy sincs visszaút, de egy kisebb jogi huza-vona miatt erre egyelőre nincs módunk. Hogy ne álljon kihasználatlanul a nagymamám halálát követően üresen maradt alsó szint, kiadtuk albérlkőknek. Két nő vette ki, akikkel eleinte nem volt semmi gond, de az évvégi rezsielszámolásnál át akartak minket verni, aztán leléptek fizetés nélkül, plusz magukkal vittek egy alkatrészt a gázcirkóból, amit állítólag ők javíttattak meg. Ebben csak az volt az érdekes, hogy nekünk csak a javítás elvégzése után szóltak és számlát nem tudtak mutatni róla…

Mivel az áram- gáz és egyéb szolgáltatók nagy ívből leszarják azt, hogy ki nem fizette ki a számlákat, így villámgyorsan pénzre volt szükségünk, hogy megmaradjon a közmű a házban. A pénzt ismét albérlő odavételéből kívántuk előteremteni és itt nagyon melléhúztunk. Én már az előzőeknél is így éreztem, de ők kismiskák sem voltak az új albérlőkhöz képest. Eleinte nem volt különösebben nagy gáz, leszámítva, hogy néhány napot mindig késtek a bérleti díjjal, meg volt, hogy egy-másfél hetet is  rezsivel. Már ez sem tetszett, de a jelen pénzügyi helyzetben az ilyesmit azért megérti az ember. Az igazán nagy gáz akkor kezdődött, mikor az albérlő úr kezdte túlságosan otthon érezni magát. Először még csak pár aranyeső bokrot vágott ki a kertből a megkérdezésünk nélkül. Ezért kapott egy kisebb lecseszést, én már itt kirúgtam volna, anyám még a várakozás mellett döntött. Pár hónapig ezután csönd volt, viszont legközelebb arra mentünk fel, hogy a ház elől a pasi önhatalmúlag kivágatott két gyönyörű hatalmas cseresznyefát, a kertben található két tízméteres ezüstfenyőt pedig három méteres magasságig felnyíratta, mert neki zavarta a kilátást. Ez már több volt a soknál, meg lett neki mondva, hogy mostantól tipli el a házból, megkapja a felmondólevelet postán, onnantól egy hónapja van a távozásra. A levelet persze nem vette át, így később szóban tanúk előtt is fel lett neki mondva. Az augusztust még ott tölthették, de csak és kizárólag azt. Addigra már a kéthavi kauciót úgy ahogy van lelakták a milliónyi dolog hazavágásával a telken, így még a gázátalány és a tényleges gázóra állás közötti különbözetet is ki kellett fizetniük. Erre azonban már soha nem került sor. Anyámék felmentek Pestre szeptember elején, hogy na akkor most aztán tipli el a lakásból, de igen furcsa fogadtatásban volt részük. Először is a gázóra lényegesen kevesebbet mutatott, mint egy hónapja, olyan meg nincs, hogy a Főgáz hozzánk visszafelé járó gázórát szereltetett be. Az albérlő persze mindent tagadott, így anyámék felmentek a nagybátyámékhoz segítségért az albérlő kirakásához. A nagybátyámék nem voltak otthon, viszont mire visszatértek a lakáshoz, négy kétajtós szekrény méretű figura várta őket a kapuban, akik NEM ENGEDTÉK BE ŐKET A TELEKRE!!! Rendőrség kihív, épp csak az az egy gond volt, hogy a kiérkező rendőr jó ismerőse volt az albérlőnek, így a végén még anyámat igazoltatta a zsaru, miután az albérlő azt állította, hogy anyámat körözik. Ebben annyi igazság volt, hogy kapott értesítést még évekkel korábban egy be nem fizetett gyorshajtásról, amit azóta rendezett. Viszont az albérlő erről csak úgy tudhatott, ha behatolt az általa nem is bérelt felső lakrészbe! Mivel a zsaru tehetetlen volt távozott, így anyáméknak szinte menekülniük kellett a saját utcánkból az elbérlők és kéttonás barátaik elől. Megtették a feljelentést az Árpád-híd melletti rendőrszékházban, valamint értesítették a gázműveket, hogy az albérlő valahogyan visszapörgette a gázórát.

Próbáltunk mindenben a hivatalos úton eljárni, de az bizony lófasz, hogy Magyarország jogállam. Közben utánajártunk és megtudtuk, hogy ha mi megyünk oda kigyúrt baromarcokkal kipakolni az úriembert és kedves pereputtyát, akkor még minket vesznek őrizetbe önbíráskodásért! Milyen ország az, hogy a nem fizető és egyértelműen rosszhiszemű albérlőt az ember nem dobhatja ki az utcára? A hivatalos út közben zajlott és ezalatt olyan jelentéseket kaptunk a fenti szomszédainktól, hogy a fenti lakásban is minden este ég a villany, három-négy autó is folyamatosan a ház előtt, illetve a kertben parkol és egy figura rendszeresen jön-megy egy pitbullal a ház előtt az utcán. Közben anyám kézhez kapott egy levelet a rendőrségtől, mely szerint az albérlő azzal vádolt meg minket, hogy fel akartuk robbantatni a kocsiját mikor a kislánya is benne volt!

Ezzel el is érkeztünk ehhez a héthez. Hét közepén az egyik fenti ismerősünk jelezte, hogy az albérlő eltakarodott a lakásból. Egyrészről örültünk, másrészről gyanús volt a dolog. És meg is volt rá az okunk. Anyámék tegnap este felmentek szemrevételezni a lakást és elképesztő látvány fogadta őket. Az alsó lakást kompletten kipakolták, még a WC csészét is elvitték. Na nem az volt a legnagyobb érték, mert vitték vele együtt a gázcirkót is, az ottmaradt gázcsöveket pedig szétverték. A falakról a tapétákat leszaggatták, a csempét szétverték, a bútorokat az alsó lakásból a virágokkal együtt ellopták. A felső lakásból épp csak a hűtőszekrényt és a mosógépet vitték el, na meg a VILLANYÓRÁT, a bútorokat meghagyták, épp csak kihajigálva az udvarra úgy, hogy ripityára tört mind. Mindent megtettek, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák és a lakás kiadhatatlan legyen még jó hosszú időre. Pontos összeget ugyan nem tudok mondani, de ha csak a cirkót, villanyórát, hűtőt, mosógépet és a nyakunkon maradt horribilisen nagy gázszámlát (a lakást állandóan 24-25 fokig fűtötték, még tavasszal is folyamatosan ment a fűtés, mint kiderült) veszem, már az több mint félmillió és akkor még nem számoltam bele a lakásban okozott károkat, meg az ellopott és tönkretett amúgy nem túl nagy értékű bútorokat. A rendőrök helyszíneltek és félhivatalosan csak annyit voltak hajlandók mondani, hogy nem ismeretlen számukra az úriember… És még mielőtt valaki a Magyar Gárdáért kiáltana, nem cigányról van szó…

Az igazán nagy gáz az, hogy ha a saját lakásunkba be nem engedéssel talán meg is lehet majd fogni ezt a mocskot, azt erősen kétlem, hogy valaha bizonyítani tudjuk, hogy ezt a rombolást valaha is rá lehet majd bizonyítani. Biztosításunk nem volt, így úgy ahogy van nyelhetjük be az egész kárt és ha valami csoda folytán el is ítélik ezt a tetvet, kétlem, hogy be lehetne rajta hajtani a dolgot.

Sajnos a történetnek csak annyi a tanulsága, hogy nagyon vigyázni kell azzal, hogy kinek adja ki az ember az ingatlanát. Ha megtörtént a baj, akkor a törvény töketlen barom módjára képtelen segíteni. Az albérlőt kitenni képtelenség, a rendes jogi utat bejárva akár négy hónapba is beletelhet a dolog, de kettőnél semmikép sem kevesebbe, addig pedig élheti világát. Később ha a bíróság meg is állapítja, hogy törlesztenie kell az elmaradt lakbért, azt is csak nevetségesen alacsony havi részletekkel kell tennie. Itt persze ennél lényegesen komolyabbról van szó, de erősen kétséges, hogy valaha is sikerül rábizonyítani, hogy ő volt a tettes. Márpedig ha nem sikerül, akkor a millióhoz közeli kárt nekünk kell majd lenyelnünk. Hát ilyen országban élünk mi…

A minap beszélgettünk kevicével MSN-en és felmerült valahogy ez a téma, nekem pedig eszembe jutott, hogy jó bejegyzés lehetne belőle.

Ez egy érdekes sztori, ami sok-sok évvel ezelőtt indult és soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig tartó “szerelem” lesz belőle. A Dark Angel-t (Sötét angyalt) valamikor 2001 magasságban kezdte el sugározni az M1. Akkor még csak annyit tudtam az egészről, hogy a Terminator-t is jegyző James Cameron keze munkája a sorozat és ezért követtem is már az első epizódtól kezdve. Tetszett, de nem voltam még akkora sorozatfüggő akkoriban, hogy minden hétfő este, aztán péntek éjjel ott üljek a TV előtt, úgyhogy igencsak hektikusan néztem, kimaradt jónéhány rész. Mikor másodszor is elkezdte adni a TV, már lelkesebben néztem, pedig addigra már tényleg igazán lehetetlen időben adták. A sztori is nagyon tetszett, de azért az is ott motoszkált bennem végig, hogy “Uramisten, de gyönyörű ez a lány!” szóval, ha nem lenne a valaha készült legjobb posztapokaliptikus sorozat (mondjuk nem túl sok induló van a kategóriában), valószínű akkor is nyálcsorgatva néztem volna minden részt. Mikor lefutott és már-már a John Doe-ban látható nagy cliffhanger-rel ért véget, tiszta ideg lettem, hogy vajon mi lehet a folytatás. Az MTV azonban sajnos nem vette meg a második évadot (ahogy ezt a pofátlan hiányosságot azóta sem pótolta egyik magyar adó sem) így jó ideig nem tudtam meg, hogy mi a folytatás. Egy videotékában dolgoztam akkoriban, ahol volt internet is, így nekiláttam kideríteni, hogy hogyan is működik ez a netes letöltés dolog. És ezzel el is érkeztünk az első dologhoz amit a Dark Angel-nek köszönhetek. Persze valószínűleg akkor is megtanultam volna a torrentezés menetét, ha nincs a DA, de ez volt az első motiváció. Miután letöltöttem a teljes második évadot és az első pár részhez tartozó feliratokat, végre kielégíthettem a régóta tartó kíváncsiságomat. Akkoriban persze nem úgy ment ez a letöltés dolog, mint most, a teljes évad cirka három hét alatt töltődött le a gépre, de megérte kivárni. A Dark Angel volt az első sorozat, amit feliratosan néztem, ráadásul nagyrészt még csak nem is magyar, hanem angol felirattal, így az angol tudásom fejlődése is akkor indult meg rohamosan, olyannyira, hogy miután végignéztem a teljes második évadot, elhatároztam, hogy én aztán elkészítem a feliratot az összes hátralévő részhez. Úgy kábé egy fél epizód után láttam, hogy talán túlzottan nagy fába vágtam a fejszém, de mikor elkészültem vele és feltöltöttem a megfelelő helyre, jelentkezett valaki aki tartotta bennem a lelket, hogy érdemes folytatni. Persze ekkor ez a tevékenység sokkal inkább az unalom űzésére volt jó meló közben, mert dolgozni azt annyira nem kellett, meg ha kellett volna is, akkor sem igazán lett volna rá kedvem. A fordítás közben regisztráltam magam az RTL klub fórumára, az egyetlen olyan helyre, ahol volt némi élet a DA topicban. A némi élet persze azt jelentette, hogy nagyjából három hetente született egy hozzászólás, de az én érkezésemmel ez valamicskét azért felgyorsult. Ahogy haladgattam a részekkel, egyre jobban fordítottam, mind fogalmazásilag, mind az angol szöveg megértését tekintve. Egy pár hónap alatt a végére értem a fordításnak és akkor már hiányzott a Dark Angel-lel kapcsolatos tevékenység, tehát nekiláttam magyar szinkront vadászni az első évadhoz, ha már egyszer adták magyarul. Ekkor segített valaki az RTL klub fórumán, akinek a nevét ugyan ismertem, hisz ő készítette a második évad első pár részének feliratát, de még nem beszéltem vele korábban. Meg ráadásul azt is gondoltam róla a felhasználóneve alapján, hogy pasi. Hamar kiderült, hogy nem az és milyen szerencse volt ez. Na ne szaladjunk előre. Szóval MSN címet váltottunk, hogy megbeszélhessük a szinkronok átküldésének módját. Viszont olyan furcsa volt így, hogy már megint nincs semmi Dark Angel-hez kapcsolódó elfoglaltságom, úgyhogy újabb kihívás után kellett néznem. Nem volt még honlap a sorozathoz, így végül arra esett a választásom. Persze dunsztom nem volt még az egészről, így csak egy gportal-os oldal készítésébe vágtam bele. Egy részét élveztem, de akadtak unalmas dolgok is benne, így nagyon hamar arra jutottam, hogy kell egy szerkesztőtárs, amire sikerült is beszervezem újdonsült netes hölgyismerősömet, vkhir-t. Szóval volt ebben egy kis önzés, de nagy szerencse, komolyan. Ugyanis lehet, hogy ha ez nincs, soha nem ismerkedünk meg jobban. És ha soha nem ismerkedünk meg jobban, akkor én most nem Kecskeméten élek, nem a légierőnél dolgozom, nincs egy gyönyörű Mégane-om… Igen azt akarom ezzel kifejezni, hogy ha nincs a Dark Angel, akkor nem ismerem meg azt a nőt, aki az életem értelmévé vált. Ez az első számú dolog amit a sorozatnak köszönhetek. Lehet sorsszerűséget látni bele, de szerintem csak véletlen. Mikor megnéztem feliratosan a Dark Angel második évadának első pár részét, és szidtam azt a hülyegyereket aki nem volt képes helyesen időzíteni a feliratokat (persze később rájöttem, hogy épp én voltam az a hülye, aki rossz verzióhoz töltötte le a feliratot) eszembe sem jutott, hogy pár hónappal később a szerelmem, azután pedig az életem párja lesz… Annak ellenére, hogy ez a legnagyobb ajándékom a sorozattól, azért akadnak még dolgok. Pl hogy a későbbiekben hanyagoltuk a Gportalt és nekiláttunk egy PHP alapú weboldal fejlesztésébe, ami megtanított engem a weblapszerkesztésre. Ennek az ismeretnek később köszönhettem még egy munkát is. Jó az olyan volt amilyen, de pár hónapig akkor is kerestem vele pénzt. A weblap fejlesztéséhez meg kellett tanulnom a Flash animációk készítését is, ami szintén jól jött még a legutóbbi munkámnál is, hisz a Budapesti Rotary Club rendes évi adománygyűjtő rendezvényéhez nekem kellett Flash alapú oldalt készíteni. A weblap szerkesztése emberekkel is összeismertetett, akikkel azóta is jóban vagyok. Kialakult egy nagyon jó kis összetartó lelkes társaság ami nélkül szintén kevesebb lenne most az életem. Bár sajnos ebből a társaságból személyesen csak egyvalakit ismerek, de ettől még akkor is fontosak számomra. És akkor elérkeztünk a legutolsó dologhoz is amit a Dark Angel-nek köszönhetek, ez pedig a fogalmazás képességem fejlődése. Nem mondom, hogy egy Leslie L Lawrence lett belőlem, de a sorozathoz kapcsolódó három könyv lefordításával igencsak kiszélesítettem az angol tudásom és a magyar szókincsemet is.

Az a vicc az egészben, hogy én mindig azt gondoltam, hogy ha valakinek egy sorozat vagy film ennyire meghatározó az életében, akkor az kizárólag egy őrült klingonnak öltöző trekker, vagy Darth Vader ruhában nősülő Star Wars rajongó lehet, akin az ember csak röhögni képes. Nálam egyik sem áll fenn, mégis annyi, de annyi mindenben segített nekem a Dark Angel, hogy lassan már komolyan megfordult a fejemben, hogy az esetleges majdan születendő gyermekemet, akit a sorozatnak köszönhetően megismert szerelmem szül, Max-nek kéne hívni

Úgy hozta a sors, hogy életem során először, ezen a héten szalmaözvegységre kárhoztattam. A fiatalabbak kedvéért, ezt arra mondjuk, mikor az ember párja hosszabb időre távol van. Ez a mi esetünkben úgy alakult, hogy az asszonynak adódott egy lehetőség, hogy kimehetett olaszba egy tanfolyamra és az ember bolond lenne ilyenre nemet mondani. Így vasárnap hajnalban könnyes búcsút vett a macskáktól és felszállt a Rómába induló gépre. Ja és tőlem is elköszönt. Azóta eltöltöttem pár napot így és hogy őszinte legyek egyáltalán nem rajongok a dologért. Mármint azért volt bennem előzetesen egy olyan érzés, hogy akár jó is lehet egy kis magány, hisz az milyen férfias már. Egyedül a lakásban, mint egy igazi keményfiú. Hahaaa. Ebben csak egy hiba van, én igazából nem vagyok keményfiú és szeretem a páromat. Upsz ez kettő, a matekkal is gondok vannak. Na nem mintha nem éltem volna még egyedül, de ez olyan, hogy szeretem az autómat, de egy Ferrari után biztos nem ugyanolyan érzéssel ülnék bele. Persze itt vannak a macskák, de nem sokat javítanak a helyzeten. Az egyik tiszta lelkibeteg, hogy nincs itt a rendszeres fekvőhelye, a másik meg mostanra időzítette a legrosszabb formáját és csak azt nem veri le a lakásban ami hozzá van szögelve a bútorhoz. És mivel nálunk nem bevett szokás, hogy a virágcserepeket, terítőket és üdítős poharakat szöggel rögzítsük… Persze összekapcsolom én ezt a viselkedést a szemükben bujkáló “Mit tettél Vele?!” nézéssel, de azért mégsem járja, hogy még egy hűtőszekrény nyitás is vérző sebet eredményezhet a lábamon, annyira ki vannak bukva.

Szóval sok szokatlan lépést szülhet egy ilyen helyzet, az esetemben például azt, hogy semmihez nincs kedvem. Ülök a gép előtt, netezek, filmet nézek, de semmi több. Még játékot sem kapcsolok be, az pedig nagy szó. Még arra is képes vagyok vetemedni, hogy még nincs este 11, de amint befejeztem ezt a bejegyzést, fekszem is le aludni. Pedig én mindig hittem és hiszem továbbra is, hogy kultúrember nem fekszik le azon a napon, amelyiken felébredt.

Most komolyan ki gondolná, hogy egy kis 155 centis nő hiánya a lakásból, képes kongó űrré változtatni az egész életteret? Ez nem mond ellent a fizika törvényeinek? Végülis az űrmérete törtrésze a lakás légterének, akkor miért olyan üres mégis így minden? Vagy csak én vagyok a bolond, hogy nem tombolásra használom ki ezt az időt?

A mai nap jó időre, (vagy méginkább: remélem örökre) az utolsó napom, mint HTB pasi. A holnapi nappal megkezdem szolgálatomat a magyar honvédség állományában. Azok után, hogy a család kínkeserves küzdelmet folytatva sikerrel odázta addig a sorkatonai szolgálatomat, hogy megszüntessék, mire be kéne vonulnom, hogyan jutottam mégis idáig? Ez egy igazán hosszú sztori. Az egyik része, hogy egy kecskeméti lánnyal jöttem össze, még három éve, aki történetesen katona. Szerencsére nem a GI Jane fajtából való, így a kapcsolatunk azóta is töretlenül tart. Nem úgy a munkaviszonyom, mert azóta abból volt jó néhány, épp csak egyik sem tartott sokáig. A legutóbbival úgy tűnt megfogtam az Isten lábát: rendszergazda lettem egy vállalatnál. Szép is volt, jó is volt, szerettem is ott dolgozni… az első fél évben. A dátumot is meg tudnám mondani, hogy mikortól lett rossz a meló, hisz egyértelműen összeköthető azzal, hogy a főnökasszony szakított a pasijával.  Onnantól kezdve én aki odáig jó munkaerő voltam, hirtelen hozzánemértő nemtörődöm alak lettem, akinek a munkáját csak kritizálni lehetett. Most abba ne menjünk bele, hogy valóban követtem el hibákat, de nem volt az olyan sok és jelentős, pláne ahhoz képest, hogy a már említett hölgy egyszer jó két órára a teljes vállalati levelezőszervert összeomlasztotta… Szóval idén február végén közös megegyezéssel szétváltak útjaink (azért búcsúzóul még akadt telefonszámla amit duplán akart velem kifizettetni) és én belevágtam a munkakeresés rögös útvesztőjébe. A válság kellős közepén. Kecskeméten. Persze ez már eleve is halva született ötlet volt, hisz egy rossz referenciával rendelkező informatikus az kábé olyan eséllyel tud elhelyezkedni a szakmájában, mint egy háromlábú versenyló. Ellenben ilyenkor jön jól, ha az embernek vannak kapcsolatai és mit ad Isten nekem itt csak egy helyen van kapcsolatom (viszont az igen közeli:) ) a honvédségnél, szóval a (nem) kis belső segítséggel sikerült elintézni, hogy felvegyenek őrmesternek, bár egy dandártábornoki helyet szívesebben fogadtam volna, de kicsire nem adunk. Épp csak a fizikai felmérőt kellett teljesítenem, amivel csak az volt a gáz, hogy az elmúlt három évben legfeljebb a busz után kellett futnom, az meg igen extrém körülmények között sincs meg 3200 méter. A számítógépek hurcolászása sem akkora meló, mint lenyomni 40 fekvőtámaszt és a reggeli ágyban felülés sem igazán mérhető a két perc alatti 80 felüléshez. Szóval igen komolyan neki kellett látnom edzeni, az idő meg igen szoros volt, hisz futni valamikor április elején mentem le először, ehhez képest szülinapi ajándéknak a seregtől a korábbra kibulizott felmérőt kaptam április végén. Bár nagy volt a félelem, de végül mégis vettem az akadályt csont nélkül, épp csak a fogam kellett ott hagynom. Na nem a futópályán, hanem a szájsebészeten, mert az alkalmasságin a fogorvosnak három fogam sem igazán nyerte el a tetszését, úgyhogy mindhármat ki kellett kapatnom. Itt már azért volt bennem egy olyan érzés, hogy a kiképzés ezek után csak piskóta lehet, főleg hogy ott nem lesznek külföldröl idetelepült a fájdalomcsillapító megfelelő adagolásáról mit sem tudó szájsebészek. De ahogy elhagytam a kórházat már szabad volt az út. Épp csak a az alkalmassági papír visszaérkezését kellet megvárnom Kecskemétre, az akták tili-toliját, az engedélyek elkészítését és tessék nem egész öt hónappal azután, hogy jelentkeztem, már munkába is állok. Sokmindent ugyan még nem tudok sem a leendő munkakörömről, sem arról, hogy ki lesz a főnököm, és még arról sem, hogy sikerül-e idén kiképeztetnem magam. Ez utóbbi egyébként igen fontos lenne, ugyanis bevezetnek egy apró változást jövőre a tiszthelyettesi képzéssel kapcsolatban. Tényleg nem nagy, csak arról van szó, hogy a kiképzés idejénél átírták a mértékegységet. Idén még hat hét, jövőre hat hónap lesz. Szóval azért jó lenne még idén bejutni.

De akárhogyis alakul végre véget ér az az állóvíz, hogy én vagyok a háztartásbeli, a párom meg a kenyérkereső. Ez egyrészt a férfiúi egómnak sem tesz túl jót, de a nagyobb gond, hogy az anyagi helyzetünkre nézve már kifejezetten káros. Élnénk mi zsíros kenyéren és vízen, de a párom Update étrendjébe az előbbi valahogy nem igazán passzol bele, nekem meg hányhatnékom van a szimpla zsírnak még a gondolatától is, szóval így most az van, hogy mint oly sokan megpróbáljuk kibekkelni az időt amíg rendesen pénzhez nem jutunk. Azt kell, hogy mondjam, mi még nem is vagyunk olyan szerencsétlenek, hisz egy hónap múlva már két fizetés érkezik a házhoz, márpedig ezt most sajnos igen kevesen mondhatják el magukról.

Már csak azt tudnám, hogy éjjelente lefekvéskor kell-e majd szalutálnom a főtörzsőrmester asszonynak?

A mai napon kiszivárgott információk szerint lehet, hogy véget ér az elmúlt évek legjobb magyar tévés produkciója a Beugró. A Rudolf Péter, Pokorny Lia, Kalloy-Molnár Péter és Szabó Győző szereplésével készülő műsor annak idején a TV2-n kezdte a pályafutását, de sajnos a nézettség az idióta időpontválasztás miatt nem volt megfelelő (legalábbis a TV-ben, hisz elég durva mennyiségű netes letöltést produkált már akkoriban is a széria) így a csatorna beszüntette, de szerencsére az MTV (sajnos nem a zenecsatorna) észnél volt és felkarolta. Azonban jelenleg úgy néz ki, hogy az MTV számára túl drága a készítése (vajon mi lehet benne a drága, mikor gyakorlatilag a színészek és a stáb fizetésén kívül el nem tudom képzelni, hogy miért kellene fizetniük. Ez azért nem az a műsor, ahol milliókat kell költeni díszletekre, kellékekre, jelmezekre, digitális trükökkre, vagy HD minőségű videótechnikára…), és a várt nézettséget nekik sem hozza, hisz őket 18-49-ben a kutya nem nézi, ellenben a hirdetőket akik hoznák a lét épp csak az a korosztály érdekli, szóval a Beugró sorsa ismét veszélyben. Logikus döntés lenne a Comedy Central, ha ők már úgy is adják a szériát, (igaz csak ismétlésben) de sajnos őket még nem nézik elegen (én mondjuk ha TV-zek, az olyan 70-80%-ban Comedy Central, szóval az az állítólagos 1% alatti arány elég kicsinek tűnik nekem) így valószínűleg nekik is túl drága lenne a műsor, ellenben állítólag a Cool Tv neve reális lehetőségként merült fel, mint a Beugró új otthona. Igazából nekem teljesen mindegy, hogy hol, de folytatódjon a széria, mert nagyon hiányozna, ha nem lenne többet.

Igazából ez a poszt most csak azért születik, mert nem lehet egy tisztességes anyázós hozzászólást írni az Index.hu egyik megmondóblogján a Menő nem menőn. Illetve nem csak anyázósat, hanem semmilyet sem. A kedves úriember aki írja az Index egyik hivatalos szerkesztője és úgy gondolja, hogy ő mondhatja meg mi a menő és mi a nem, de teszi ezt úgy, hogy közben még véletlenül sem adja meg a lehetőséget másoknak, hogy ellenkezzenek a véleményével, ugyanis a bejegyzéseihez hozzászólást írni nem lehet. Most nem azt mondom, hogy az én véleményem kötelező érvényű és biztos, hogy mindenben nekem van igazam, de az elég nyilvánvaló, hogy amit a kedves Bede Márton úr ír, az köszönőviszonyban sincs a valósággal, az emberi ép ésszel, de úgy általában azzal sem, hogy mi a menő és mi nem az. Ha engedné, szívesen feltenném neki a következő kérdéseket a blogjában: Menő az, hogy pofázunk össze-vissza és nem adjuk meg másoknak a lehetőséget, hogy erre nyilvánosan reagáljanak? Menő az, hogy mindent két skatulyába teszünk bele? Menő az, hogy mi mondjuk meg mi a menő, miközben az emberek zömének véleménye gyökeresen eltér a miénktől? Akkor árulja már el kedves Bede Márton úr, maga szerint ön menő? Vagy csak arról van szó, hogy van egy véleménye amit erőszakosan és a tények félremagyarázásával az emberekre akar kényszeríteni?

Amúgy a bejegyzésem apropója csak az, hogy a fent nevezett szerző a Red Bull Air Race-re a “Nem menő” jelzőt aggatta és a cikke kikerült az Index főoldalára is. Igazából akit érdekel olvassa el nyugodtan én csak pár dolgot reagálnák a hülyeségekre amit írt.

• Az emberek más országokban is tömegével özönlenek a Red Bull Air Race-re, így itt is néznék, ha nem augusztus 20-án lenne, akkor is.
• A versenysorozat nem reklámrendezvénynek indult és hiába az osztrák cég neve alatt fut, nem kicsit magyar is, hisz nagyban Bessenyei Péter tette le a sorozat alapjait és a magyar nagydíj már a kezdetek óta ott van a versenynaptárban. A budapesti Air Race olyan mint a Forma 1-nek Monaco… Nem véletlen, hogy a magyar az egyetlen verseny, amit nem feltétlenül hétvégén rendeznek.
• Az emberek a repülőnapon is tolonganak, holott azért fizetni kell, ez meg ingyen van.

Azt hiszem hirtelen ennyi. Nem fogom szennyezni a saját blogomat ilyen írásokkal, de ez kikívánkozott.

Nemrégiben ugyebár nagy örömhír volt sokak számára, hogy magyar MTV is lesz, végre magyarul is lehet majd nézni olyan műsorokat, mint pl a Pimp My Ride, vagy a többi világszerte ismert MTV produkció. Ami azt illeti én is azok között voltam akik örültek ennek, de mostanra a lelkesedésem finoman szólva is alább hagyott. Hogy miért? Az MTV-ben az M ugyebár zenét jelent, nem? Csak mert a magyar MTV-n épp csak ZENE nincs. Reggeltől estig buta valóságshow-k mennek ráadásul nem is olyanok amiknek akár csak egy kicsinyke közük is lenne a zenéhez. Emlékszem én az MTV Europe-ra és ott is voltak egyéb műsorok, de a magyar változaton más sincs. És a siralmas, hogy ez nem költői túlzás, valóban így van. Kora délelőtt akad pár zenei műsor, onnantól késő éjjelig zene csak a műsorok főcímében van. Én személy szerint nem ezt várnám egy zenetévétől. Vagy egyedül vagyok a véleményemmel?

Ennek a bejegyzésnek a témája olyasmi, amit már megannyian kiveséztek előttem, de úgy gondoltam attól még én is kifejtem a saját álláspontomat. Az első rész az internetes társadalom egyik összekötökapcsáról, a magánszemélyek építette weboldalakról fog szólni.

Sokféle weblap létezik szerte a neten, vannak amiket külön a szocializációra készítettek (ilyen pl az IWIW), de van amit videómegosztásra, blogírásra, hírekre, valamivel kapcsolatos információ megosztására, képmegosztásra, informatikára, videójátékokra, gazdaságra, stb hoztak létre. Ezek mind alkalmasak az emberek összekötésére, de mivel az ilyen oldalakat rendszerint profi weblapépítők készítik, a mostani cikk témájába nem játszanak be. Ugyan ők is beleadják a saját gondolatvilágukat, de az általuk épített weblap napi életébe ritkán avatkoznak bele. Én most a weblapokkal, mint önkifejező eszközökkel kívánok foglalkozni, az olyanokkal, amelyeket lelkes amatőrök készítenek a saját és mások szórakoztatására.

Én magam a honlapépítő körbe a Sötét angyal című sorozat miatt keveredtem bele. Ezt most nem fogom itt külön kifejteni, akit érdekel a dolog, az a darkangelhungary.hu blog menüpontja alatt talál erről egy bővebb leírást. Legyen elég annyi, hogy az ismertetendő csoportok nagyrészét már megjártam.

Jelenleg (az én szuverén véleményem szerint) a weblapépítőket (a bloggereket nem sorolom automatikusan a weblapépítők közé) a következő csoportokba lehet sorolni tudás szerint:

• Abszolút kezdő gportal-os, mindenkilapja-s szerkesztő, aki nem tud, vagy nem akar vesződni egy saját weboldal létrehozásával, megfelel neki az a meglehetősen kötött rendszer amit az ilyen szolgáltatók nyújtani tudnak. Ezen belül van két alcsoport, az egyik amelyik rettenetesen ocsmány, csili-csálé oldallal szemeteli tele a netet, és közben azt gondolja, hogy szépet alkotott, a másik pedig az aki valóban csak nem akar vesződni a HTML és PHP nyelvek elsajátításával, de azért képes létrehozni egy funkcionálisan használható oldalt. Mindkét alcsoportra jellemző azonban, hogy tisztában vannak azzal, hogy mennyire nem értenek a weblapépítéshez.
• A következő szintnek a HTML oldalakat gyártó kezdőket tekinthetjük. Ami azt illeti személyes véleményem szerint kulturáltsági szempontból őket a legalsó szintre tenném, mert (tisztelet a kivételnek) a tudatlanságukkal csak az arroganciájuk vetekedik. Hogy miről is beszélek? Rendszerint ők azok akik a HTML nyelvet már valamelyest ismerik, vagy legalábbis képesek használni az Adobe nagyszerű programját, a Dreamweaver-t, de a tudásuk ennyiből ki is merül. Ez még nem is lenne baj, csakhogy a saját tudatlanságukkal nincsenek tisztában és ebből fakadóan kicsit magasabb helyre pozicionálják magukat a honlapépítők sorában, mint ahova tartoznak. Lenézik mind a gportal-osokat, mind a tartalomkezelő rendszereket használókat anélkül, hogy ismernék azok működését. Igazából ez a kijelentésem nem is igazán szorul bizonyításra, elég meglátogatni szinte akármelyik sztár, film, vagy sorozat rajongói oldalát és kikeresni a “Társoldal menüpontot” amelyben a készítők fensőbbséges hangon bizonyítják a saját tudatlanságukat. Az egyik kikötésük rendszerint, hogy PHP-s oldalak ne jelentkezzenek társoldaluknak, hogy miért az nem derül ki, hisz nyilvánvalóan azt sem tudják, hogy a PHP tulajdonképp ugyanaz mint a HTML leszámítva a nagyobb rugalmasságot és sokkal több lehetőséget. Valószínűleg az a bajuk, hogy azt hiszik, 1. a PHP azonos a PHP-s tartalomkezelő rendszerrel, 2. egy PHP-s tartalomkezelő rendszer használata az egyediséget kizáró ok. A legnagyobb röhej amúgy az, hogy az ilyen rajongói oldalak tartalmaznak PHP-t rendszerint a CuteNews nevű tartalomkezelő rendszert alkalmazzák a hírek írására, kategorizálására, ami bizony PHP alapú. A másik amit kicsit viccesnek tartok, hogy bár előírják, hogy olyan nem lehet a társoldaluk ami sablonos, ezzel szemben az ilyen site-ok egytől-egyig egy kaptafára készülnek. Bár hajlamosak a funkcióvesztés mértékéig agyondíszíteni az oldal fejlécét, olyan kicsit is tudást igénylő látványelemeket képtelenek használni, mint a Flash.
• A következő csoportba a kezdő PHP-s CMS-t használókat sorolom. Ők azok akik az oldalt nem képesek még száz százalékig a saját ízlésük szerint formálni, de látják, hogy mennyivel nagyobb lehetőségeik vannak így, mintha egyszerű HTML alapú oldalt készítenének. Tisztában vannak a saját korlátaikkal, és rendszerint szeretnék azokat tágítani. Persze itt is akad olyan, aki nem érdeklődik bővebben, megelégszik annyival, hogy a milliónyi letölthető modul és design letöltésével személyre szabja az oldalát.
• Felettük állnak a HTML oldalakat építők, akiknek nincs szükségük dinamikus tartalmakra, amit a PHP-val tudnak megvalósítani, így azzal nem is vesződnek, viszont egyedi ötleteket képesek belevinni az oldalaikba a HTML-ben Javascript-ben és Flash-ben rejlő lehetőségek kiaknázásával.
• Velük egy szinten állnak akik már eléggé jártasak a PHP-ban, HTML-ben és Flash-ben ahhoz, hogy egyedivé tehessék a CMS rendszerüket. Fejlődés persze innen is van, de ez már egy olyan szint amit ha valaki elér, akkor képes igazán profi megjelenésű oldalakat gyártani. Ami a weblapépítés szépsége, hogy igazán nagy tudás még ehhez a szinthez sem szükségeltetik. (Én magam például jelenleg itt tartok és most nem is igazán tervezem innen feljebb lépni)
• A következő lépcsőfok az aki már nem csak egy-két feladatot képes megoldani PHP nyelven, hanem egy egész oldalt is képes megalkotni, de ennek ellenére CMS-t használ, annak kényelmessége és megbízhatósága miatt.
• Azután pedig már csak a profi weblapépítők következnek akik bármilyen weblapot képesek megalkotni a semmiből. Ők rendszerint azok akiknek már szakmájuk is a honlapépítés, de valamilyen okból saját site-ot is készítenek. (Azokat akik kizárólag munkában építenek oldalakat, ugye már az elején kizártuk)

Tehát én így sorolom be a weblap építőket. Akármelyik csoportot vesszük is, a cél közös: olyan oldalt készíteni, amin szórakoztató dolgozni, és mások számára is érdekes lehet. Ezt mind különböző módon akarják elérni különböző sikerességgel. A nagytöbbség az alsó két csoportba sorolható, ami nem lenne gond, csakhogy sajnos épp ők azok akik valós értéket nem képviselnek a netes társadalom felé és az eredetileg jó szándékuk csak negatív hatást generál. Sokan vannak akik létrehoznak egy oldalt, aztán azt hiszik, hogy ezzel máris a téma szakértőjévé váltak. Megvan az ő saját kis belterjes csoportjuk (elég megnézni a rajongói oldalak “Társoldalak”szekcióját, ahol gyakorlatilag körbelinkelgetik egymást) amelyben ráadásul a szocializáció kimerül az üzenőfalon hagyott félmondatokban. Én tisztában vagyok vele, hogy az ilyen oldalak készítői rendszerint tizenévesek, akiktől nem elvárható a nagy weblapszerkesztési tudás, a gondot inkább abban látom, hogy teljesen szem elől tévesztik a honlapépítés céljait. Önkifejezésre ugyebár a blogok alkalmasak, de a blog az külön kategória, a rajongói weblapok (hisz ugyebár a magánszemélyek által készített oldalak nagyrésze az) elsődleges célja nem az lenne. De ez sem baj, hisz mindenki vigye bele az általa készített oldalba az egyéniségét, csakhogy erről sincs szó. Tudom én, hogy nagyon nehéz igazán újat, egyedit alkotni, de sajnos mostanában a próbálkozást sem látom. Az esetek többségében még a menüpontok sorrendje is ugyanaz az oldalaknál, mintha ez valami kötelező szabvány lenne. Százával jelennek meg és tűnnek el nap mint nap az oldalak, amelyek azonos téma köré épülnek, ráadásul még csak nem is másfajta megközelítésben, és csak arra jók, hogy szétforgácsolják a téma iránt érdeklődőket. Kiváló példa erre, ha beírjuk a google keresőjébe a nagy kedvencem, a Manchester United nevét. Kidob milliónyi oldalt, amely a csapattal foglalkozik, csakhogy igazán aktív működő egy sincs köztük, így a rajongóknak esélye sincs ilyen módon egymásra találni. Kész vicc, hogy mondjuk fél éve négy-öt United oldalnál is szerkesztőhiányban szenvedtek. Egyiknek sem jutott eszébe, hogy felhagyjon a saját oldalával és beszálljon egy másik szerkesztésébe közösen egy konkurens lap szerkesztőjével. Ezzel nem saját magukat kellett volna feladniuk, hisz az oldaluk így is szinte ugyanúgy nézett ki és a tartalom is ugyanaz volt rajtuk. Ugyanez a helyzet egyébként szinte minden igazán népszerű színész, sorozat, vagy film esetében, hisz ha van öt-hat azonos tartalommal, és közel azonos külsővel rendelkező oldal, akkor az ember melyiket válassza? Nem a konkurenciaharccal van bajom, hisz olyan itt nincs is, mind ugyanazt a tartalmat szolgáltatják, apróbb eltérésekkel. Igen, tisztában vagyok vele, hogy nehéz megtalálni azt a betöltetlen rést amelyben az ember őt is igazán érdeklő oldalt készíthet, de ha nincs hely, akkor nem kell erőltetni. Az pedig külön gond, hogy sokan belevágnak a weblapszerkesztésbe, aztán rövid idő alatt ráunnak. Én senkit sem akarok kényszeríteni, hogy olyat tegyen amihez nincs kedve, de azért annyi felelősségérzetet elvárnék, hogy ha valaki belefog valamibe, azt azért tegye, mert valóban érdekli a dolog és ne azért mert éppen sikk. Ha teszem azt havonta más a kedvenc színészem, nem fogok bele a jelenlegi kedvencemnek oldalt építeni, hisz egy hónap múlva már más lesz, nem?

Sajnos óriási túlkínálat van jelenleg Magyarországon bizonyos fajta oldalakból, ami mellett paradox módon megjelenik annak ellenkezője is, hisz megannyi olyan dolog is van, amiről egyáltalán nem készül oldal, pedig (igaz lényegesen mérsékeltebb) kereslet is lenne rá. Persze ezzel nem azt mondom, hogy valaki a huszadik Miley Cyrus rajongói oldal helyett fogjon bele a magyar Bécsi Filharmónikusok Fan Page készítésébe csak arra próbálok rávilágítani, hogy ez  a jelenlegi tendencia senkinek sem jó. Persze az egy adott téma iránt érdeklődőket összefoghatják a közösségi oldalakon létesített klubok is (amiről lesz majd szó később) de igazából az sem több félmegoldásnál. Az igazi megoldás az lenne, ha egy weblap megépítése előtt a készítő rendesen megfontolná, hogy valóban van-e értelme belevágni abba, amibe épp készül, képes-e olyasmit létrehozni amit előtte az adott témában még senki és ha ezekre igen a válasz, érez-e magában hajlandóságot arra, hogy legalább heti 3-4 órát áldozzon a szabadidejéből a weblappal kapcsolatos teendőkre. Ha bármelyikre is nem a válasz, akkor én inkább a blogírást ajánlanám. Lényegesen szabadabb forma, hisz nincsenek igazi kötöttségek, az önkifejezést semmi sem határolja be, sem téma szempontból, sem az oldal design-ját illetően és egy blog írását bármikor félbe lehet hagyni anélkül, hogy másokban ezzel keserű érzéseket hagynánk. De ez már egy következő írás témája lesz.