Miután már jó pár rész lement minden általam nézett sorozatból, gondoltam nem ártana gyorsan számot vetni minddel.

Dr. House: nagyszerű! Csodás! Csak így tovább. Végre visszaállt a régi status quo, legalábbis nagyjából. Végre újra a régi team dolgozik az ügyeken, és ennél jobb húzást nem is tehettek volna a készítők. Engem ugyan Tizenhárom már nem irritált az előző évad közepétől, de ennek ellenére a fenének se hiányzott, mikor újra House-Forman-Chase-Cameron a diagnosztikai osztály. Taub sem volt rossz karakter, de egy perre sem hiányzik, az ő távolléte még annyira sem tűnik fel, mint Tizenháromé. Sajnos azt lehetett olvasni, hogy valakit kiírnak a sorozatból. Nevet is társítottak hozzá, és bizony nem a két fent említett színész egyike volt az.  Én nagyon sajnálnám, mert legyünk őszinték ez a mostani az igazán igazi House…

Supernatural: frenetikus évadkezdés után, ugyanolyan folytatás. Gyakorlatilag már csak a főszállal törődnek hőseink, amolyan mellékküldetések nincsenek is, de ezt már megszokhattuk az előző évadban. Ahogy durvul a tét és keverik bele a történetbe a keresztény mitológiát, persze csak azt a részét, ami illeszkedik is ide, a Supernatural napjaink talán legjobb sorozatává növi ki magát.

How I Met YourMother: az első részt nagyon lehúztam. A színvonal azóta emelkedett, de azért elég hullámzó. Az előző évadokét azért még nem igazán éri el, de ezzel együtt is lassacskán visszarázódik a régi kerékvágásba. Azért egy-két erőltetett poén így is becsúszott, és az újdonsült gerlepárral sem nagyon tudnak mit kezdeni, de azért mostanra már lényegesen pozitívabban tekintek a szériára, mint pár hete.

The Big Bang Theory: ez is kényszerít rá, hogy csak jót írjak róla. Nagyon jó az új évad is. Persze apróbb átalakuláson ment át a sorozat szerkezete, kicsit ritkábban gyűlnek össze a srácok, hogy szórakozhassunk az agymenésükön, de mindemellett is van elegendő humorforrás, nem kell elszenvednünk két percet sem nevetés nélkül, márpedig egy sitcomnak nagyon más ismérvnek nem is kell megfelelnie.

Fringe: a Fringe igazából semmit nem változott az elmúlt évadhoz képest. A történet persze halad tovább, feltűntek a korábbinál gonoszabb és veszélyesebb ellenfelek, de a színvonalon ez nem látszik meg. És ez bizony dicséret, mert ami a Fringe-et illeti, ennél nagyon magasabbra nem lehetett volna emelni a színvonalat.

Dollhouse: igazából erről sem nagyon tudok többet mondani, mint a Fringe-ről. Minden maradt a régiben. Legalábbis nagyjából. Egyelőre kellőképp változatos eseteket tudnak elénk tárni ahhoz, hogy ne igazán gondolkodjunk a sorozat cancel-álásán. Ez persze idővel változhat, de szerencsére annyit már biztosan tudunk, hogy érdemes nézni a szériát, mert a második évad vége előtt nem lövi le a Fox, sőt még azt is hagyják, hogy kapjon a széria egy kerek lezárást, ha nem lesz harmadik szezon és ez bizony rájuk nem jellemző.

Heroes: az írás óta egyetlen részt sem láttam belőle, ennyit Claire maciék történetének érdekességéről. Nem mondom, hogy nem fogok bepróbálni egy-két részt még, de annyira hátraesett a listámon a Heroes, hogy arra nincs kifejezés. Kár érte, annó szépen indult ez…

A tegnapi szolgáltaból hazaesve ma reggel végre volt időm megnézni a House hatodik évadának nyitó duplaepizódját. A következő írás a sorozatot a magyaron követőknek durván spoileres, de ha valakit nem zavar, hogy ellövöm neki az ötödik évad végének hatalmas csattanóját akkor olvasson tovább.

Szóval doktor Ház a (dili)házban, ez is lehetne az évad rendhagyó nyitórészének az alcíme. Miért rendhagyó? Mert nincs benne beteg. Vagyis van, nem is egy, de nem olyan fajta amit House gyógyítani szokott, sőt, ugyebár ő maga is beteg ebben a helyzetben. Szerencsére a Vicodin-ról történő leszokó időszakról csak egy klipet kapunk a rész elején, az azt követő 85 percet a rehabilitáció teszi ki, ami leginkább abból áll, hogy az intézet dolgozói hogyan akarnak az ősbunkó House-ból egy tisztes állampolgárt csinálni. Az igyekvés ugyan derék, de igazából a főorvost leszámítva senki nincs a szanatóriumban aki House-szal egy súlycsoportban lenne. Mindezekből eleinte igencsak durva house-i poénok születnek, de aztán a duplarész második felében már inkább a dráma uralja a hangulatot. Ez nem egy olyan epizód amelyben House egyetlen orvosként megoldja a megoldhatatlant is. Nem. Ez egy olyan rész amelyben olyan mélységét látjuk a karakternek, amelyet eddig nem igazán mutatott. Persze lehetett tudni róla, hogy ott van, hisz ha nem lenne, akkor Wilson már rég mással barátkozna. Ennek ellenére talán csak a negyedik évad zárórészében kaptunk ízelítőt ebből a House-ból, mikor kómában a buszra hallucinálta magát Amber-rel és kiöntötte neki, hogy mit érez. Persze attól még a jó öreg Greg nem lett egy síró-picsogó, a jellemének lényege az epizód végére sem változik meg jelentősen, de mindenképp pozitív irányba halad. Az persze nagy kérdés, hogy a továbbiakban mit kezdenek majd a karakterrel, hisz ha House ne adj isten jelentősen veszítene a bunkóságából, akkor az a sorozatnak nem tenne jót. Másrészről az alkotóknak lépniük kellett valamit, hisz az évadok során egyre durvábbá és durvábbá tették, ami odáig vezethetett volna, hogy a végén kifejezetten ellenszenvessé válik még a rajongók számára is. Azért van bennem egy kis félsz, hogy elmaradnak majd a nagy beszólások, de igazán nem hiszem, hogy ezt megtennék velünk a készítők.

Szemét lennék, ha kihagynám a bejegyzésemből az intézet többi bentlakóját. Szerencsére a készítőknek sikerült megtalálniuk az egyensúlyt a még vicces de a maga módján idegesítő és a lehetetlen karakterek között. Kapunk mindenféle figurát akit egy ilyen osztályra el tudunk képzelni, de mindezt úgy, hogy a karakterek nem lesznek túlzottan mesterkéltek és a színészek megfelelő hitelességgel képesek életet lehelni beléjük. Ugyanez egyébként jellemző a nem beutaltat alakítókra is, elsősorban az olyan nagyobb nevekre, mint Franka Potente (a Lé meg a Lolához képest felszedett vagy 15 kilót, amitől végre nőnek és nem csontváznak tűnik), vagy a főorvost játszó André Braugher (aki ugyan névről lehet, hogy nem ismerős, de megannyi filmben és sorozatban láthattuk már). Nagyon jól kapták össze ezt a színészi gárdát, bár a House-ra ez mindig jellemző volt, most azonban nem kizárólag egy hetibeteget és családját kellett castingolni, hanem egy komplett színészgárdát, hisz House-on és Wilson-on kívül (meg az elején talán Cuddy-t láttuk felvillani egy pillanatra, ahogy nézi House-t az ablakon keresztül) senki nem tűnt fel az eredeti szereplők közül.

Igazából kellett ez a duplarész ahhoz, hogy feloldják az előző évad végén kialakult helyzetet. Hogy lehetett volna másképp is csinálni? Biztosan. Azonban jól, már nem hiszem, hogy lehetett volna ennél jobban. Igen, tény, hogy hiányzott egy kicsit a többi karakter, de ha azt vesszük nem véletlenül nem “Princeton Plainsboro” vagy “Diagnosztikai osztály” a sorozat címe. Szóval szüksége volt erre a kis vérfrissítésre a sorozatnak, nagyon jól sikerült epizód volt, de nem szeretném, hogy a szériában nagyon több ennyire a témától elütő rész legyen. Remélem, hogy hamar visszaáll a világ rendje és House a diliházból visszateszi székhelyét az irodájába gyógyítani, a stábját és Wilson-t szivatni, na meg persze Cuddy-t idegesíteni (nem feltétlenül ebben a sorrendben).