Achmed
Volt már korábban szó Achmed-ről, de videót még nem raktam ki ide, úgyhogy most bepótolom ezt a hiányosságot. Ez egy kevésbé ismert felvétel ami a Sparks of Insanity DVD promóciójára készült én pl csak most találtam rá.
Volt már korábban szó Achmed-ről, de videót még nem raktam ki ide, úgyhogy most bepótolom ezt a hiányosságot. Ez egy kevésbé ismert felvétel ami a Sparks of Insanity DVD promóciójára készült én pl csak most találtam rá.
Igaz kicsit megkésve, de írok az idei sorozatszezon másik újoncáról is amit az NCIS:LA mellett nézek. Illetve ezt jóval inkább mint azt, mert mind a hat eddig leadott részt láttam. Ebből már ki is tűnik, hogy nem leszek lesújtó véleménnyel róla. Úgy harangozták be a Flashforward-ot, mint az új Lost-ot. Nem az. Hogy ez jó, [...]
Miután már jó pár rész lement minden általam nézett sorozatból, gondoltam nem ártana gyorsan számot vetni minddel. Dr. House: nagyszerű! Csodás! Csak így tovább. Végre visszaállt a régi status quo, legalábbis nagyjából. Végre újra a régi team dolgozik az ügyeken, és ennél jobb húzást nem is tehettek volna a készítők. Engem ugyan Tizenhárom már nem [...]
Már korábban is tettem ki Simon’s cat videót, most nemrég megjelent az új, márpedig ezt meg kell osztanom mindenkivel.
Bár hír még nincs róla, de lassacskán itt az ideje, hogy a Comedy Central belefogjon a How I Met Your Mother, azaz Így jártam anyátokkal negyedik évadának sugárzásába. A múlt héten vetítették a sokszázadik ismétlését a harmadik évad utolsó részének, tehát valamikor illene új epizódnak következnie. Amíg ez meg nem történik, itt van néznivalónak a [...]
Gondolom Achmed-et a halott terroristát nem igazán kell bemutatnom senkinek. Így valószínűleg kiagyalójának, Jeff Dunham-nek a neve is ismerősen csenghet a többségnek. Azt gondolom mindenki sejti, hogy így 40 körül nem most nőtt ki a pasi a földből, valahol ő is elkezdte ezt a szakmát. Az alábbi videón megtekinthető, hogy milyen volt régen
A Született feleségek hatodik évada is beindult. A rajongókat elég rendesen lógva hagyták az előző évad végén, hogy akkor most mégis ki van a fátyol alatt. Most leszek olyan kis mocsok, hogy nem árulom el én sem, aki nem látta, nézze meg. A lényeg, hogy az új évadban folytatódik az előzőben tapasztalt tendencia, hogy ez [...]
A Dollhouse második évada is megkezdődött, de jó eséllyel Eliza Dushku ennek a sorozatnak sem hoz több szerencsét, mint annak idején a Tru Calling-nak. Ahogy az, úgy ez is a Fox-on fut, és ahogy az ennek is olyan nézettséggel indul a második évada, hogy valószínű pár rész után cancel lesz belőle. Sőt, hogy mondjak még [...]
Bevallom férfiasan, hogy bár az egyik kedvenc sorozatom az NCIS, még sohasem láttam egyetlen részt sem angolul belőle, én kizárólag a magyar sugárzást követem. Ilyetén módon a sorozat spinoff-jának nulladik epizódját sem láttam, ami a hatodik évad egyik epizódjaként volt megtekinthető. Az első immár önálló részről igencsak megoszlottak a vélemények, volt akinek bejött és volt [...]
A tegnapi szolgáltaból hazaesve ma reggel végre volt időm megnézni a House hatodik évadának nyitó duplaepizódját. A következő írás a sorozatot a magyaron követőknek durván spoileres, de ha valakit nem zavar, hogy ellövöm neki az ötödik évad végének hatalmas csattanóját akkor olvasson tovább. Szóval doktor Ház a (dili)házban, ez is lehetne az évad rendhagyó nyitórészének [...]
A Heroes szezonnyitóján is túl vagyok. Igazából ennél jobb kifejezést nem is tudnék mondani rá, mert nagyon negatív jelzőt nem mondhatok rá, de jót meg nem érdemel meg. A siralmas harmadik évad végén én azt mondtam nekem ennyi, vége, soha többé ebből a szériából, de aztán most a párom rádumált, hogy ezt azért még próbáljuk [...]
Hú alig bírom kapkodni a fejem, olyan gyors egymásutánban indulnak a sorozataim. Most épp a Fringe új évadának leírása következik, de visszavan még a House, a Heroes, a Flash Forward, Dollhouse, Született feleségek… Na mindegy, ez csak egyéni szoc. probléma… Szóval Fringe. Tavaly az első évad szerintem kiérdemelte a legjobb újonc címet, annak ellenére, hogy [...]
A másik általam nézett hétfői sitcomnak is most volt a premierje, szerencsére számomra pozitívabb kicsengéssel, mint a How I Met esetében. A Big Bang második évada azzal ért véget, hogy bár Leonard és Penny is szerelmes a másikba, de nem adják ezt egymás tudtára, még akkor sem, mikor Leonard a fiúkkal három hónapra az északi(déli? [...]
Folytatom az írást a nemrég elindult sorozataimról. Mivel ugyebár a Tesó kódex-et is fordítom logikus, hogy a hétfői sitcom estéről először a How I Met Your Mother-ről írok. Mivel ezesetben is az amerikai sugárzásról van szó, ami immár kerek egy évad egy epizóddal jár a magyar előtt, spoileres lesz annak, aki nem naprakész. Tehát ugyebár [...]
Itt az ősz, folytatódnak a sorozatok, elsőként az általam nézettek közül a Supernatural (oké, Odaát, de tökön szúrás a magyar fordítóknak a címválasztásért) vágott bele az új évadba. Az amerikai vetítésről fogok írni, szóval aki a magyart követi, vagy nem látta az előző évad zárását, az DURVA spoilerekbe futhat ha továbbolvas. Én szóltam előre. Tehát [...]
Egy újabb parádés szereposztású film érkezett a magyar mozikba, ami mostanában nem jelenti feltétlenül azt, hogy az adott alkotás nézhető is. Sokat nem tudtam a történetről (az abszolút alapsztorin kívül) így maximálisan csak a stáblistán szereplő nevek ültettek le minket a vászon elé. Szerencsére hamar kiderül, hogy az ismét sikeresen elbaxott címfordításon kívül (mikor belekezdtem [...]
Nyugodj darabokban Tegnap elnéztünk a párommal a Végső állomás negyedik részét megnézni a kecskeméti 3D-s moziba. Neki tetszett, én igazából kicsit felemás érzésekkel jöttem ki. Egyrészről ez egy nagyszerűen megkoreografált horror, másrészről meg… Szóval érdekes, mert tetszett nekem is ez a film. A hibái ellenére is. Akadt belőlük rendesen, de el lehetett őket nézni. A [...]
A minap beszélgettünk kevicével MSN-en és felmerült valahogy ez a téma, nekem pedig eszembe jutott, hogy jó bejegyzés lehetne belőle. Ez egy érdekes sztori, ami sok-sok évvel ezelőtt indult és soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig tartó “szerelem” lesz belőle. A Dark Angel-t (Sötét angyalt) valamikor 2001 magasságban kezdte el sugározni az M1. Akkor [...]
A mai napon kiszivárgott információk szerint lehet, hogy véget ér az elmúlt évek legjobb magyar tévés produkciója a Beugró. A Rudolf Péter, Pokorny Lia, Kalloy-Molnár Péter és Szabó Győző szereplésével készülő műsor annak idején a TV2-n kezdte a pályafutását, de sajnos a nézettség az idióta időpontválasztás miatt nem volt megfelelő (legalábbis a TV-ben, hisz elég [...]
A képért köszi a Napi Garfield Blognak, ahol minden nap új Garfield képsor található fent.