Na ez a most következő bejegyzés tipikusan az amiről meg nem tudnám magyarázni, hogy eddig miért nem született meg. Annó a blog írásába részint pont az ilyenek miatt vágtam bele, eltelik közel egy év és még mindig nincs bejegyzés arról a tárgyról, ami egyértelműen a legközelebb áll a szívemhez… már a tárgyak közül persze.

Nagyjából két évvel ezelőtt, mikor még az előző munkahelyemen dolgoztam, olyan feladataim voltak, amikhez szükségem volt autóra. Az állás persze nem fizetett rosszul, úgy festett, hogy sokáig megmarad, ezért úgy döntöttem belevágok az autóvásárlásba. A párom is akkoriban tervezgette az autóvásárlást (ez még az összeköltözésünk előtt volt) így együtt vágtunk neki az autókereskedések zord világának. A párom nagyon körültekintően válogatott, rengeteg autótípust átnézett, kilistázta ami tetszett neki és ellátogattunk az olyan kereskedőkhöz, ahol lehetett olyan kocsit kapni. Én ennél kevésbé voltam megfontolt, két típust néztem ki, az egyik az eredeti, minden ráncfelvarrás előtti, tehát nem a hülye kacsaseggű Mégane Coupé, a másik pedig a Mitshubishi Lancer. Számomra megfizethető áron mindössze az előbbiből találtam autót a neten, szám szerint egyetlen egyet. A kocsivásárlás nem mehet durrbelebalázs módjára, az embernek jól meg kell vizsgálnia a kínálatot, mielőtt valamire kicsengetne súlyos százezreket. Igen. Ez a helyes módszer. Aztán van az, ahogy én vásároltam autót: megláttam élőben, a kereskedő beindította a motorját, anyám élettársa (kamionsofőr, ex-autószerelő) azt mondta jó állapotúnak tűnik és én már indultam is aláírni a szerződést.

És akkor itt kezdődjék a cikk elemzés része. Előre leszögezem, nem vagyok autószerelő és kábé annyit tudok az autók belsejéről, hogy a motorban dugattyúk vannak és nem benzinen élő törpék tekergetik a főtengelyt… Eleinte aggódtam a kocsim olcsó ára miatt (575 ezer volt, mikor általában a típus 700-nál kezdődött) de aztán az ebbéli félelmeim alaptalannak bizonyultak. Persze nem mondom, hogy makulátlan állapotban volt, mikor megvásároltam, de a francia autók átlagos híréhez képest azt hiszem nagyon jól szolgál azóta. Hogy milyen vezetni és ehhez hasonlók, arra később térek ki, előbb kezdem a megbízhatósági kérdéssel, hisz talán mégis ez a legfontosabb egy autónál.

Megbízhatóság/szervíz

Igen, ez egy francia autó esetében erősen sarkalatos pont. Az elektronika egy fos, de ha elromlik, akkor legalább drága szervizelni. Ezzel sajnos nem tudok vitába szállni, az én autóm esetében sincs másképp. Azonban a saját autómat meg kell védenem, mert amit szerelőnél eddig költenem kellett rá, az két kivétellel olyan problémák miatt volt, amikkel együtt vettem a kocsit, lám azért megvan miért volt olyan olcsó. A hátsó ablakok nyitása-csukása nem működik, ki nem szarja le, hátul úgy sem utazik senki (magyarázat később) A napfénytető nem nyílik (amúgy sem használtam volna soha). Ezek megjavítására nem is költöttem egy fillért sem. Ennél sarkalatosabb kérdés volt a fűtőmotor bekrepálása, amiről kiderült, hogy igazából nem a motorral volt gond, hanem a kapcsoló ellenállásával. Nem hangzik nagy gondnak, ugye? Egy ellenállás. Nos egy ilyen ellenállás Renault-éknál 15 ezer Forintba kerül… Az egyetlen elektronikai probléma ami már nálam jött elő, a motorvezérlő elektronikájával volt. Valami apróságot kellett benne cserélni, az egy tízesbe fájt. Szóval valóban nem olcsó ha már hozzá kell nyúlni az elektronikához, de két év alatt ennyi probléma igazán nem számít soknak. Ami az autó más területeit érinti: kipufogó: komplett csere (az előző gazda gányolt szart építtetett a gyári helyére); vízcső (gyári alkatrész 21 ezer Forint, nem gyári nem létezik hozzá…); fékpofa; vezérműszíj; olajszűrő; légszűrő; olajcsere; na meg egy eltömődött esőelvezető megreparálása ami miatt az esővíz egyenesen az utastérbe folyt. És ennyi. Az autó 14 éves, tehát azt hiszem a felsorolt lista nem számít túl hosszúnak, két év alatt ennyi szerviz bőven az elviselhető szinten belül van. Az össz szervízköltség nagyjából 150 ezer Forint ami igen barátságosnak mondható.

Biztonság

Méretes erős tárcsafékek, a kilencvenes évek közepén gyártott középkategóriás autók messze legmegbízhatóbb karosszériája vezető és (opcionálisan) utasoldali légzsák… kell ennél több?

Kényelem

Na igen, valakinek ez is szempont. A Mégane Coupé egy igazán kényelmes autó. Két személynek. Esetleg négynek is, ha a sofőr és a másik elöl ülő legfeljebb 170 centi és a maradék két fő akkora, hogy egy Lamborgini-be is csak sámliról tudna beszállni. Ez bizony kőkeményen két emberre lett tervezve, a hátsó ülés inkább csak amolyan dísznek van beépítve és épp ezért is nem zavar, hogy a hátsó ablakok nem nyílnak ki. Az elől ülők ellenben minden kényelmi berendezést megkapnak, ami az autó gyártásának idején elvárás volt. Az ülések körülölelik az embert, még egy sportosabb kanyarvétel esetén sem csapódunk az ajtónak/ülünk az útitársunk ölébe. A kocsi alja közelebb van az úthoz és keményebbek a rugói, mint a négy illetve öt ajtós kivitelűeknek, ami a sportosságnak jót tesz, de ennek köszönhetően centire pontosan meg tudjuk mondani, hogy milyen mély kátyún hajtottunk át. A sportosságnak van még egy hátránya kényelmi szempontból: a hangerő. Rövid távon brutálisan jó, de egy hosszú út esetén a motorhangra kevésbé izgulók (magyarra fordítva: a csajok) valószínűleg már más véleményt mondanának róla. A kormány és az ülések pozíciója annyiféleképp állítható, hogy gyakorlatilag bárki megtalálja a számára kényelmes vezetési pozíciót. A középkonzol vezérlőelemei logikusan vannak megtervezve, különösebb odanézés nélkül is használhatjuk őket. A kormány mellett két bajuszkapcsolót helyeztek el, amikkel az összes igazán fontos funkciót elérhetjük. Erről vezérelhetjük a fedélzeti computert is, aminek mondjuk sok funkciója nincs, mégis igazán hasznos tud lenni, ha nem fejben kell kiszámolnunk, hogy mekkora az autó fogyasztása, vagy hogy kábé meddig jutunk el a jelenlegi benzin mennyiséggel. A csomagtartó nemcsak kupéhoz képes kellemesen nagy, egy családi autóban is elférne ekkora.

Design

A design a kornak megfelelő módon lett kialakítva. Semmi extra, mindenhol műanyag, szövet és némi műbőr borítás. Nem a legdrágább minőség, de az idő próbáját megfelelően kiállja és látványnak sem zavarja az ember szemét. Az ergonómikus elrendezésnek és barátságos beltérnek köszönhetően az ember otthonosan érzi magát az autóban ülve, amit a  sportos műszerfal igazán feldob. Ennél nagyobb elvárás részemről nincs is egy kocsi belsejével szemben. És ami a külsőt illeti: szerintem ilyen szép autóhátsót azóta sem láthattunk középkategóriás autón (ez a kitétel kizárólagosan a Coupé-ra vonatkozik, a négy és öt ajtós verziók itt semmiben nem különböznek az átlagtól) szégyen, hogy a francia designerek pont ezt a rész tervezték át, az újabb verzióban… Kívülről a kocsi úgy fest, mintha a tervezőktől az összes vonalzót elvették volna, így minden idom megrajzolásához körzőt kellett volna használniuk. A sok lekerekített forma könnyen mehetne a sportos külső kárára, valahogy mégis az ellenkező hatást éri el: a kocsi robosztus és kecses is egyben. Már ránézésből is az az érzése az embernek, hogy ez a kocsi tapad az útra. Ezt a hatást a motor beindítása csak erősíti. Bár nem a külső designhoz tartozik, de a motor tervezői valami fantasztikus munkát végeztek az erőforrás hangjának kalibrálásakor. Ez a kocsi megszólalásig sportos, vajon utána is…?

Vezetési élmény

Igen. Ez az a rész, ami miatt azt mondtam: ez az a tárgy ami a legközelebb áll hozzám. Már a motor beindításánál elönti az embert az érzés, hogy “Padlógázzal irány a versenypálya!” aztán ahogy a kocsi megindul ez csak fokozódik. Csodálatosan gyorsul (10 másodperc alatt van százon, ez ahhoz képest, hogy csak sportOS autó és nem ténylegesen sportkocsi, határozottan jó), szinte bármennyire alacsony sebességről, bármely fokozatban képes már az első gázfröccsre ugrani. Nagyszerű úttartása van és a rövid tengelytávnak köszönhetően hihetetlenül kicsi a fordulóköre. A futómű kiválóan van kalibrálva, az ember az út minden rezdülését érzi. Persze az már, hogy ez jó vagy rossz, már mindenkinek egyéni ízlése, egy kupé esetében én mindenképpen a pozitív kategóriába sorolnám. A sportos hatásba egyetlen egy dolog rondít csak bele: a váltó. Sajnos jó francia autóhoz méltón a váltó hosszú úton jár és kissé nyúlós hatást kelt. Ezzel nincs is gond egy családi autóban, de egy kupéba sportosabb váltó kellene. Szerencsére azonban annyira nem rossz azért ez a váltó, hogy lerontsa az autó nagyon jó összképét. Igazán sportos persze hátsókerék hajtással lenne, de ezt gyakorlatilag már az első kanyar után képes feledtetni az emberrel. A Mégane Coupé nem az az autó ami egyszerűen eljuttat A pontból B pontba. A Mégane Coupé az az autó ahol magát az utat élvezi igazán az ember.

Összegzés

A Mégane Coupé egy nagyszerű autó a maga nemében. Ezen az áron ilyen vezetési élményt nem sok kocsi nyújt. Mindemellett kifinomult szép formája és biztonságos kivitelezése bárki számára jó alternatívává teheti, aki szereti a sportos autókat, de a sebesség mellett egyéb elvárásai is vannak. A fogyasztása 2 literes autóhoz képest meglepően barátságos, országúton akár 7 liter alatt is lehet tartani, de óvatos vezetéssel városban sem sokkal több 9 liternél. Egyedüli ellenérvként az igen drága alkatrészeket és a nem túl megbízható elektronikát mondhatnám, de ezek olyan gondok, amik azért a tíz évnél öregebb nem német autók kilencven százalékára ugyanúgy igazak.

Végezetül egy kis Mégane parádé:

A Dark Angel, alias Sötét angyal ismét magyar televízióban. Valószínűleg az Avatar sikerén felbuzdulva az AXN úgy gondolta, hogy jó lenne elővenni újra James Cameron sorozatát, amelyre a többség azért mégsem az őszes hajú rendezőóriás, hanem Jessica Alba, Jensen Ackles, vagy Michael Weatherly miatt emlékszik. A sorozat az AXN SciFi-n fog futni idén tavasszal és bizony nem csak az eddig magyarul vetített első évadot tűzik műsorra, hanem a másodikat is. Ezzel az itthoni Dark Angel rajongók régi nagy álma válik valóra és remélhetőleg rengeteg új rajongót szerez azon kevesek közül akik fogják az AXN egyik kiseb csatornáját. Ha valaki esetleg nem tudná, hogy mi is a Dark Angel, az olvassa el a bejegyzésem róla.

Klikk ide

Már egy jó ideje terveztük a párommal, hogy megnézzük a Millenáris CSI kiállítását, amire végre a tegnapi nap folyamán alkalmunk is nyílt.

Hogy őszinte legyek, nem mondhatnám, hogy a legnagyobb CSI fanatikusok közé tartozom, de azért kedvelem a sorozatot és a bűnüldözéssel kapcsolatos dolgokt mindig érdekesnek találtam, így egy percig sem ellenkeztem, mikor a párom kitalálta, hogy meg kéne nézni a kiállítást.

Először is szögezzük le, ez a kiállítás nem a sorozatról szól, az csak keretet ad az igazi témának, ami a bűnüldözésben alkalmazott technikákról szól. A megvalósítás szinte nem is lehetne ennél eredetibb: a kiállítás egész területén kihelyezett monitorokon az első CSI szereplői kalauzolnak minket végig a saját szakterületükön, miközben mi magunk nyomozunk a három lehetséges ügy valamelyikén. Van ott helyszín, áldozat és minden felszerelés, ami a nyomozáshoz kellhet. Persze azért nem kell Poirot szürkeállományával rendelkeznünk ahhoz, hogy felderítsük az eseteket, én inkább a technikákra való figyelést emelném ki mindenkinek, különben nem lesz idő végigcsinálni mind a három ügyet, márpedig az sok érdekes dologról való lemaradással jár. Tényleg minden részletre kiterjedő ismereteket kapunk, hisz betekintést nyerünk a DNS vizsgált, ballisztika, arcrekonstrukció, drogvizsgálat és minden ezekhez hasonló illetve kapcsolódó technika világába. Persze csak a dolgok felszínét kapargatjuk meg, de még így is igazán érdekes és tapasztalat a kiállítás.

Nem is igazán tudnék negatívumot kiemelni, talán csak azt, hogy az ügyek lehettek volna nehezebben megoldhatóak, de mint említettem, itt a technika megismerése volt a cél, szóval csak szőrözés lenne. Én mindenkínek ajánlom a kiállítást akit érdekel a bűnüldözés világa, még akkor is, ha esetleg amúgy a CSI franchise összes tagját a pokolba kívánja.

Az elmúlt néhány napban nem igazán volt meg az a haj de nagy blogírós kedvem, de így az ünnepek végeztével tervezem, hogy újra beindul az üzlet Az ünnepek alatt láttunk jó néhány filmet, amikről majd nekilátok kritikákat írogatni. Ezek közé tartozik a Becstelen Brigantyk, Csúf igazság, X-Men Origins: Rozsomák (hogy száradt volna le a keze annak aki Farkasnak fordította), Transformers 2. Az új gépnek köszönhetően kipróbáltam pár játékot, amikkel valószínűleg soha nem fogok eleget játszani, hogy kritikákat tudjak írni róluk, de a lehetőség megvan. NBA 2k10, CoD: Modern Warfare 2, Dirt 2, Dragon Age: Origins. Az új géphez új oprendszer is dukált, így a Windows 7-es ismerkedésről is tervezek bejegyzést. De persze személyes jellegű élményekről is fogok írni, valamint a Bro on the Go fordítások sem maradnak el.

Apropó, ha már Bro on the Go… ha valakinek megvan a könyv nyomtatott formában, és kedvet érez segíteni nekem, kérem jelezze. Annyiról lenne csak szó, hogy össze kellene hasonlítani az én PDF verziómat a nyomtatott formával, mivel gyanúsan kevésnek tűnik a PDF tartalma. A segítséget előre is köszi mindenkinek.

Az elmúlt év sok szempontból hozott változásokat az életemben. Ott van pl a munka ahol először informatikusból munkanélküli, majd munkanélküliből katona lettem. Ami igazán vicces a dologban, hogy ez folyamatos színvonalbeli emelkedést jelent… Lehet egyszer majd írok az előző munkámról is, maradjunk annyiban, hogy nem volt még olyan melóhelyem ahonnan szívesebben jöttem el.

Az eddigi punnyadásból tavaly kezdtem el kirángatni magam és kezdtem el újra sportolni. Hogy milyen sikereim lesznek e-téren még nem tudom, mert a kiképzés óta egyetlen edzésen sem tudtam megjelenni, szóval ez még a jövő zenéje, de mindenképp pozitív pont.

A tavalyi év végén kisebb pénzösszeghez jutottam, ami arra épp elég lesz, hogy rendezzem a korábban összeszedett tartozásaim egy részét, megjavíttassam a kocsim, (vannak gondjai most szép számmal) és ebből sikerült modernizálni is egy kicsit a  számítógépet, amin így mostanra már a legaktuálisabb játékok is szép grafikával futnak.

Akadtak negatív dolgok is, ott van mindjárt a már említett albérlős esetünk, amely akkora kárt jelent, hogy a kisebb pénzösszeg amihez jutottam rögtön rámehetne a helyrehozatalára, ha egyben akarnánk kifizetni a dolgot. De az sem pozitív, igaz, hogy ez nem konkrétan a tavalyi évhez kötődik, hogy a törzsgyökeres csepeli családunk teljesen szétszóródott az országban, így pl a nagyanyámat és édesanyámat tavaly összesen ha hatszor-hétszer láttam. Bizony a pénz nagy úr, és ami azt illeti a hat hónapi munkanélküliség elég rendesen lenullázott minket anyagilag, egy fizetésből elég nehéz megélni…

Szóval ez volt 2009 magánéleti szempontból. Az év eleje nagyon szar volt, bár sajnos ez csak az elmúlt hosszú évek tendenciájának folytatása volt, de a végére, legfőképp az utolsó másfél-két hónapra nagyon sokat javult a helyzet, remélem most már ez lesz a jellemző.

Volt 2009-ben azonban sok más dolog is, néztem sorozatokat, filmeket, játszottam videójátékokkal és azok mellett sem szeretnék elmenni szó nélkül.

Sorozat

Ez nehéz kategória. A kedvenc 2009-ben megismert sorozatom az egyértelműen a The Big Bang Theory, de az már évek óta fut. Ha a 2009-ben induló sorozatokat vesszük, akkor a győztes a Dollhouse. Eliza Dushku szériája gyengébb kezdés után eszméletlenül beindult, a második évad pedig már egyszerűen zseniális. Hatalmas tökönrúgás jár az összes amcsi baromnak aki miatt ez a széria is épp akkor kap cancel-t mikor igazán nagy durranás lett belőle.

Filmek

Sok filmet láttam idén, akadtak jobbak és rosszabbak is. A győztes nálam egyértelműen az Avatar. Pár nappal az év vége előtt olyan zseniális alkotást ismertem meg benne, hogy nem tudtam nem neki adni a trófeát, de számomra a Terminátor 4 sem sokkal marad el mögötte. Azonban ki kell osztanom az év csalódása díjat is, ami három nappal ezelőttig a Watchman-nek járt volna, de aztán megnéztem a Becstelen Brigantyk-at… Majd fogok róla bejegyzést is írni alkalomadtán, előre legyen elég annyi, hogy én sokkal többet vártam tőle. Vannak benne tarantino-s karakterek, tarantino-s jelenetek és maga a film is tarantino-s épp csak súlytalannak tűnik az egész. Elnyújtott, hosszú és igen unalmas, én sokkal többet vártam tőle a hatalmas felhajtás után…

Sport

Voltak izgalmas meccsek és versenyek az idén. Említhetném a 2009-es év csúcspontját, az U20-as foci válogatottunk VB bronzérmét, vagy a két drámai mérkőzést is hozó NBA döntőt, de a legjobb meccset a Premier League egyik városi rangadója, a menchester-i derby hozta a United és a City között. De nem szabad megfeledkeznünk az úszó VB-ről, amin hosszú évek óta a legjobb teljesítményt hozta a magyar csapat, ami aranyakban és egyéb érmekben nyilvánult meg.

Videójáték

Ez talán a legnehezebb kategória. Sok játékkal játszottam az idén, de kifejezetten idei termés csak a PES2010, az NBA 2k10 (ezt összesen fél órányit próbáltam ki eddig) illetve a Call of Duty: Modern Warfare 2 és a H.A.W.X. Mivel a játszott idő alapján mind nagyot tetszik és igazán össze sem lehet őket hasonlítani, nem hirdetnék győztest ebben a kategóriában. Húz annyira a Tomb Raider felé a szívem, hogy ha idei induló lenne a Tomb Raider Underworld, őt hoznám ki nyertesnek, de sajnos ehhez két hónappal később kellett volna megjelennie.

Az év felfedezettje

A női felfedezett számomra Selena Gomez, a Wizards of Waverly Place főszereplője. Oké, gyerekes sorozat és oké, a színésznő is gyerek még (bár mondjuk egy átlag 17éves kiherélne, ha legyerekezném) de aranyos és a sorozat is jópofa. A férfi felfedezett az idei két kedvenc filmem alapján nem is igazán lehetne más, mint Sam Worthington. Meglátjuk mit hoz számára a jövő, de jó eséllyel személyében a legújabb akciósztárt köszönthetjük.

Zene

Megannyi jó zeneszám íródott idén, de igazán csak egy ami képes volt beleégetni magát huzamosabban az agyamba és ez a Boy Does Nothing Alesha Dixon-tól.

Az év botránya

Mindent egybevetve (illetve nem mindent, mert a politikát kihagyom a szórásból) szerintem ezt a kategóriát egyértelműen a Forma-1 nyeri. Hogy egy sportbajnokság ennyire ne a sportról szóljon, az siralmas… vagy röhejes. Attól függ honnan vesszük.

Azt hiszem számomra ennyi volt 2009, meglátjuk az új év mit hoz majd…

Minden kedves olvasómnak boldog és sikerekben gazdag új évet kívánok!

Minden kedves olvasómnak békés, boldog, meghitt Karácsonyt kívánok!

A mai nappal számomra véget ért a munkaév. Ma mentem utoljára dolgozni normál munkarendben, lesz még egy szolgálatom, de azt nem számítva január 3-ig én a melóhely közelébe nem nézek. Persze lesz munka itthon is rendesen…

Nézem itt ezt a Csillag születiket (illetve a párom nézi, én a net mellett ücsörgök, de attól még látom) és nem értem mi baj van velem. Gyakorlatilag az első pillanattól kezdve többször vagyok a többség véleménye ellen, mint mellette (mondjuk szerencsére a párommal közösen vagyunk ebben). Az ugyebár evidens, hogy a nézők közül KIZÁRÓLAG csajok küldenek SMS-t, máskülönben hogy lehetne az, hogy bombahangú énekesnők, vagy a Timesz girls (a Bad Boys sem tud többet, épp csak ők pasik) kiesik, miközben a tehetséges, de nagyon kiforratlan Brasch Bence, vagy az a kis Torres Dani klón nulla tehetséggel ilyen messze menetel. De ugyanilyen érdekesség az is, hogy az egy kis egyediséget hozó Kávészünet formációt is hamar eltávolították, de ez már nem nemi kérdés.

Mindegy, most nem is ezen gondolkodom elsősorban. Ami durván kiakaszt, hogy ezt a Vásáry Andrét az első perctől kezdve mennyire nyomatják. Nem érdekel, hogy homokos-e vagy sem, nem érdekel, hogy már a feje is gusztustalan, de amit éneklés címén művel attól kiszaladok a világból, holott állítólag nagyon szép amit produkál. Én soha nem szerettem az operát, ez tény. Akad olyan oparaária ami bejön (a Figaró házassága, vagy a Carmen nagyáriája pl), de amit ez az André csinál az számomra abszolút a táblán kaparászással egyenrangú. Az én ismerőseim többsége ugyanígy áll a szoprán áriákhoz, innentől kezdve nem értem, hogy a stúdióban helyet foglaló közönség hogy áll össze, ha vastapsot képesek adni neki. Ez komolyan szép? Szép az a hang amit hallva attól fél az ember, hogy betörik az összes ablaküveg? Akkor ezek szerint az autónak is szép hangja van, mikor kiesik a fékbetét és a fém felület fékez? Vagy csak én vagyok a defektes, művészetet nem értő, tirpák paraszt?

Ha valakit érdekel, az IWIW-en van Tesók klubja. Túl nagy aktivitás nincs benne egyelőre, annak ellenére, hogy már nyár eleje óta létezik. Valaki mindenesetre onnan kattintva jutott el a blogra, szóval gondolom megérdemel a dolog egy közleményt. Tehát tesóim, irány a

Tesók klubja az IWIW-en

A következő anekdotát valakinek az IWIW adatlapján láttam. Nagyon tanulságos és eredeti, szerintem minimum érdemes megfontolni a mondanivalóját.

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv-üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg. “Igen” – volt a válasz. Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött. “És most” – mondta a prof, “vegyék észre, hogy ez az önök élete. “A kövek a fontos dolgok – a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Szórakozni, kikapcsolódni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi csak homok….”

Akkor hát véget ért ez a hat hét is, e hét csütörtöktől már a képzettségem is megvan ahhoz, hogy katona legyek. Hogy valaki átérezze a következő bejegyzést kötelező jelleggel el kell indítani a mellékelt dalt

Angyalbőrben

Tehát kiképzés. Hat hétben, ezt hívják úgy a katonai terminológiában, hogy KVNR. A jelentését nem részletezném, azt szokták rá mondani, hogy rövidített alapkiképzés, amely során ugyanazt a tudást kapja meg az ember, mint a három hónaposon. Ezt a valóságban úgy kell érteni, hogy ha a három hónaposoknak 25 kilométer a menetgyakorlat, a KVNR-eseknek 12, ha a három hónaposok 4 füzetet megtöltenek az órákon, a KVNR-esek 2-t. Szóval én egy ilyenre kerültem be. Ez a kiképzés amúgy már rohadtul nem az, amit az egykori sorkatonák beszámolói alapján az ember elképzel. Részint persze igen, de igazából szinte csak a jó részéről beszélek. Én így ebben a formában ezt kifejezetten élveztem. Persze szar volt távol lenni itthonról, de a szakasz amibe kerültem nagyon jó volt, így tényleg bulinak mondanám a nagy részét.

Akadtak persze akik nem így gondolták, például rögtön az elején egy hölgy kiképzendő elpicsogta a főnökének (egy ezredesnek) hogy itt állat módjára bánnak az emberekkel, meg megalázó parancsokat hajtatnak velük végre. Ennek mondjuk a valóságtartalma úgy nulla és zéró közé tehető (legalábbis a KVNR esetében), de az igazán vicces az volt, hogy ennek folyományaként az ezt követően pár napon méginkább hímestojásként bántak az állománnyal. Mi azon viccelődtünk, hogy egyes idekerülők lehet azt várják el, hogy két szavas parancsok helyett, szép, bonyolult kérő hangnemű körmondatokban kapják az utasítást.

A régi időkből meséltek néhányan olyat, hogy meleg vízzel legfeljebb tea formájában találkoztak. Na mostanra ez is másképp van. A forró tea hőfok stimmel, de nálunk a zuhanyzóból is az folyt és kizárólag az, mert a hőfokon állítani nem lehetett. Oké, hogy egyik másik srácnak a hátán is jeti szintű szőr honolt, de azért hagyhatták volna, hogy erről ők maguk gondoskodjanak.

Voltak persze bulik is, persze csak amolyan szolid szintűek, mert nem úgy megy ám az, hogy az ember hajnali kettőkor olyan részegen esik be a laktanyába, hogy a mobiltelefonjával akarja becsippantani a mágneskaput… vagyis izé, ezt pont az egyik körlettársam megtette, de neeem ez volt a jellemző. Egyébként ezt nem tőlem hallottátok, ahogy az sem én voltam aki gondoskodott róla, hogy másnap az egész szakasz tudjon az esetről…
Tovább »

Akkor tehát kész. Itt van teljes valójában a Tesó kódex magyar nyelvű változata. Remélem mindenki örömét leli majd benne, én igyekeztem úgy kialakítani, hogy formailag mindenben hasonlítson az eredetire, hogy mennyire jártam ebben sikerrel, azt majd ti eldöntitek. Ami pedig a folytatást illeti, hamarosan jövök a Bro on the Go fordításával is, szóval nem elszokni ám innen

Többen kérdezték már, hogy a Tesó kódexet elküldöm-e emailben, illetve mikor lesz kész az egész és ehhez hasonlók. Jelentem a teljes Tesó kódex lefordításra került és szépen könyv formátumba is lett szedve, ahogy azt a csatolt képeken megtekinthetitek. Már csak párat kell aludnotok és a kódex utolsó részletének felkerüléséig, ami a szótár lesz. Azzal egyidőben elérhetővé teszem az elkészült PDF formátumú Tesó kódexet is. A tesó téma azonban azután sem kerül elhanyagolásra, egy ismerősön keresztül sikerült megszerezni a Bro on the Go kivonatos változatát, így annak a fordításába is belekezdek. Szóval tesóim, már csak párat kell aludnotok, hogy magatokénak mondhassátok a teljes Tesó kódex-et, addig kitartás

Francos dolog néha az Üdülési csekk. Nagyon jó, hogy egy csomó mindenre lehet használni, de ha az embernek készpénzre lenne szüksége, akkor nem feltétlenül jó ha csekkben van a pénze, pláne hogy ha a csekkfüzet pár napon belül lejár. Ilyenkor az ember kénytelen kényszermegoldásokhoz folyamodni, amik aztán végül jól is elsülhetnek. Ilyen volt ez a péntek is.

Megdumáltuk a párommal, hogy felutazik Pestre, mire elszabadulok délután a kiképzésről, és szervezünk magunknak egy kis programot, amit üdülési csekkel lehet kifizetni. Először a Tropicariumban kezdtünk, ami valami ferge… most figyeljetek… teges élménynek bizonyult. Vagy jó egy órába telt míg az egészet végigjártuk, én leginkább a cápák  akváriuma alatt átívelő folyosón ragadtam le. Eleve is valami csodálatos látvány ilyen szögből látni a vizet, de az hogy az ember feje felett 15-20 centivel úsznak el a cápák-ráják és egyéb vízi állatok az valami fantasztikus. Persze tudom, hogy sokaknak ez semmi extra, meg már évek óta létezik a Tropicarium, de eddig én még nem jártam a Campona közelében sem, szóval nekem teljesen új volt az egész. Azt is nagyon meglepőnek találtam, hogy a Tropicarium területén belül a madarak szabadon röpködnek és ha úgy adja a sors, meg is lehet őket érinteni. Mi még kisegeret is láttunk, bár azt erősen kétlem, hogy az állatkert üzemeltetői őt is betervezték oda. Az egyedüli kritika ami a helyet érheti az, hogy a jegypénztáros leányzó olyan kedves volt, mint egy APEH ellenőr, mikor adócsalás nyomait fedezi fel valahol. Értem én, hogy kellenek a csinos lányok az ilyen kirakathelyekre, de valahogy én szívesebben vennék ott egy csúnya kivénhedt banyát is, feltéve, hogy rajta nem azt érzném, hogy legszívesebben lehányna…

A következő úticélunk a Planetárium volt. Szerencsére ez nem hasonlított a South Parkban látható Planeáriumhoz így szintén jó szórakozásnak bizonyult. Egyrészről felidézte bennem azokat az időket, mikor még űrhajós akartam lenni (az valamikor a sheriff és az akcióhős fejvadász korszakom között volt) másrészről az ott sugárzott lézershow olyasmi amit nem látni akárhol. Illetve sehol máshol nem látni. Én még hasonlót sem tapasztaltam korábban. Csodálatos látvány az a fényshow, tényleg leírhatatlan, látni kell. Sajnos ahogy láttuk ezt sokan nem érzik át, mert igen kevesen voltak az előadáson. Én elismerem, hogy nem olcsó mulatság egy jegy, de attól még egy életre szóló élményt kap érte az ember. Leginkább talán a tűzijátékhoz lehetne hasonlítani, de azért különbözik tőle. Óva intenék attól mindenkit, aki a diszkóban látott lézershowt, hogy csak lemondóan legyintsen, ez sokkal nagyobb szabású, ilyet tényleg sehol máshol nem látni. Mi egy best of… show-n voltunk, ami egy elég széles körű zenei egyveleget és ezzel egyúttal igen sok különböző stílusú fényhatást jelentett, de mindenféle összeállítást megtalálni a Planetárium programjában, a meditációstól, Michael Jackson-ig mindent, csak győzzön az ember dönteni.

Összegezve, ha valaki tartalmas szórakozásra vágyik, vagy csak nem tudja mire költse el az Üdülés csekkjét, nagyon ajánlom neki a Tropicarium-ot és a Planetárium lézershow-it is.

Páran indítottak egy petíciót a Danubius-Sláger Rádió kettős megmentéséért. Ami az én véleményemet illeti az ORTT döntését velük kapcsolatban az az, hogy valami irtózatosan nagy suskus van az eset háta mögött és valaki hatalmas pénzekkel fizetett le ott valakit, hogy a három legnagyobb kereskedelmi rádió közül kettőt is ilyen csúnyán félreállítsanak. Ha nekiállnának nyomozni, nagyon ronda korrupcióra derülne fény, mert az nem létezik, hogy két sehonnan érkező nulla ismertséggel rendelkező csatorna jobb pályázatot nyújtott volna be, mint azok akik már eleve is bitokolták az adott sávokat. Eleve is miért nem lehetett a két új adónak MÁS SÁVOT ADNI, miért volt szükség, hogy PONT EZT A KÉT sávot kapják meg???

Mindegy, a lényeg, hogy a petíció él, és aki esetleg még nem írta alá, szerintem tegye meg, hátha lesz valami eredménye:

http://www.hallgatokaradioert.com/tiltakozok.php

Most mikor ezeket a sorokat olvassátok én már nem vagyok köztetek. Eltávoztam az internet közeléből egy messzi távoli helyre. Egy olyan helyre, ahol ha az ember nem hajtja ki a belét, akkor kihajtják neki helyette. Egy olyan helyre, ahonnan ugyan fel lehetne lépni a hálózatra, de valószínűleg csak éjjel takarodó után és az őrök lelőnének érte betörés miatt. Röviden összefoglalva megyek katonai kiképzésre, hogy ténylegesen meg is tanuljam azt, amit amúgy őrmesterként már amúgy is illene tudnom. Ez azzal is jár majd természetesen, hogy nem leszek net mellett, de az még nem jelenti azt, hogy engedek innen elszokni akár csak egyetlen állandó látogatót Jó előre megírtam egy csomó bejegyzést, amik majd időzítve fognak megjelenni a blogon. Igen, tesó kódex bejegyzések is vannak közte, már majdnem az összes törvény kész, de az még nem jelenti azt, hogy egyben ki is rakom őket. Mindenki szépen várja ki a sorát, hogy megtudja Barney következő igazságát a tesó léttel kapcsolatban.

Ha esetleg valaki kérdez majd valamit, akkor várnia kell majd hétvégéig, mert akkor leszek csak net mellett.

Megbeszéltem a párommal, így ha valaki nagyon türelmetlen lesz, akkor ő válaszol helyettem, de azért inkább nem szeretném kijátszani ezt a kártyát. Remélem kedveltek már annyira (ha meg nem, akkor is) hogy sok szerencsét kívánjatok nekem az elkövetkező hat hétre.

Nem igazán szokásom a lelki bánatomat kibeszélni itt a blogon, de most mégis az fog következni. Akit zavar, lehet továbblapozni.

Az alaptörténet annyi, hogy én egy éve leköltöztem a páromhoz Kecskemétre, és anyám hasonlóan tett, ő Jászfényszarura tette át a székhelyét Pestről. Fent egy kétszintes családi házban laktunk, ami a sajátunk. Gondolkodtunk az eladásán, mivel úgy sincs visszaút, de egy kisebb jogi huza-vona miatt erre egyelőre nincs módunk. Hogy ne álljon kihasználatlanul a nagymamám halálát követően üresen maradt alsó szint, kiadtuk albérlkőknek. Két nő vette ki, akikkel eleinte nem volt semmi gond, de az évvégi rezsielszámolásnál át akartak minket verni, aztán leléptek fizetés nélkül, plusz magukkal vittek egy alkatrészt a gázcirkóból, amit állítólag ők javíttattak meg. Ebben csak az volt az érdekes, hogy nekünk csak a javítás elvégzése után szóltak és számlát nem tudtak mutatni róla…

Mivel az áram- gáz és egyéb szolgáltatók nagy ívből leszarják azt, hogy ki nem fizette ki a számlákat, így villámgyorsan pénzre volt szükségünk, hogy megmaradjon a közmű a házban. A pénzt ismét albérlő odavételéből kívántuk előteremteni és itt nagyon melléhúztunk. Én már az előzőeknél is így éreztem, de ők kismiskák sem voltak az új albérlőkhöz képest. Eleinte nem volt különösebben nagy gáz, leszámítva, hogy néhány napot mindig késtek a bérleti díjjal, meg volt, hogy egy-másfél hetet is  rezsivel. Már ez sem tetszett, de a jelen pénzügyi helyzetben az ilyesmit azért megérti az ember. Az igazán nagy gáz akkor kezdődött, mikor az albérlő úr kezdte túlságosan otthon érezni magát. Először még csak pár aranyeső bokrot vágott ki a kertből a megkérdezésünk nélkül. Ezért kapott egy kisebb lecseszést, én már itt kirúgtam volna, anyám még a várakozás mellett döntött. Pár hónapig ezután csönd volt, viszont legközelebb arra mentünk fel, hogy a ház elől a pasi önhatalmúlag kivágatott két gyönyörű hatalmas cseresznyefát, a kertben található két tízméteres ezüstfenyőt pedig három méteres magasságig felnyíratta, mert neki zavarta a kilátást. Ez már több volt a soknál, meg lett neki mondva, hogy mostantól tipli el a házból, megkapja a felmondólevelet postán, onnantól egy hónapja van a távozásra. A levelet persze nem vette át, így később szóban tanúk előtt is fel lett neki mondva. Az augusztust még ott tölthették, de csak és kizárólag azt. Addigra már a kéthavi kauciót úgy ahogy van lelakták a milliónyi dolog hazavágásával a telken, így még a gázátalány és a tényleges gázóra állás közötti különbözetet is ki kellett fizetniük. Erre azonban már soha nem került sor. Anyámék felmentek Pestre szeptember elején, hogy na akkor most aztán tipli el a lakásból, de igen furcsa fogadtatásban volt részük. Először is a gázóra lényegesen kevesebbet mutatott, mint egy hónapja, olyan meg nincs, hogy a Főgáz hozzánk visszafelé járó gázórát szereltetett be. Az albérlő persze mindent tagadott, így anyámék felmentek a nagybátyámékhoz segítségért az albérlő kirakásához. A nagybátyámék nem voltak otthon, viszont mire visszatértek a lakáshoz, négy kétajtós szekrény méretű figura várta őket a kapuban, akik NEM ENGEDTÉK BE ŐKET A TELEKRE!!! Rendőrség kihív, épp csak az az egy gond volt, hogy a kiérkező rendőr jó ismerőse volt az albérlőnek, így a végén még anyámat igazoltatta a zsaru, miután az albérlő azt állította, hogy anyámat körözik. Ebben annyi igazság volt, hogy kapott értesítést még évekkel korábban egy be nem fizetett gyorshajtásról, amit azóta rendezett. Viszont az albérlő erről csak úgy tudhatott, ha behatolt az általa nem is bérelt felső lakrészbe! Mivel a zsaru tehetetlen volt távozott, így anyáméknak szinte menekülniük kellett a saját utcánkból az elbérlők és kéttonás barátaik elől. Megtették a feljelentést az Árpád-híd melletti rendőrszékházban, valamint értesítették a gázműveket, hogy az albérlő valahogyan visszapörgette a gázórát.

Próbáltunk mindenben a hivatalos úton eljárni, de az bizony lófasz, hogy Magyarország jogállam. Közben utánajártunk és megtudtuk, hogy ha mi megyünk oda kigyúrt baromarcokkal kipakolni az úriembert és kedves pereputtyát, akkor még minket vesznek őrizetbe önbíráskodásért! Milyen ország az, hogy a nem fizető és egyértelműen rosszhiszemű albérlőt az ember nem dobhatja ki az utcára? A hivatalos út közben zajlott és ezalatt olyan jelentéseket kaptunk a fenti szomszédainktól, hogy a fenti lakásban is minden este ég a villany, három-négy autó is folyamatosan a ház előtt, illetve a kertben parkol és egy figura rendszeresen jön-megy egy pitbullal a ház előtt az utcán. Közben anyám kézhez kapott egy levelet a rendőrségtől, mely szerint az albérlő azzal vádolt meg minket, hogy fel akartuk robbantatni a kocsiját mikor a kislánya is benne volt!

Ezzel el is érkeztünk ehhez a héthez. Hét közepén az egyik fenti ismerősünk jelezte, hogy az albérlő eltakarodott a lakásból. Egyrészről örültünk, másrészről gyanús volt a dolog. És meg is volt rá az okunk. Anyámék tegnap este felmentek szemrevételezni a lakást és elképesztő látvány fogadta őket. Az alsó lakást kompletten kipakolták, még a WC csészét is elvitték. Na nem az volt a legnagyobb érték, mert vitték vele együtt a gázcirkót is, az ottmaradt gázcsöveket pedig szétverték. A falakról a tapétákat leszaggatták, a csempét szétverték, a bútorokat az alsó lakásból a virágokkal együtt ellopták. A felső lakásból épp csak a hűtőszekrényt és a mosógépet vitték el, na meg a VILLANYÓRÁT, a bútorokat meghagyták, épp csak kihajigálva az udvarra úgy, hogy ripityára tört mind. Mindent megtettek, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák és a lakás kiadhatatlan legyen még jó hosszú időre. Pontos összeget ugyan nem tudok mondani, de ha csak a cirkót, villanyórát, hűtőt, mosógépet és a nyakunkon maradt horribilisen nagy gázszámlát (a lakást állandóan 24-25 fokig fűtötték, még tavasszal is folyamatosan ment a fűtés, mint kiderült) veszem, már az több mint félmillió és akkor még nem számoltam bele a lakásban okozott károkat, meg az ellopott és tönkretett amúgy nem túl nagy értékű bútorokat. A rendőrök helyszíneltek és félhivatalosan csak annyit voltak hajlandók mondani, hogy nem ismeretlen számukra az úriember… És még mielőtt valaki a Magyar Gárdáért kiáltana, nem cigányról van szó…

Az igazán nagy gáz az, hogy ha a saját lakásunkba be nem engedéssel talán meg is lehet majd fogni ezt a mocskot, azt erősen kétlem, hogy valaha bizonyítani tudjuk, hogy ezt a rombolást valaha is rá lehet majd bizonyítani. Biztosításunk nem volt, így úgy ahogy van nyelhetjük be az egész kárt és ha valami csoda folytán el is ítélik ezt a tetvet, kétlem, hogy be lehetne rajta hajtani a dolgot.

Sajnos a történetnek csak annyi a tanulsága, hogy nagyon vigyázni kell azzal, hogy kinek adja ki az ember az ingatlanát. Ha megtörtént a baj, akkor a törvény töketlen barom módjára képtelen segíteni. Az albérlőt kitenni képtelenség, a rendes jogi utat bejárva akár négy hónapba is beletelhet a dolog, de kettőnél semmikép sem kevesebbe, addig pedig élheti világát. Később ha a bíróság meg is állapítja, hogy törlesztenie kell az elmaradt lakbért, azt is csak nevetségesen alacsony havi részletekkel kell tennie. Itt persze ennél lényegesen komolyabbról van szó, de erősen kétséges, hogy valaha is sikerül rábizonyítani, hogy ő volt a tettes. Márpedig ha nem sikerül, akkor a millióhoz közeli kárt nekünk kell majd lenyelnünk. Hát ilyen országban élünk mi…

Ez a bejegyzés amúgy egy pályázatra íródik, de ha már az én szerzeményem, úgy gondoltam itt a helye a blogomon. Amúgy a párom itt áll a hátam mögött a szolgálati fegyverével arra az esetre ha nem kezdenék neki az írásnak kért meg rá, mivel szeretné ha a cicáink minél ismertebbek lennének.

Az hogy a macska mint olyan, játékos lény, szerintem senki számára nem kétséges. Az, hogy egy macska képes eljátszani a műegértől kezdve, a labdán, papírgalacsinon, fotelháttámlán és gazdi lábujján keresztül mindennel, az sem olyan nagy titok. De, hogy az éjszaka közepén mi játszanivalót talál az arcomban, mikor nekiáll félig kieresztett karmokkal nyomkodni, az nem világos számomra. Persze mióta hazatért a párom, már nem én vagyok a célpont, hisz azóta van kellemesebb tapogatni való is… És ezt bizony tessék úgy érteni, hogy az egyik macska olyan helyen tapogatózik, ahol ha egy férfi tenné ugyanezt, én tapogatózódnék el az arcán minimum egy baseball ütővel…

Szóval macskákkal egy lakásban élni nem unalmas dolog, egy lakásban aludni viszont kifejezetten kihívás, mert éjszaka nem csak nyomogatni szeretnek, hanem mászni is. A redőnyön. Az meg olyan hangos, mintha egy 180 kilós ember horkolna mellettünk. Meglepő módon a hangja is hasonló. Persze a párom szerint pofátlan vagyok ebből a szempontból, mert ha ágyút dörgetnek a fülem mellett, én akkor is tudok aludni (ez milyen jól jön majd a katonai kiképzésen ) ellenben ő nem egyszer ébred arra éjek évadján, hogy valamelyik cica épp azt játssza,  hogy megmássza a Mount Everest-et. Na nem mintha ne lenne olyan bútor a lakásban, amit direkt erre a célra szereztünk be (Vatera, az ég áldjon téged) de ugyebár azzal nem lehetne felébreszteni a gazdit, hogy adjon enni. Hisz a mászáshoz kell ám erő, ami sok energiát igényel, ahhoz meg kell a rengeteg táplálék. Éjjel háromkor… Mert arról azért gondoskodnak, hogy a játékot az éjszaka közepén kezdjék meg, véletlenül sem az elalvás utáni, vagy ébredés előtti időkben. Persze a macskák éjszakai lények, még akkor is, ha a mi nevezett cicáink számára az éjszaka az, mikor lekapcsoljuk a villanyt, nem mikor ténylegesen lemegy a nap.

Persze el tudnak ők játszogatni mással is, mint pl a lakásba betévedő rovarok. Bár, hogy az mennyire tekinthető játéknak, az erősen viszonyítás kérdése, a macskák biztosan így gondolják, ellenben a lakást élve már el nem hagyó bogaraknak és legyeknek egészen biztos más lenne erről a véleményük. Amúgy ilyenkor az is nagyon látszik, hogy a macskákból mennyire nagyon nem halt ki a vadászösztön. Hiába az őseiknek sok évezrednyi házi nevelése, hiába az, hogy a két szóban forgó cicának eddig az élelemért legfeljebb a macskakajás dobozzal kellett megküzdeniük, ha bejön valami állat, amire vadászhatnak, rögtön bekapcsol a párduc mód és onnantól kezdve szabályos és szervezett katonai hadműveletbe kezdenek, hogy bekerítsék (végülis katonák a gazdáik, vagy mifene, nem?). Persze ez az összetartás legfeljebb addig tart, amíg valamelyik el nem kapja, mert onnantól kezdve megkezdődik a fújás a másikra, jelezvén, hogy itt aki kapja, marja szabály van érvényben. Azért persze a fincsi házi kosztnak ilyenkor már meglátszik a következménye, mert ugyan eljátszanak a foglyul ejtett állattal, de mikor halálra szekálják szegényt és már kezdenének neki az elfogyasztásának, rájönnek, hogy nincs éppen olyan finom íze, mint a Whiskas Supreme-nek, úgyhogy inkább kiköpik. Apropó halálra szekálás: mert ugyebár nem lehet az ételt csak úgy elfogyasztani, legyen az élő vagy mesterségesen előállított. Pl ha bogárról van szó, hagyják szegényt, hogy hadd higgye megmenekülhet és mikor megpróbálkozna a repüléssel egy jó nagy pofon kíséretében tudtára adják, hogy mozgó játék csak addig jó, amíg a földön tartózkodik. De hogy a tálkájukba adagolt kajákat vajon miért szedik ki, hogy aztán rövid pofozgatás után egyék csak meg? Értem én, hogy előfordul, hogy egy kaja már a szó szoros értelmében elmászik, de nekünk nem szokásunk hónapok óta lejárt ennivalót adni nekik, akkor miért kell megölni azt, ami már amúgy sem él?

Amit még nagyon szeretnek játékra használni az a kidobásra ítélt papírgalacsin. Legyen bár vagy tízféle különböző csörgő-zörgő játékuk, bármit képesek otthagyni parlagon heverni, ha épp valamelyikünk összegyűr egy darab papírt kidobás céljából. Olyankor mindkét macska ott terem, hogy lecsapjon rá, még mielőtt a szemetesbe továbbítanánk. És persze olyan kérlelően néznek, hogy lehetetlen nem odaadni nekik. Aztán végül ezt is mi szívjuk meg, mikor este lefekvésnél a takaró alól kell előhalászni a galacsinokat, vagy rosszabb esetben a maradványaikat.
Tovább »

A minap beszélgettünk kevicével MSN-en és felmerült valahogy ez a téma, nekem pedig eszembe jutott, hogy jó bejegyzés lehetne belőle.

Ez egy érdekes sztori, ami sok-sok évvel ezelőtt indult és soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig tartó “szerelem” lesz belőle. A Dark Angel-t (Sötét angyalt) valamikor 2001 magasságban kezdte el sugározni az M1. Akkor még csak annyit tudtam az egészről, hogy a Terminator-t is jegyző James Cameron keze munkája a sorozat és ezért követtem is már az első epizódtól kezdve. Tetszett, de nem voltam még akkora sorozatfüggő akkoriban, hogy minden hétfő este, aztán péntek éjjel ott üljek a TV előtt, úgyhogy igencsak hektikusan néztem, kimaradt jónéhány rész. Mikor másodszor is elkezdte adni a TV, már lelkesebben néztem, pedig addigra már tényleg igazán lehetetlen időben adták. A sztori is nagyon tetszett, de azért az is ott motoszkált bennem végig, hogy “Uramisten, de gyönyörű ez a lány!” szóval, ha nem lenne a valaha készült legjobb posztapokaliptikus sorozat (mondjuk nem túl sok induló van a kategóriában), valószínű akkor is nyálcsorgatva néztem volna minden részt. Mikor lefutott és már-már a John Doe-ban látható nagy cliffhanger-rel ért véget, tiszta ideg lettem, hogy vajon mi lehet a folytatás. Az MTV azonban sajnos nem vette meg a második évadot (ahogy ezt a pofátlan hiányosságot azóta sem pótolta egyik magyar adó sem) így jó ideig nem tudtam meg, hogy mi a folytatás. Egy videotékában dolgoztam akkoriban, ahol volt internet is, így nekiláttam kideríteni, hogy hogyan is működik ez a netes letöltés dolog. És ezzel el is érkeztünk az első dologhoz amit a Dark Angel-nek köszönhetek. Persze valószínűleg akkor is megtanultam volna a torrentezés menetét, ha nincs a DA, de ez volt az első motiváció. Miután letöltöttem a teljes második évadot és az első pár részhez tartozó feliratokat, végre kielégíthettem a régóta tartó kíváncsiságomat. Akkoriban persze nem úgy ment ez a letöltés dolog, mint most, a teljes évad cirka három hét alatt töltődött le a gépre, de megérte kivárni. A Dark Angel volt az első sorozat, amit feliratosan néztem, ráadásul nagyrészt még csak nem is magyar, hanem angol felirattal, így az angol tudásom fejlődése is akkor indult meg rohamosan, olyannyira, hogy miután végignéztem a teljes második évadot, elhatároztam, hogy én aztán elkészítem a feliratot az összes hátralévő részhez. Úgy kábé egy fél epizód után láttam, hogy talán túlzottan nagy fába vágtam a fejszém, de mikor elkészültem vele és feltöltöttem a megfelelő helyre, jelentkezett valaki aki tartotta bennem a lelket, hogy érdemes folytatni. Persze ekkor ez a tevékenység sokkal inkább az unalom űzésére volt jó meló közben, mert dolgozni azt annyira nem kellett, meg ha kellett volna is, akkor sem igazán lett volna rá kedvem. A fordítás közben regisztráltam magam az RTL klub fórumára, az egyetlen olyan helyre, ahol volt némi élet a DA topicban. A némi élet persze azt jelentette, hogy nagyjából három hetente született egy hozzászólás, de az én érkezésemmel ez valamicskét azért felgyorsult. Ahogy haladgattam a részekkel, egyre jobban fordítottam, mind fogalmazásilag, mind az angol szöveg megértését tekintve. Egy pár hónap alatt a végére értem a fordításnak és akkor már hiányzott a Dark Angel-lel kapcsolatos tevékenység, tehát nekiláttam magyar szinkront vadászni az első évadhoz, ha már egyszer adták magyarul. Ekkor segített valaki az RTL klub fórumán, akinek a nevét ugyan ismertem, hisz ő készítette a második évad első pár részének feliratát, de még nem beszéltem vele korábban. Meg ráadásul azt is gondoltam róla a felhasználóneve alapján, hogy pasi. Hamar kiderült, hogy nem az és milyen szerencse volt ez. Na ne szaladjunk előre. Szóval MSN címet váltottunk, hogy megbeszélhessük a szinkronok átküldésének módját. Viszont olyan furcsa volt így, hogy már megint nincs semmi Dark Angel-hez kapcsolódó elfoglaltságom, úgyhogy újabb kihívás után kellett néznem. Nem volt még honlap a sorozathoz, így végül arra esett a választásom. Persze dunsztom nem volt még az egészről, így csak egy gportal-os oldal készítésébe vágtam bele. Egy részét élveztem, de akadtak unalmas dolgok is benne, így nagyon hamar arra jutottam, hogy kell egy szerkesztőtárs, amire sikerült is beszervezem újdonsült netes hölgyismerősömet, vkhir-t. Szóval volt ebben egy kis önzés, de nagy szerencse, komolyan. Ugyanis lehet, hogy ha ez nincs, soha nem ismerkedünk meg jobban. És ha soha nem ismerkedünk meg jobban, akkor én most nem Kecskeméten élek, nem a légierőnél dolgozom, nincs egy gyönyörű Mégane-om… Igen azt akarom ezzel kifejezni, hogy ha nincs a Dark Angel, akkor nem ismerem meg azt a nőt, aki az életem értelmévé vált. Ez az első számú dolog amit a sorozatnak köszönhetek. Lehet sorsszerűséget látni bele, de szerintem csak véletlen. Mikor megnéztem feliratosan a Dark Angel második évadának első pár részét, és szidtam azt a hülyegyereket aki nem volt képes helyesen időzíteni a feliratokat (persze később rájöttem, hogy épp én voltam az a hülye, aki rossz verzióhoz töltötte le a feliratot) eszembe sem jutott, hogy pár hónappal később a szerelmem, azután pedig az életem párja lesz… Annak ellenére, hogy ez a legnagyobb ajándékom a sorozattól, azért akadnak még dolgok. Pl hogy a későbbiekben hanyagoltuk a Gportalt és nekiláttunk egy PHP alapú weboldal fejlesztésébe, ami megtanított engem a weblapszerkesztésre. Ennek az ismeretnek később köszönhettem még egy munkát is. Jó az olyan volt amilyen, de pár hónapig akkor is kerestem vele pénzt. A weblap fejlesztéséhez meg kellett tanulnom a Flash animációk készítését is, ami szintén jól jött még a legutóbbi munkámnál is, hisz a Budapesti Rotary Club rendes évi adománygyűjtő rendezvényéhez nekem kellett Flash alapú oldalt készíteni. A weblap szerkesztése emberekkel is összeismertetett, akikkel azóta is jóban vagyok. Kialakult egy nagyon jó kis összetartó lelkes társaság ami nélkül szintén kevesebb lenne most az életem. Bár sajnos ebből a társaságból személyesen csak egyvalakit ismerek, de ettől még akkor is fontosak számomra. És akkor elérkeztünk a legutolsó dologhoz is amit a Dark Angel-nek köszönhetek, ez pedig a fogalmazás képességem fejlődése. Nem mondom, hogy egy Leslie L Lawrence lett belőlem, de a sorozathoz kapcsolódó három könyv lefordításával igencsak kiszélesítettem az angol tudásom és a magyar szókincsemet is.

Az a vicc az egészben, hogy én mindig azt gondoltam, hogy ha valakinek egy sorozat vagy film ennyire meghatározó az életében, akkor az kizárólag egy őrült klingonnak öltöző trekker, vagy Darth Vader ruhában nősülő Star Wars rajongó lehet, akin az ember csak röhögni képes. Nálam egyik sem áll fenn, mégis annyi, de annyi mindenben segített nekem a Dark Angel, hogy lassan már komolyan megfordult a fejemben, hogy az esetleges majdan születendő gyermekemet, akit a sorozatnak köszönhetően megismert szerelmem szül, Max-nek kéne hívni