Halálos hajsza – Running Scared
Mostanában úgy hozza a helyzet, hogy rengeteg időm van filmet nézni (hogy miért, azt itt és most ne annyira részletezzük) és ilyenkor az ember hajlamos minden szutykot berakni a lejátszóba. Na a most következő film nem erre lesz példa…
A magyar keresztségben a rettenetesen szánalmas Halálos hajsza címet kapó Running scared 2006 nagy sikerfilmje… lehetett volna, ha az akciórajongók ismerték volna, hogy mi ez. Pedig a szereplőgárda nem teljesen no name színészekből áll, a sztori kiváló akcióalapanyag, és a rendező is tudhat már a háta mögött egy kult filmet a Cooler-t (A szerencseforgató).
Miről is van szó? Adva van egy piti bűnöző Joey Gazelle (Paul Walker a Halálos iramban és a Tenger vadjai főszereplője) aki a maffia egyik utolsó kifutófiújaként dolgozik. Egy félresiklott ügylet amiben részt vesz a bandájával, néhány mocskos zsaru halálával végződik és nem annyira venné ki jól magát, ha fény derülne rá, hogy nekik is közük volt a dologhoz, ezért azt a feladatot kapja, hogy tüntesse el a gyilkos fegyvereket. Csakhogy nem olyan hülye ő, mint a főnökei gondolják, megvan a maga terve is, amihez nem árt, ha van nála némi bizonyíték a fejesek ellen, úgyhogy a fegyverek a pincéje egyik titkos szobájában kerülnek elrejtésre. Sajnos nem végez túl jó munkát, a fia és a szomszédban lakó barátja megtalálják a pisztolyokat, amiből nem is lenne gond, ha az orosz fiút nem terrorizálná a nevelőapja… Még a vacsoraidő vége előtt a zsarugyilkos fegyver ismét elsül, ezúttal a szomszédot sebesíti meg. A fiú eltűnik, Joey pedig hatalmas bajban van: ha a rendőrök rájönnek, hogy a két fegyver egy és ugyanaz, nem lesz nehéz dolguk eljutni a maffiához. Márpedig ha egy ilyen banánhéjon csúsznának el, azt Joey főnökei biztos nem hagynák megtorlatlanul, szóval mindenki más előtt kell előkerítenie a fiút és a fegyvert. A helyzetét bonyolítja az is, hogy a meglőtt szomszéd az orosz maffia fejének (John Noble – Walter a Fringe-ből) az unokaöccse és ez akár még bandaháborúhoz is vezethet. A maffia sejti, hogy Joey nem teljesítette megfelelően a rábízott feladatot, egy korrupt rendőr (Chazz Palmintieri – a maffiafilmek állandó szereplője) pedig teljes bizonyossággal tudni véli és ebben a gyors meggazdagodás lehetőségét látja, szóval főhősünk igen nehezen lehetne ennél rosszabb helyzetben. Eleinte próbálja a lehető legfinomabb módszereket alkalmazni a fiú megtalálására, de ahogy egyre jobban sürgeti az idő, bekapcsolja a Jack Bauer üzemmódot és már nem igazán nézi, hogy milyen piti bűnözőkön kell keresztül gyalogolnia.
Oké kicsit bő lére eresztettem a leírást, de ez most így alakult. A lényeg, hogy ez egy kőkemény akciófilm, ami lassítás nélkül pörög gyakorlatilag az első perctől fogva. A fenti Jack Bauer-es hasonlat egyébként már csak azért is megállja a helyét, mert a film közel real time-ban játszódik, mindössze pár óra történéseit fogja át. A készítők nem is próbálkoztak azzal, hogy korhatárossá tegyék a Running Scared-et, az erőszakot kőkeményen ábrázolják, bemutatják a bűn legmélyebb legundorítóbb bugyrait is és a nyelvezetet tekintve sem fogták vissza magukat. Egy szóval minden egyben van egy igazi tökös akciófilmhez.
A film látványvilága is nagyszerű, képesek voltak a lassításokat és dinamikus kameramozgást úgy felhasználni, hogy nem vált öncélúvá, hanem sokat adott hozzá a film feszített hangulatához. Mint már említettem durvulnak itt rendesen, de azért azt sem viszik annyira túlzásba, hogy önmaga paródiája legyen, mint teszem azt a Végső állomás legutóbbi részei, vagy a friss Spartacus sorozat.
A szereplőgárda is remek, bár A listás sztárok nem játszanak a filmben, azért rengeteg ismerős arccal találkozhatunk itt. A már említett Paul Walker, Chazz Palmintieri és John Noble mellet feltűnik itt elég jelentős szerepben Elizabeth Mitchell is a Lost-ból és Vera Farmiga a Touching Evil-ből. Szóval ezek után elképzelni sem tudom, hogy miért sikkadt el így a süllyesztőben a Running Scared, pláne, hogy az IMDb-n a nézőktől 7,6-os átlagosztályzatot kapott.
Szóval ha valaki szereti a feszültséget, a tökös akciófilmeket, vagy a maffia világát, az a Running Scared-el egészen biztosan nem húz mellé, én legalábbis rég nem csalódtam ilyen kellemesen egy filmben.


Mostanában nekem is több időm van filmet nézni, de azt már mondtam, hogy miért.
Nem mostanában láttam ezt a filmet, de tetszett. Az viszont már nem is rémlik, hogy Elizabeth Mitchell is játszott benne…hmmm…újra kéne néznem.
Arra viszont emlékszem, hogy annyit káromkodtak benne, mint állat.
Elizabeth Mitchell volt a női tagja annak a kedves párnak akik rövid időre befogadták az orosz fiút…
Jaaa, tényleg, így most már rémlik.
Giggsy, ha nem akarsz nagyot csalódni, akkor ne nézd meg az Oscar nyertes Bombák földjén-t, mert pocsék egy film.
Persze ez az én véleményem, de pocsékba ment az életemből több mint másfél óra, szóval csak elővigyázatosságra intelek:D
Azonban megjegyzem a színészek szép alakítást nyújtottak, és ez csak az én véleményem.
Lehet, hogy figyelmetlenül olvastam végig a post-ot, de nem teljesen értem, hogy jött ide “A Bombák Földjén”.
De, ha már szóba került: Én is többet vártam tőle az elmondottak alapján, de szerintem a pocséktól azért messze volt. Nálam egy 7/10-re jó.