Ha egy tesó homályt dob, három ütőhibát vét softball-ban, vagy nullát gurít Tekézés közben, köteles kreálni valamilyen kifogást.


Cimkék:

Miután már jó pár rész lement minden általam nézett sorozatból, gondoltam nem ártana gyorsan számot vetni minddel.

Dr. House: nagyszerű! Csodás! Csak így tovább. Végre visszaállt a régi status quo, legalábbis nagyjából. Végre újra a régi team dolgozik az ügyeken, és ennél jobb húzást nem is tehettek volna a készítők. Engem ugyan Tizenhárom már nem irritált az előző évad közepétől, de ennek ellenére a fenének se hiányzott, mikor újra House-Forman-Chase-Cameron a diagnosztikai osztály. Taub sem volt rossz karakter, de egy perre sem hiányzik, az ő távolléte még annyira sem tűnik fel, mint Tizenháromé. Sajnos azt lehetett olvasni, hogy valakit kiírnak a sorozatból. Nevet is társítottak hozzá, és bizony nem a két fent említett színész egyike volt az.  Én nagyon sajnálnám, mert legyünk őszinték ez a mostani az igazán igazi House…

Supernatural: frenetikus évadkezdés után, ugyanolyan folytatás. Gyakorlatilag már csak a főszállal törődnek hőseink, amolyan mellékküldetések nincsenek is, de ezt már megszokhattuk az előző évadban. Ahogy durvul a tét és keverik bele a történetbe a keresztény mitológiát, persze csak azt a részét, ami illeszkedik is ide, a Supernatural napjaink talán legjobb sorozatává növi ki magát.

How I Met YourMother: az első részt nagyon lehúztam. A színvonal azóta emelkedett, de azért elég hullámzó. Az előző évadokét azért még nem igazán éri el, de ezzel együtt is lassacskán visszarázódik a régi kerékvágásba. Azért egy-két erőltetett poén így is becsúszott, és az újdonsült gerlepárral sem nagyon tudnak mit kezdeni, de azért mostanra már lényegesen pozitívabban tekintek a szériára, mint pár hete.

The Big Bang Theory: ez is kényszerít rá, hogy csak jót írjak róla. Nagyon jó az új évad is. Persze apróbb átalakuláson ment át a sorozat szerkezete, kicsit ritkábban gyűlnek össze a srácok, hogy szórakozhassunk az agymenésükön, de mindemellett is van elegendő humorforrás, nem kell elszenvednünk két percet sem nevetés nélkül, márpedig egy sitcomnak nagyon más ismérvnek nem is kell megfelelnie.

Fringe: a Fringe igazából semmit nem változott az elmúlt évadhoz képest. A történet persze halad tovább, feltűntek a korábbinál gonoszabb és veszélyesebb ellenfelek, de a színvonalon ez nem látszik meg. És ez bizony dicséret, mert ami a Fringe-et illeti, ennél nagyon magasabbra nem lehetett volna emelni a színvonalat.

Dollhouse: igazából erről sem nagyon tudok többet mondani, mint a Fringe-ről. Minden maradt a régiben. Legalábbis nagyjából. Egyelőre kellőképp változatos eseteket tudnak elénk tárni ahhoz, hogy ne igazán gondolkodjunk a sorozat cancel-álásán. Ez persze idővel változhat, de szerencsére annyit már biztosan tudunk, hogy érdemes nézni a szériát, mert a második évad vége előtt nem lövi le a Fox, sőt még azt is hagyják, hogy kapjon a széria egy kerek lezárást, ha nem lesz harmadik szezon és ez bizony rájuk nem jellemző.

Heroes: az írás óta egyetlen részt sem láttam belőle, ennyit Claire maciék történetének érdekességéről. Nem mondom, hogy nem fogok bepróbálni egy-két részt még, de annyira hátraesett a listámon a Heroes, hogy arra nincs kifejezés. Kár érte, annó szépen indult ez…


Cimkék: , , , , , , , ,

Már korábban is tettem ki Simon’s cat videót, most nemrég megjelent az új, márpedig ezt meg kell osztanom mindenkivel.


Cimkék: , ,

Két tesó mindig megtartja egymástól az egyméteres távolságot, miközben azonos parketten táncolnak, még akkor is ha a késharcot adják elő a “Beat It”-ből, amit gondolom két tesó amúgy sem tenne, vagy legalábbis nem túl sűrűn.


Cimkék:

Egy tesó mindig pörög. Mindig.

Ha problémáid vannak a felpörgéssel, vagy fel szeretnél pörgetni egy tesót, akkor bármikor összeállíthatsz magadnak egy felpörgető mixet.

KLASSZIKUS FELPÖRGETŐ SZÁMOK

“You Give Love a Bad Name” – Bon Jovi

“I Wanna Rock” – Twisted Sister

“The Humpty Dance” – Digital Underground

“Don’t Stop Believin’” – Journey

“You’re the Best Around” – Joe Esposito

“Lick It Up” – KISS

“Paradise City” – Guns ‘n’ Roses

“Tom Sawyer” – Rush

“The Transformers Theme” – Vince DiCola with Optimus Prime

“Dancing with Myself” – Billy Idol

“Rock You Like a Hurricane” – Scorpions

“Come Sail Away” – Styx

“Free Bird” (csak a második fele) – Lynyrd Skynyrd

“Panama” – Van Halen

“Jessie’s Girl” – Rick Springfield

“Talk Dirty to Me” – Poison

“Thunderstruck” – AC/DC

“High Enough” – Damn Yankees

“Hip Hop Hooray” – Naughty By Nature

“Dr. Feelgood” – Mötley Crüe

“Round and Round” – Ratt


Cimkék:

Még ha soha nem is sízett korábban, egy tesó nem égeti magát a kezdő pályával.

FOLYOMÁNYA: Ha a tesó próbálkozás katasztrófába torkollik, mindig hibáztathatja a kötéseket, vagy a körülményeket.


Cimkék:

Egy tesó mindig vezetéknevén szólít egy másik tesót.

KIVÉTEL: Ha a tesó vezetékneve rasszista jelző is egyben.


Cimkék:

Most mikor ezeket a sorokat olvassátok én már nem vagyok köztetek. Eltávoztam az internet közeléből egy messzi távoli helyre. Egy olyan helyre, ahol ha az ember nem hajtja ki a belét, akkor kihajtják neki helyette. Egy olyan helyre, ahonnan ugyan fel lehetne lépni a hálózatra, de valószínűleg csak éjjel takarodó után és az őrök lelőnének érte betörés miatt. Röviden összefoglalva megyek katonai kiképzésre, hogy ténylegesen meg is tanuljam azt, amit amúgy őrmesterként már amúgy is illene tudnom. Ez azzal is jár majd természetesen, hogy nem leszek net mellett, de az még nem jelenti azt, hogy engedek innen elszokni akár csak egyetlen állandó látogatót :D Jó előre megírtam egy csomó bejegyzést, amik majd időzítve fognak megjelenni a blogon. Igen, tesó kódex bejegyzések is vannak közte, már majdnem az összes törvény kész, de az még nem jelenti azt, hogy egyben ki is rakom őket. Mindenki szépen várja ki a sorát, hogy megtudja Barney következő igazságát a tesó léttel kapcsolatban.

Ha esetleg valaki kérdez majd valamit, akkor várnia kell majd hétvégéig, mert akkor leszek csak net mellett.

Megbeszéltem a párommal, így ha valaki nagyon türelmetlen lesz, akkor ő válaszol helyettem, de azért inkább nem szeretném kijátszani ezt a kártyát. Remélem kedveltek már annyira (ha meg nem, akkor is) hogy sok szerencsét kívánjatok nekem az elkövetkező hat hétre.


Cimkék:

Ha három tesó osztozik egy autó hátsó ülésén, elfogadhatatlan, hogy bármelyik tesó valamelyik tesója köré fonja a karját helyspórolás céljából. Ehhez hasonlóan szintén elfogadhatatlan, hogy két tesó utazzon egy motoron, kivéve, ha a nevezett motor oldalkocsival van ellátva… ez az ún. tesóldalkocsis motor.tesokarol


Cimkék:

Tesói társaságában egy tesó nem vegetáriánus.


Cimkék:

Nem igazán szokásom a lelki bánatomat kibeszélni itt a blogon, de most mégis az fog következni. Akit zavar, lehet továbblapozni.

Az alaptörténet annyi, hogy én egy éve leköltöztem a páromhoz Kecskemétre, és anyám hasonlóan tett, ő Jászfényszarura tette át a székhelyét Pestről. Fent egy kétszintes családi házban laktunk, ami a sajátunk. Gondolkodtunk az eladásán, mivel úgy sincs visszaút, de egy kisebb jogi huza-vona miatt erre egyelőre nincs módunk. Hogy ne álljon kihasználatlanul a nagymamám halálát követően üresen maradt alsó szint, kiadtuk albérlkőknek. Két nő vette ki, akikkel eleinte nem volt semmi gond, de az évvégi rezsielszámolásnál át akartak minket verni, aztán leléptek fizetés nélkül, plusz magukkal vittek egy alkatrészt a gázcirkóból, amit állítólag ők javíttattak meg. Ebben csak az volt az érdekes, hogy nekünk csak a javítás elvégzése után szóltak és számlát nem tudtak mutatni róla…

Mivel az áram- gáz és egyéb szolgáltatók nagy ívből leszarják azt, hogy ki nem fizette ki a számlákat, így villámgyorsan pénzre volt szükségünk, hogy megmaradjon a közmű a házban. A pénzt ismét albérlő odavételéből kívántuk előteremteni és itt nagyon melléhúztunk. Én már az előzőeknél is így éreztem, de ők kismiskák sem voltak az új albérlőkhöz képest. Eleinte nem volt különösebben nagy gáz, leszámítva, hogy néhány napot mindig késtek a bérleti díjjal, meg volt, hogy egy-másfél hetet is  rezsivel. Már ez sem tetszett, de a jelen pénzügyi helyzetben az ilyesmit azért megérti az ember. Az igazán nagy gáz akkor kezdődött, mikor az albérlő úr kezdte túlságosan otthon érezni magát. Először még csak pár aranyeső bokrot vágott ki a kertből a megkérdezésünk nélkül. Ezért kapott egy kisebb lecseszést, én már itt kirúgtam volna, anyám még a várakozás mellett döntött. Pár hónapig ezután csönd volt, viszont legközelebb arra mentünk fel, hogy a ház elől a pasi önhatalmúlag kivágatott két gyönyörű hatalmas cseresznyefát, a kertben található két tízméteres ezüstfenyőt pedig három méteres magasságig felnyíratta, mert neki zavarta a kilátást. Ez már több volt a soknál, meg lett neki mondva, hogy mostantól tipli el a házból, megkapja a felmondólevelet postán, onnantól egy hónapja van a távozásra. A levelet persze nem vette át, így később szóban tanúk előtt is fel lett neki mondva. Az augusztust még ott tölthették, de csak és kizárólag azt. Addigra már a kéthavi kauciót úgy ahogy van lelakták a milliónyi dolog hazavágásával a telken, így még a gázátalány és a tényleges gázóra állás közötti különbözetet is ki kellett fizetniük. Erre azonban már soha nem került sor. Anyámék felmentek Pestre szeptember elején, hogy na akkor most aztán tipli el a lakásból, de igen furcsa fogadtatásban volt részük. Először is a gázóra lényegesen kevesebbet mutatott, mint egy hónapja, olyan meg nincs, hogy a Főgáz hozzánk visszafelé járó gázórát szereltetett be. Az albérlő persze mindent tagadott, így anyámék felmentek a nagybátyámékhoz segítségért az albérlő kirakásához. A nagybátyámék nem voltak otthon, viszont mire visszatértek a lakáshoz, négy kétajtós szekrény méretű figura várta őket a kapuban, akik NEM ENGEDTÉK BE ŐKET A TELEKRE!!! Rendőrség kihív, épp csak az az egy gond volt, hogy a kiérkező rendőr jó ismerőse volt az albérlőnek, így a végén még anyámat igazoltatta a zsaru, miután az albérlő azt állította, hogy anyámat körözik. Ebben annyi igazság volt, hogy kapott értesítést még évekkel korábban egy be nem fizetett gyorshajtásról, amit azóta rendezett. Viszont az albérlő erről csak úgy tudhatott, ha behatolt az általa nem is bérelt felső lakrészbe! Mivel a zsaru tehetetlen volt távozott, így anyáméknak szinte menekülniük kellett a saját utcánkból az elbérlők és kéttonás barátaik elől. Megtették a feljelentést az Árpád-híd melletti rendőrszékházban, valamint értesítették a gázműveket, hogy az albérlő valahogyan visszapörgette a gázórát.

Próbáltunk mindenben a hivatalos úton eljárni, de az bizony lófasz, hogy Magyarország jogállam. Közben utánajártunk és megtudtuk, hogy ha mi megyünk oda kigyúrt baromarcokkal kipakolni az úriembert és kedves pereputtyát, akkor még minket vesznek őrizetbe önbíráskodásért! Milyen ország az, hogy a nem fizető és egyértelműen rosszhiszemű albérlőt az ember nem dobhatja ki az utcára? A hivatalos út közben zajlott és ezalatt olyan jelentéseket kaptunk a fenti szomszédainktól, hogy a fenti lakásban is minden este ég a villany, három-négy autó is folyamatosan a ház előtt, illetve a kertben parkol és egy figura rendszeresen jön-megy egy pitbullal a ház előtt az utcán. Közben anyám kézhez kapott egy levelet a rendőrségtől, mely szerint az albérlő azzal vádolt meg minket, hogy fel akartuk robbantatni a kocsiját mikor a kislánya is benne volt!

Ezzel el is érkeztünk ehhez a héthez. Hét közepén az egyik fenti ismerősünk jelezte, hogy az albérlő eltakarodott a lakásból. Egyrészről örültünk, másrészről gyanús volt a dolog. És meg is volt rá az okunk. Anyámék tegnap este felmentek szemrevételezni a lakást és elképesztő látvány fogadta őket. Az alsó lakást kompletten kipakolták, még a WC csészét is elvitték. Na nem az volt a legnagyobb érték, mert vitték vele együtt a gázcirkót is, az ottmaradt gázcsöveket pedig szétverték. A falakról a tapétákat leszaggatták, a csempét szétverték, a bútorokat az alsó lakásból a virágokkal együtt ellopták. A felső lakásból épp csak a hűtőszekrényt és a mosógépet vitték el, na meg a VILLANYÓRÁT, a bútorokat meghagyták, épp csak kihajigálva az udvarra úgy, hogy ripityára tört mind. Mindent megtettek, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák és a lakás kiadhatatlan legyen még jó hosszú időre. Pontos összeget ugyan nem tudok mondani, de ha csak a cirkót, villanyórát, hűtőt, mosógépet és a nyakunkon maradt horribilisen nagy gázszámlát (a lakást állandóan 24-25 fokig fűtötték, még tavasszal is folyamatosan ment a fűtés, mint kiderült) veszem, már az több mint félmillió és akkor még nem számoltam bele a lakásban okozott károkat, meg az ellopott és tönkretett amúgy nem túl nagy értékű bútorokat. A rendőrök helyszíneltek és félhivatalosan csak annyit voltak hajlandók mondani, hogy nem ismeretlen számukra az úriember… És még mielőtt valaki a Magyar Gárdáért kiáltana, nem cigányról van szó…

Az igazán nagy gáz az, hogy ha a saját lakásunkba be nem engedéssel talán meg is lehet majd fogni ezt a mocskot, azt erősen kétlem, hogy valaha bizonyítani tudjuk, hogy ezt a rombolást valaha is rá lehet majd bizonyítani. Biztosításunk nem volt, így úgy ahogy van nyelhetjük be az egész kárt és ha valami csoda folytán el is ítélik ezt a tetvet, kétlem, hogy be lehetne rajta hajtani a dolgot.

Sajnos a történetnek csak annyi a tanulsága, hogy nagyon vigyázni kell azzal, hogy kinek adja ki az ember az ingatlanát. Ha megtörtént a baj, akkor a törvény töketlen barom módjára képtelen segíteni. Az albérlőt kitenni képtelenség, a rendes jogi utat bejárva akár négy hónapba is beletelhet a dolog, de kettőnél semmikép sem kevesebbe, addig pedig élheti világát. Később ha a bíróság meg is állapítja, hogy törlesztenie kell az elmaradt lakbért, azt is csak nevetségesen alacsony havi részletekkel kell tennie. Itt persze ennél lényegesen komolyabbról van szó, de erősen kétséges, hogy valaha is sikerül rábizonyítani, hogy ő volt a tettes. Márpedig ha nem sikerül, akkor a millióhoz közeli kárt nekünk kell majd lenyelnünk. Hát ilyen országban élünk mi…


Cimkék:

Egy tesó soha nem mond le önszántából a távirányítóról. Ha egy másik tesó át szeretne kapcsolni, szóban kérheti, vagy megteheti a hiábavaló utat, feláll és saját maga kapcsolja át manuálisan a TV-t.

FOLYOMÁNYA: Maximálisan elvárt egy tesótól, hogy mindent megtegyen a távirányító birtoklásáért, beleértve a kísérletet, hogy bélgázok légtérbe juttatásával megpróbálja kifüstölni a tesóit a szobából.


Cimkék:

Egy tesó nem öl meg egy másik tesót, vagy a tesó esélyeit, hogy megdöntsön egy csajt.

Minden tesónak joga van az életre és a csajok üldözésére. Ezen istenadta jogok közül bármelyiknek megsértése förtelmes bűncselekmény, amelynek következménye akár a legszigorúbb büntetés is lehet amit csak a Tesó kódex ismer: az elkövető elveszti az örökös első ülésen ülés jogát.


Cimkék:
  • A Manchester United nagy harcban 2:1-re verte a Bolton-t. A lőtt gólokat tekintve a Bolton nyerte a találkozót 2:1-re, hisz Knight és Taylor góljára csak Valencia tudott válaszolni, a vendégek szempontjából apró szépséghiba, hogy Knight a saját kapuját vette be. Van der Sar az idei szezonban először védhette a United kapuját, miután a bajnokság rajtja előtt lesérült.  Rajta kívül volt még egy visszatérő, Owen az előzetes hírekkel ellentétben már játékra képes állapotban volt, így ő pótolhatta a sérülés miatt távol lévő Wayne Rooney-t. Az angol válogatott első számú csatára a hétközi CSZKA Moszkva elleni találkozón sem lépett pályára. A győzelemmel a United átvette a vezetést a tabellán, mivel a Chelsea elszenvedte idei második vereségét is, ezúttal az Aston Villa picsázta el őket. A négy nagy közül a Liverpool is vereséget szenvedett,velük az a furcsaság esett meg, hogy egy strandlabda lőtte nekik a gólt. A hétközi BL meccset is hozta a United, a Ronaldo pótlására érkező Valencia góljával 1:0-ra nyertek Moszkvában.
  • A DVSC szoros meccset játszott a Fiorentina-val, megszerezték első BL góljaikat is, de sajnos a végeredmény még így is vereség. A támadószekció már a második percben vezetéshez juttatta a debrecenieket, de sajnos két ordas védelmi hibából már a tizedik perc előtt az olaszok vezettek 2:1-re. Sajnos a Loki hátvédei a továbbiakban sem voltak a helyzet magaslatán. Amíg a DVSC támadásai egyszerűen csak életerősek voltak, addig a Fiorentina, ha a magyar kapu közelébe került, az gólt, vagy legalábbis kínosan nagy gólszerzési lehetőségeket eredményeztek. Sajnos a védők töketlenkedése nagyon hamar meghozta az olaszok harmadik gólját is, amire Rudolf a 27 . percben a BL eddigi talán legszebb találatával válaszolt. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, mert egy újabb ronda csoportos hibát követően a firenzeiek visszaállították a kétgólos különbséget. Sajnos az volt az ember érzése, hogy a Fiorentina akkor lő gólt, amikor csak akar. A DVSC igen veszélyesen támadt és váratlan húzásokkal képesek voltak meglepnio a vendégeket, de egyszerűen látszott, hogy az olaszoknak sajnos nincs aggódni valójuk, mert egy lőtt magyar gólra lazán válaszolnak kettővel. Amúgy a kapott gólokhoz széljegyként odaírnám, hogy bár elsősorban a védelem hibája volt mind a négy, én úgy éreztem, hogy a Loki kapusa kettőt is megfoghatott volna. Két olyan lövés is volt, amit bravúrral védeni lehetett volna. Mondom igazán hibának nem mondanám részéről, hogy nem fogta ki őket, de akkor is az a véleményem, hogy mondjuk ha a két csapatból csak a kapusok helyet cseréltek volna egymással, akkor nem ez az eredmény. A második félidőben a DVSC játszott veszélyesebben, az olaszok zsebükben érezték a meccset, ami végül majdnem, de sajnos csak majdnem a 3 pontjukba került. A 80. perc környékén Coulibaly ugrott ki egy labdával a védők mögül, de sajnos Frey-be vágta a ziccert, de 8 perccel később már nem hibázott és megszerezte a magyar bajnok harmadik gólját. Bár a Loki derekasan hajtott a hátralévő időben és beszorították a vendégeket a kapujuk elé, az egyenlítő gólt nem sikerült begyötörni. Nagyon jó meccs volt, tényleg óriási kár a védelmi hibákért, mert amilyen fantasztikusan a debreceniek támadószekciója működött, azok nélkül ebből akár szimpla pontszerzésnél több is lehetett volna…
  • A hétvégi F1-es Brazil nagydíj végre olyan izgalmakat hozott, amit az ember elvár egy futamtól. A versenyt Mark Webber nyerte a kivonuló BMW-vel versenyző Robert Kubica és a 18! helyről rajtoló Lewis Hamilton előtt. Jenson végre olyan teljesítményt nyújtott, ami a VB első számú esélyesétől elvárható, tényleg csak az a baj, hogy hónapok óta nem bizonyította érdemességét a VB címre. Mindezzel együtt is, ma az ötödik helyen futott be, ami elég volt neki ahhoz, hogy bebiztosítsa a világbajnoki címét. Így mostantól már nem feltételes mód: Jenson Button 2009 Forma-1-es világbajnoka. A futam elején hatalmas csetepaték voltak, amik több büntetést is hoztak, de én a Webber-Raikkonen féle incidenst emelném ki, amelynek végül semmilyen következménye nem lett, holott az ausztrál immár sokadszor meglehetősen csúnyán húzta rá az épp őt előzni próbáló ellenfelére a kormányt. Az elmúlt években nem ez volt az első ilyen megmozdulása, épp ideje lenne valahogy szankcionálni. Raikkonen aztán a bokszban bekapcsolta az utánégetőt is, hogy minél gyorsabban a mezőny után eredhessen. Történt ugyanis, hogy Kovalainen aki szintén balhéba keveredett az első körben kirántotta a tankolócsövet ahogy elindult és szépen fellocsolta benzinnel az aszfaltot közvetlenül honfitársa előtt, akinek aztán az autója szépen be is gyújtotta azt. Az egész csak egy pillanatig tartott, de nézni is rossz volt, ahogy a Ferrari lángra kap. A futam nagy felfedezettje a Toyota-ban Glock helyére beugró Kobayashi, aki bár néha túl agresszív volt (egy Webber-éhez hasonló húzása neki is akadt) de összességében bizonyította, hogy az, hogy valaki japán és F1-es autót vezet, még nem jelenti automatikusan azt, hogy egy lajhár tempójú kamikaze is egyben.
  • Úgy néz ki, hogy Talmácsi távozni lesz kénytelen a Moto GP-ből. Bár ellentétes információk jelentek meg, egyelőre úgy fest, hogy a Scot Honda nem tart igényt tovább a szolgálataira. Igazából ha abszolút hozzá nem értőként csak az eredményeit nézném idén, akkor nem csodálkoznék a dolgon, de ismerve, hogy a Scot Honda jelenleg a mezőny messze leggyengébb technikájával rendelkezik, Talmácsi pedig egy éve még a 125-ösök között versenyzett és zéró tesztlehetőséggel pattant egy ilyen motor nyergébe, akkor nem értem az elégedetlenkedés okát. Talma világbajnok volt a 125-ösök között és bár valószínű erre a bravúrra itt már nem lehet képes, annyira jó nincs, de képességeit tekintve egy normális motorral igenis van keresnivalója a királykategóriában.

Cimkék: , , , , , ,

Már hosszú-hosszú évek óta, egészen pontosan a Lock On megjelenésétől kezdve a számítógépes vadászrepülő-szimulátor élet úgy ahogy van meghalt. Adtak ki jónéhányat persze, de kizárólag második világháborús, vagy annál régebbi témájúakat, MIG 29-esekről, Tomcat-ekről, vagy Raptor-okról számítógépes játékban álmodni sem lehetett, maradt csak az ezeréves Lock On és a rajongók által toldozott-foltozott grafikája valamint kiegészítői, amik persze minőségben lazán verték az eredeti játék tartalmát. Félreértés ne essék, a Lock On természetesen a jelenleg elérhető legteljesebb, legkiforrottabb és legvalóságosabb vadászrepülőgép-szimulátor, de a nagyközönség számára ezen erényei inkább a hátrányának számítanak. Ha valakinek nincs affinitása megtanulni egyszerre százegynéhány gomb kezelését és nem vesz professzionális botkormányt a játékhoz, akkor nincs is értelme belefognia. Az kőkeményen a hardcore szimulátor fanok játéka. Na de mi van azokkal, akik csak egy kis felhőtlen légi csihi-puhira vágynak? Ők azok akik számára a játékkonzol nélküliség eddig nagy pofára esés volt, azonban ennek most vége, mert megérkezett az Ace Combat széria számítógépes megfelelője a H.A.W.X.

És hogy miért az Ace Combat hasonlat? Egyszerű. Ez a játék egy az egyben ugyanaz. Semmi szimulátoros komolyság, egyszerű röpködés, lövöldözés a levegőben, és a küldetéseket érdekes(nek szánt) sztori köti össze. Az alaptörténet annyi lenne, hogy mi az amcsi hadsereg egyik vadászpilótáját alakítjuk, aki épp frissen szerelt le, és belépett egy újonnan alakuló legális magánhadsereg kötelékébe. Ez egy cég, amely különböző kormányok megbízatásait fogadja el, olyan kormányokét akiknek nincs elég pénzük megfelelő saját hadseregre, vagy csak sajnálják rá az erőforrásokat (esetleg erkölcsileg szürke zónába kéne menni, amit a saját seregükre nem igazán bíznának). A cég pár év alatt nagyon kinövi magát és az általunk alakított pilótának, valamint az ő csapatának egyre inkább kezdenek gyanúsak lenni a küldetések, ami végül 2021-ben ott csúcsosodik ki, hogy a vállalat amerikai hadihajók elpusztítására ad nekik parancsot. Ez már több a soknál, így a HAWX pilótái munkaadójuk ellen fordulnak, aki nem sokkal később már a teljes USA-val hadban áll. Nagy vonalakban ennyi a sztori és ha őszinték akarunk lenni, egy Tom Clancy nevével fémjelzett játéktól ennél többet várnánk. Ha viszont azt vesszük, hogy egy vadászgépes játékban a történet sokadrangú, akkor nincs is vele baj. A küldetések kellőképp változatosak, van földi csapatok védelmezése, légijármű útjának biztosítása, földi célpontok elpusztítása, légi harc, lopakodás a radar alatt és szinte minden, amire a vadászgépeket a valóságban is használják. Az új gépeket és fegyverrendszereket egyébként nem csak a küldetések végigtolásáért kaphatjuk meg, hanem bizonyos számú tapasztalati pont megszerzése esetén is, érdemes tehát minden ellenfelet kicsinálni és figyelni az instrukciókat, hogy miért jár igazán magas pontszám. (megsúgom, nem egy földi légvédelmi-ágyú kilövéséért)

Akkor lássuk az erényeket: a játék grafikája gyönyörű. Tényleg minden apró részletet kidolgoztak, amire még rá is tesznek egy lapáttal azzal, hogy olyan gyönyörű helyszínek felett repülhetünk, mint pl Rio de Janeiro, de láthatjuk még a Fehér házat, vagy a Pentagon-t is. A gépek kidolgozottsága is csodálatos, tényleg minden részletre odafigyeltek a készítők. Külön pacsi jár nekik azért, hogy a játékélményért nem kell igazán brutális vas, a gépigény mai szemmel nézve nagyon is barátságos. P4 1 Giga RAM-mal és 128 Megás videókártyával már bőven elég neki az élvezető sebességhez. Az irányítás egyszerű, mint a faék, gyakorlatilag egy nyolcgombos joy-ra ki lehet osztani minden funkciót, nem kell félpercenként a billentyűzet után kapkodni minden apróságért. A választható gépek mennyisége is igen bő. Szinte minden az elmúlt két évtizedben (vagy még akár annál picit régebben is) hadrendben lévő vadászgépet irányíthatunk, legyen az akár orosz, akár nyugati. Ahhoz képest, hogy nem szimulátor, még a repülés fizikája is egész korrekten lett megoldva (persze vannak benne érdekes húzások), de ebbe azért a Lock On fanatikusok biztosan belekötnének. A játék megtanulása igazán egyszerű, gyakorlatilag az első küldetés során el is lehet sajátítani a fontosabb fogásokat, de az újabb lehetőségek megjelenésével kapunk oktatóküldetéseket is, amik kizárólag a tanulásra szolgálnak. Minden küldetés előtt választhatunk nehézségi szintet, ami úgy néz ki, hogy a teljesen gyakorlatlanok bizony még a legkönnyebb szinten is meg fognak izzadni a játékkal, az igazán profik számára viszont a legnehezebb sem lesz igazán legyőzhetetlen kihívás és ezt tessék úgy érteni, hogy egyetlen vasárnap délután alatt végig lehet tolni az egészet. Bár ennek sokadrangúnak kellene lennie, sajnos nem az: a menürendszer fényévekkel szebb és átláthatóbb, mint a Lock On esetében. Gyönyörű animációk és csilli-villi képek akármerre lépünk a menürendszerben, tényleg nem találkozunk játék közben sehol olyannal, ami nem esne jól a szemünknek.

Vannak azért negatívumok is. Elsősorban a játék egyszerűségére vonatkozólag. Gondolok itt arra, hogy minden gépnek ötfajta tulajdonsága van, és nagyon nem is érezzük a különbségeket. Persze a sebesség, vagy fordulékonyság meghatározó a légiharcban, de ennél több eltérés egyszerűen nem tapasztalható a gépek között. Az irányítás túl van biztosítva. Oké, hogy van automatika ami nem engedi túlságosan visszavenni a tempót, de azért ami a HAWX-ban van, az nettó köcsögség. Az automatika kikapcsolható, de olyankor külső nézetre vált a játék, méghozzá nem a gép mögül nézzük típusú külső nézetre, hanem a kétszáz méter távolságról oldalról nézzük, hogy mi történik fajtájúra. Olyan mintha egy távirányítós gépet irányítanánk, nem pedig egy vadászgép pilótaülésében ülnénk. Ez rettenetesen idegesítő és bár nem szimulátorélményre vágyik akik a HAWX-ot választja a Lock On helyett, azért mégiscsak illúzióromboló. Bár biztos vannak akit nem idegesít, de én pl hiányoltam a fel és leszállást. Azt valamiért teljesen kihagyták a játékból. Itt sem azt várná el az ember, hogy olyan összetett legyen a dolog, mint a valóságban, sőt én még azt sem várnám el, hogy kötelező érvényű legyen, de választható funkcióként igazán belerakhatták volna, hogy aki fel- és leszállni is szeretne a géppel, az megtehesse. A mesterséges intelligenciától sem vagyok olyan nagyon elájulva. A saját társaink gyakran nem kezdenek neki egy feladat végrehajtásának, csak ha mi utasítjuk őket, márpedig sokféle parancsot nem tudunk kiadni nekik (támadja meg az éppen célbavett ellenséget, vagy védjen minket meg tőle) Ugyanúgy elég buták az ellenség gépei is, akiket a célpontjuktól (legyen az akár nehézbombázó, akár a Légierő Egy) egyszerűen el lehet csalni, ha nincsenek még lőtávolban tőle. Az ilyesmi persze online multiplayer módban fel sem tűnne az embernek, azonban sajnos jelenleg az online háttér még igencsak kiforratlan a HAWX-hoz, pedig azzal lehetne igazán feldobni a játékélményt.

Nem igazán tudom, hogy hova írjak olyanokat, amik a szimuláció teljes hiányát érintik. Van akinek ez jó, van akit zavar, de én nem merném őket egyértelműen egyik kategóriába sem sorolni. Ilyen például az, hogy (bár ez nehézségi szint szerint változó, de) a gépünk több rakétatalálatot is kibír, valamint, hogy az ellenfél gépeit is gyakran kétszer kell seggbe durrantani, hogy egyszer meghaljanak. Persze ez óriási köcsögség lenne a valóságban ahol egy vadászgép csak véges számú rakétát bír magával cipelni, itt azonban normál rakétából olyan 150-et kapunk minden küldetéshez, és ezekhez jönnek még a kiegészítő fegyverek amikhez szintén akad úgy 40-50 skuló, hogy a kifogyhatatlan gépágyúról már ne is beszéljünk. A játékba megannyi segítség is be van építve, ilyen például az ERS ami egy folyosót rajzol elénk, amelyben repülve könnyebben célba vehetjük az ellent. Ilyen ugyebár a valóságban nincs, de persze itt sem kötelező használni (kivéve ahol igen). A korábban már említett automatika kikapcsolása (ami a gép túlzott visszalassításától véd) szintén igen érdekes helyzetet állít elő, hisz a játék onnantól kezdve kissé rugalmasan értelmezi a fizika törvényeit és olyanokat is enged megtenni, ami a valóságban képtelenség.

Igazából lehet csűrni-csavarni a szót, de a lényeg az, hogy a HAWX egy igazán élvezetes repülős-lövöldözős játék, lélegzetelállító grafikával és kellőképp érdekes sztorival, amit akár figyelmen kívül is lehet hagyni, ha valakit nem érdekel. Én mindenkinek ajánlom aki szereti a vadászgépeket, még a keményvonalas Lock On rajongóknak is, hisz egy-két kellemes délutánt nekik is biztosan szerezhet ez a játék.


Cimkék: ,

A “fürdőruha nem kötelező” strand, tesóknak nem jelenti ténylegesen azt, hogy “fürdőruha nem kötelező”.


Cimkék:

Ha egy tesó kénytelen tesója kanapéján csövezni hosszabb időtartamra, felajánlja, hogy felezzék a WC papír költségeit és a kábel TV számláját, amennyiben legalább két hétig tart az ott tartózkodása. Ha egy hónapnál tovább marad, felajánlja, hogy fizet némi lakbért. Ha két hónapnál is hosszabb ideig tart ez az állapot, gőztisztítóval kitakarítja a kanapét, vagy elégeti, amelyik könnyebben megvalósítható.


Cimkék:

Bár hír még nincs róla, de lassacskán itt az ideje, hogy a Comedy Central belefogjon a How I Met Your Mother, azaz Így jártam anyátokkal negyedik évadának sugárzásába. A múlt héten vetítették a sokszázadik ismétlését a harmadik évad utolsó részének, tehát valamikor illene új epizódnak következnie. Amíg ez meg nem történik, itt van néznivalónak a CBS idei őszi műsorkínálatának beharangozója amelyet a sorozat szereplői adnak elő és tele van negyedik évados (nem spoileres) jelenetekkel. TV pacsira fel!


Cimkék: ,

Gondolom Achmed-et a halott terroristát nem igazán kell bemutatnom senkinek. Így valószínűleg kiagyalójának, Jeff Dunham-nek a neve is ismerősen csenghet a többségnek. Azt gondolom mindenki sejti, hogy így 40 körül nem most nőtt ki a pasi a földből, valahol ő is elkezdte ezt a szakmát. Az alábbi videón megtekinthető, hogy milyen volt régen


Cimkék: ,

Egy tesó tartja magát az elfogadott korkülönbség formulához, mikor egy fiatalabb csajt vesz célba.

ELFOGADHATÓ KORKÜLÖNBSÉG FORMULA

x≤y/2+7

x = a csaj életkora; y = a tesó életkora

Ez a formula limitálja, hogy a ravasz régi motorosok lenyúlják a szexy fiatal pipiket, mindemellett megóvja a tesókat attól, hogy egy vénembert kelljen egy dögös csajjal látniuk, ami magával vonná a kényszert, hogy elképzeljék őket amint “azt” csinálják az ágyban.

KORKÜLÖNBSÉG REFERENCIAKÁRTYA (pénztárcában hordató verzió)

korkartya


Cimkék:


Free web hostingWeb hosting