Hosszú-hosszú idő után újra jelentkezem egy bejegyzés erejéig. A dolog apropója, hogy végre sikerült tűrhető minőségű ingyenes tárhelyet találni az oldalamnak, ami az előző szolgáltatóm kedvessége miatt az elmúlt két hónapban tetszhalott állapotban volt. Ez azért szuper dolog, mert így sikerült elvesztenem a google keresések közt elért előkelő helyem, meg azt a kevés látogatót akik néhanapján még benéztek a blogomra, hátha írtam valamit. Azért is szuper, mert a nagy tétlenségben elhanyagoltam az adatbázismentéseket, így nagyjából két hónapra való bejegyzés és hozzászólás ment a levesbe. Jó ez mondjuk nem sokat takar, mert igen passzív voltam az elveszett időszakban, de akkor is…

A történet háttere nagyjából annyi, hogy miután a blog két éve foglalt helyet a 000webhost (bleeeeeh) szerverein, a szolgáltató egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy megszegtem valamilyen szabályt a felhasználási szerződésükben, ezért egyetlen szó, vagy magyarázat nélkül törölték az oldalamat. Persze ilyenkor az ember jogorvoslatért kiállt (nem ügyvédért persze, csak szeretné megvédeni a saját igazát) amire azonban a szolgáltató SEMMILYEN lehetőséget nem nyújt. Nem figyelmeztetnek a törlés előtt, hogy szerintük szabályszegés történt, nem küldenek üzenetet a törlés tényéről, és még csak utólag sem hajlandóak semmiféle tájékoztatást nyújtani a törlés konkrét okáról. És a pofátlanság csúcsa már csak az, hogy e-mail-t nem lehet nekik írni, a szolgáltatónak üzenni csak a beépített üzenetküldőn keresztül lehet, ami viszont nem enged a regisztrált e-mail címről üzenni, mondván, hogy lépjek be a felhasználói fiókomba, csakhogy a csavar az, hogy az oldal törlésével együtt a fiókot is letiltották. A szolgáltató helpdeskje a segítőkészségnek még csak a látszatát sem próbálja fenntartani, bárminemű kérdésre egy előre megírt sablonválaszt küldenek, ami mindennek tekinthető, csak kimerítőnek nem. Ami igazán durva az egészben, hogy a felhasználási feltételeket háromszor is átolvastam és így biztosan kijelenthetem, hogy EGYETLEN pontban sem sértettem meg. Sehol egyetlen picinyke apróbetűs pont, széljegyzet vagy bármi amit az oldalammal ne tartottam volna be.

Szóval bár az ingyenessége hívogatónak tűnhet, én mindenkit óva intenék a 000webhost használatától. Sokat szenvedtem vele az elmúlt években (állandóan szakadozó FTP kapcsolat, fájl darabszám korlátozás, rettenetesen működő MySQL kezelés) de elnéztem ezeket, mert a szolgáltatás ingyenes volt és a hibák az oldal betöltését nem akadályozták, de ezzel a magyarázat nélküli törléssel túlmentek minden határon.

Ééés akkor megérkezett az első hivatalos itthoni trailer a jövő héten bemutatásra kerülő Dark Angel-hez. A hangulatot talán nem adja vissza megfelelően, de akkor is! HIVATALOS MAGYAR SÖTÉT ANGYAL TRAILER!

Végre hosszas várakoztatás után az AXN kitűzte a Sötét angyal premierjét! A nagy nap május 13-a lesz, akkor fog este tízkor az AXN SCIFI-n hosszú idő után először magyarul megszólalni Max, a genetikailag tökéletesített kick ass girl. Kétlem, hogy lenne olyan a blogomon, aki ne tudná, hogy mi is volt ez a sorozat, de ha valaki abszolút fogalmatlan lenne: ez hozta meg Jessica Alba számára a világsikert, de a Tony DiNozzo-t játszó Michael Weatherly is itt szerzett magának nevet, ahogy a második évadban feltűnő Jensen Ackles is. Szóval nem kispályás sorozat, olyan, amit vétek kihagyni annak a szűk körnek, akik rendelkeznek az AXN tematikus csatornájával.

A következő trailer az idei nyár legnagyobb durranását mutatja be. Részben. Az is a bemutatottak között van. Vagy nincs. Ki tudja mi lesz az. A lényeg, hogy valaki(k) összedobta/dobták az idén nyáron várható összes blockbuster film bemutatóit (bár ahogy én nézem, mintha a Prince of Persia kimaradt volna…) és csináltak belőle egy két és fél perces trailert. Elég sűrű néznivaló, főleg ha valaki célul tűzi ki magának az összes film beazonosítását. Azért merészebbek próbálkozzanak csak

“Ki velem szembeszáll halál lánya”

És tényleg… A Venetica főszereplője ugyanis magának a nagybetűs Halálnak a lánya. Bár ezzel eleinte ő maga van a legkevésbé tisztában, boldogan tengeti életét egyszerű parasztlányként egy hegyi faluban, mikor is a rosszfiúk megtámadják otthonát és igen sok emberrel végeznek, utolsóként épp Scarlett (merthogy így hívják főszereplőnket) szerelmével. Szegény srác a lány életét mentve veszti el a sajátját, de mint később kiderül teljesen feleslegesen igyekezett, főhősnőnk számára ugyanis a halál mint olyan valójában csak amolyan átmeneti állapot, amiből akkor tér vissza amikor csak akar, tehát rendszerint az elhalálozás után öt-tíz másodperccel. Persze eleinte a származásához hasonlóan ezzel sincs tisztában szegény, akinek egyetlen vágya a békés élet volt szerelme oldalán, ehelyett hamarosan a szörnyek és halhatatlan démonok gyilkolászása lesz a rendes napi rutinja. A sorsa a középkori Velencébe vezeti, ahol a korrupció és az Élőholt arkhón nevű csoport az úr. A csoport mint a neve is mutatja élőholtakból áll, öten egy kiskaput kihasználva kijátszották a Halál-t és a túlvilági dolgok ügyeiért felelős tanácsot és örökéletűként a Földön maradt zsarnokoskodni. Ezek után világos, hogy egy csak egy leány lesz talpon a vidéken aki berombol Velencébe és megmutatja, hogy élőholtnak lenni még nem azonos magával a halhatatlansággal. A legnagyobb baj persze az arkhón vezetőjével van, akit nem kisebb cél hajt, mint átvenni a Halál helyét, amihez egy nem evilági könyvre lenne szüksége, amit elméletben már elpusztítottak, de vajon valóban így van-e… Scarlett dolga ezt kideríteni, legyőzni az arkhónt, segíteni a céh feladatainak ellátásában amibe belépett és állandó jelleggel megmenteni a szellemi fogyatékos öccsét a bajból amibe keveri magát. Lám milyen nehéz volt e középkorban egy rejtélyes származású harcos parasztlány élete…

A Venetica egy akció RPG, amelyben inkább az akció dominál. Legjobban talán a Fable-höz lehetne hasonlítani, de azért legtöbb tekintetben elmarad tőle. Egyértelműen az ellentétek játéka. Egyrészről a sztori ugyebár igen korrektül van kitalálva, és szépen is van felépítve a történetvezetés, de apróságok tekintetében néhol mégis akkora logikai hibák vannak benne, hogy az ember sírógörcsöt kap tőle. Példa: Scarlett-nek találkája van egy fickóval aki segítene neki. Emberünk ajtaja előtt egy őr strázsál, akivel Scarlett befelé menet találkozik, csakhogy az említett őrt a tárgyalás során kinyírják a rosszfiúk és a holttestét ott hagyják az ajtó előtt. Ehhez képest főhősnőnk kifelé menet még csak meg sem rökönyödik a hullát látván, úgy sétál át fölötte, mintha tök természetes lenne, hogy a fickó torka két perc alatt spontán jelleggel elvágódott. Hasonló a helyzet a grafikával is, hisz igen tetszetősre sikerült, de… Szóval a középkori Velence és a karakterek többsége szépen lett kivitelezve a maga enyhén meseszerű karikatúrisztikus módján, a főszereplő Scarlett igazán eyecandy külsőt kapott, de és ez egy nagyon nagy DE, a grafika tele van hibákkal. És nem is kicsikről beszélek. Már az is durva, hogy az 1.02-es patch használata nélkül a grafikai megjelenítés nem 2009 végét (amikor is kiadták), hanem a 2000-es évek elejét idézi. Ehhez jön még hozzá, hogy Scarlett néhol átsétál tárgyakon (asztal, szék) néhol viszont megakad egy bokamagasságú kavicsban. Van hogy sétál! a víz felszínén, van hogy térdig érőben még úszik. És akkor még nem említettem, hogy kínosan kevés animáció került a játékba. Kínosan kevés. Például nincs külön animáció a lépcsőn sétálásra, így viszont Scarlett fokonként huppan egyet ami egy hosszú lépcsőn ideges rángatózásra kényszeríti a kamerát. Hasonlóan nincs animáció a tárgyak átadására sem, így mikor Scarlett kap valamit valakitől, halljuk hogy beszélnek az átadásról, de SEMMI nem történik, még csak egy mozdulat sem, ami imitálná az átadást, a tárgy egyszer csak ott van az inventory-ban. De ilyen dolog például a fegyver elővétele-elrakása, ami állóhelyzetben korrektül meg lett valósítva, menet közben azonban egyszerűen ott terem hősnőnk kezében, illetve az oldalán az aktuálisan használt ellenségaprító szerszám. Scarlett néhol a levegőben áll (láthatunk olyat is, hogy valaki a levegőben ül), de akad olyan hely is, ahol egy létrára felmászás helyett átmegy a falon és Velence utcái felett sétál. Akad azért egyéb bug és hiba is. Némely beszélgetéseknél Scarlett egészen mást mond, mint amire mi utasítást adunk neki, de ezzel szemben a válaszok az általunk választott lehetőségre érkeznek. A beszélgetésekkel amúgy is akadnak gondok, mert egyik-másik NPC egy vele kapcsolatosan teljesített (nem általa adott, csak olyan ami őt is érinti) küldetés után is ugyanazt magyarázza, mint előtte, mivel a készítők arra a helyzetre már nem gondoltak, hogy az ember akkor is megpróbál velük csevegni, mikor igazán már nem szükséges. De ezt leszámítva is a beszélgetős rész inkább a régebbi szerepjátékok szintjét idézi amilyen pl az Oblivion is, (leszámítva, hogy itt a főszereplő is kapott hangot, nem csak az NPC-k), nincs a BioWare műveihez hasonlóan részletesen kidolgozva. Ha a térképünkön bejelöljük az egyik küldetésünket, akkor lehetőségünk van, hogy egy holló előttünk repülve elvezessen oda minket. Ez így szép és jó… lenne, ha a holló nem repülne át mindenen. Ha egy domb van előttünk akkor lazán belerepül a dombba és a túlsó végén jelenik csak meg. Ehhez képest már csak apróság, hogy akármerre járunk a városban, az NPC-k mindenhol ugyanazt a két! mondatot ismételgetik amikor nem velük társalgunk: “Hm… don’t know” és “That looks good” Ennyi. Ezt millió hangon (legalább nem ugyanazt a két mintát használták) amelyek egy része kifejezetten bántja az ember fülét. Ha bemegyünk egy kocsmába, vagy végigsétálunk a piactéren, van hogy ezt a két mondatot tízszer is halljuk. A grafika szép, de nem túl jól optimalizált, hisz annyira azért nem sikerült jól, hogy legyen mi indokolja a gépigényt. Egy 2,93-as Core2Duo-n 9800-as Geforce-szal még simán beszaggat, ha az ember ráereszti az élsimítást (anélkül azért fut szépen), holott egy lényegesen jobban kidolgozott Tomb Raider Underworld esetében ez nem jelent gondot. A környezet fizikája sem jelenthet indokot a gépigényre, hisz például simán bele lehet ütközni amúgy nem statikus dolgokba (egy függöny például azonos tömörséggel bír, mint egy kőfal) egyedül az utolsó helyszínen a palotában találkozhatunk lobogókkal amik reagálnak arra, ha nekikmegyünk. Tehát az egész játék olyan, mintha olyan béta állapot környékén került volna a boltokba, ami igazán nagy kár, mert…

Read more…

Elkúrták. Nem kicsit, nagyon. A Comedy Central az új How I Met évad örömére teljesen megzavarodott és sikerült mindent eltolniuk, amit csak lehetett. Először nem adták le az első rész második felét, majd zokszó nélkül felcserélték a harmadik és a negyedik részt ami más helyzetben talán nem is lett volna feltűnő, de a negyedik részben elég sok visszautalás van az előzőre. Nagyjából másfél éve húzták a rajongók idegeit a folytatással, erre így térnek vissza. Gratula Comedy Central…

SÜRGŐS HÍR!!!

Ma este 20:20 Comedy Central,

Így jártam anyátokkal… NEGYEDIK ÉVAD!

Rögtön négy résszel folytatódik Ted anya keresése. Szóval aki esetleg nem tudta volna, mert nem nézi a csatornát, esetleg nézi, csak megunta már negyvenedszerre is látni az első három évad részeit az most készüljön fel, hisz este végre folytatódik a széria!

NÉZÉSRE FEL!

Bár eddig ilyen témákkal nem foglalkoztam itt, de végülis mire való egy blog, ha nem erre:

Eddig igen komoly élettársi kapcsolatban éltem a párommal, amit egy váratlannak tűnő, ámbár általam jó előre kitervelt manőverrel jegyben járássá alakítottam. Ehhez persze fel kellett tenni a NAGY kérdést, amire (mint az eredményből ki lehet találni) a válasz IGEN volt.

Érdekes helyzet volt, hisz az ember azt hinné, hogy ha együtt jár valakivel négy éve (napra pontosan) akkor már nem jöhet zavarba bármi lesz is (nem számítva egy esetleges in flagranti helyzetet, ami viszont egy önérzetes ember esetében a kapcsolat azonnali végét jelenti…) de nekem (sőt mindkettőnknek) ez sikerült. Nekem a kérdés feltétele előtt, páromnak (illetve most már menyasszonyomnak) pedig a gyűrűsdoboz megpillantásának pillanatában. Nem indult azért olyan egyszerűen az este, hisz a páromnak nem igazán volt kedve vacsorázni menni, de apró rábeszéléssel sikerült meggyőznöm az itthon maradás nem megfelelő mivoltát illetően. Ez egyrészt azért is volt jó, mert az eljegyzési gyűrűt leszámítva nem készültem neki más évfordulós ajándékkal, másrészről pedig azért, mert így az este nem lett a legendás mackónadrágos leánykérés estéje (azesetben nem tudom, hogy a válasz “nem” lett volna, vagy csak egy “ezt ugye ebben a formában nem gondoltad komolyan?”, de ugyebár ez olyasmi amit épeszű ember nem tervez megkockáztatni – persze van aki már a házasság tényéről magáról is ezzel a véleménnyel van). Szóval legyen bármennyire is klisés dolog étteremben vacsoránál megkérni egy lány kezét, én mégis megtettem, épp csak a letérdelés maradt ki. Azóta már lassacskán fáj az arcunk a sok mosolygástól, fogadtuk a gratulációkat a családtól, csak egyetlen kérdés motoszkál mindenkiben: mégis hogyan voltam képes a tervemet ennyire titokban tartani mindenki előtt. Ezt már én sem tudom, de tény, hogy mikor a gyűrűvásárlás napján hazajött a párom, igen erősen kellett tartanom magam, hogy le ne rohanjam a kéréssel.

De persze mindez már csak történelem, amit az unokák már úgy fognak majd ismerni, hogy egy fehér lovas hintón elutaztunk Párizsba ahol az Eiffel-torony tetején egy 25 karátos gyémántgyűrűvel kértem meg a nagyi kezét, miközben a háttérmuzsikát a Bécsi Filharmonikusok biztosították és Michael Bublé a Feeling Good-ot énekelte…

Gyakorlatilag szinte még el sem kezdődött az idei év, máris a boltokba került az a játék aminek sokan már előre odaadnák az év játéka címet: a Mass Effect 2. Annak idején az első rész nem kis rajongótábort szedett össze magának és a hibái ellenére ez bizony nem is volt véletlen. A klasszikus szerepjáték elemek Sci-Fi környezetbe ültetése ugyan nem volt teljesen új ötlet, a megvalósítás azonban egészen egyedülállóra sikerült. Most végre elérkezett az idő, hogy Shepard parancsnok újra színre lépjen és ismét megmentse a galaxist a hatalmas űrrobotok fenyegetésétől. Hogy milyen lett a Mass Effect 2? Fantasztikusan jó. Hogy ajánlom-e bárkinek is, hogy az első rész végigjátszása nélkül belevágjon? Nem. Határozottan nem. Egyrészről azért mert olyan sokat nem törődnek a készítők azzal, hogy az abszolút nulláról indulókkal megismertessék a helyzetet. Van egy enciklopédia a játékban, abból megismerhetjük az előzményeket, de semmi több. Az első rész beható ismerete nélkül eleinte csak bután fogjuk bámulni a képernyőt anélkül, hogy tudnánk mi folyik. De ez még elfogadható, sőt hozzá is lehet szokni viszonylag hamar. Ami ennél lényegesen fontosabb, az az, hogy ha valaki végigviszi az első részt, nem abszolút nulláról kezdi a másodikat. És itt ezt ne úgy tessék érteni, hogy egyszerűen fejlettebb a karakter, vagy több a készpénz az elején… Az első részben megannyi döntéssel szembesültünk és ezek a második részre is kihatással vannak, akad olyasmi is, ami igazán komoly kihatással, ami lehet pozitív, de negatív is. Épp ezért döntöttem úgy, hogy rendhagyó módon egy cikkben foglalkozom majd mind a két epizóddal és reménykedem benne, hogy a trilógia befejező része minél hamarabb a boltokba kerül. Az esetleges spoilereket próbálom kerülni, de mivel a második rész alapsztoriját is körül írom, így az első részből óhatatlanul lelövök poénokat. Read more…

Legendás klasszikus feldolgozása + Sam Worthington + nagy költségvetésű hollywood-i produkció + 3D hatás: kell-e még valami ahhoz, hogy az egyszeri filmrajongó rohanjon a mozipénztárhoz jegyet váltani? Hát nem. És hogy hibát követ-e el, mikor így tesz? Nem. Bár nem fog egy filmtörténelmi alapmű élményével gazdagodni, de a jó szórakozás garantált.

A titánok harcának alapja a görög mitológia és az azt igen szabad elvűen kezelő 1981-es Titánok harca, amelynek Harry Hamlin és Laurence Olivier voltak a főszereplői. A 2010-es változat ha lehet még jobban eltávolodott az eredettől, hisz bevonnak olyan karaktert is akinek semmi köze nincs a történethez, ráadásul ebben a formában soha nem is létezett, de az ilyesmit egy amcsi filmnek már fel sem rójuk…

A sztori röviden annyi, hogy a baba Perseus-t (Sam Worthington) egy halász találja meg egy tengerbe vetett koporsóban az anyja holteste mellett. Felcseperedvén a halászok békés életét éli, amikor is vétlen módon belekeveredik az emberek az istenek ellen folytatott háborújába amiben az egész nevelőcsaládja szörnyethal. Sokáig nincs ideje merengeni ezen, hisz katonák (számomra érthetetlen okból) foglyul ejtik és Argos-ba hurcolják. A város polgárai az istenek felett aratott sikerüket ünneplik (meghalt egy csomó ember és egyedül egy Zeusz szobor ledöntését tudják felmutatni ezzel szemben, a katonai tankönyvek az ilyesmit valóban nagy sikerként értelmezik…) amin megjelenik Hádész (Ralph Finnes) aki nem igazán kultiválja, hogy az istenek úgy kompletten hülyének vannak nézve, úgyhogy igazi partygyilkos módjára kicsinál egy nagyobb adag helyi lakost, majd közli a megmaradottakkal, hogy az egész város pusztulni fog a titánok gyilkosának a krakennek kezei(csápjai-szája-stb) által, hacsak fel nem áldozzák a királylányt Andromédát (Alexa Davalos – Riddck: A Sötétség krónikja) Mivel kéznél van egy félisten Perseus (hogy honnan a rákból tudja mindenki, hogy Perseus félisten, mikor ő maga sem volt tisztában a dologgal, azt örök homály fedi) a király rögtön egy csapat élére is rakja, hogy keljenek útra megoldást találni az apró Kraken jelentette problémára ami lehetőleg mellőzi Androméda halálát. A csapat argoszi katonákból és vezetőjükből Draco-ból (Mads Mikkelsen) valamint a hozzájuk csapódó soha nem öregedő istenszakértő Io-ból (Gemma Arterton – A Quantum csendje) áll. A feladat pedig nem egyszerű hisz mitológiai szörnyek legyőzésén keresztül vezet az út az üdvösséghez, márpedig azok nem adják egykönnyen a bőrüket.

Az alapsztori tehát magába foglalja az izgalmakat és a látványos jelenetek lehetőségét, amit a készítők tökéletesen ki is aknáznak. 2D-s szinten. Merthogy a Titánok harcát hagyományos filmtechnikával forgatták, és utólag szoftveresen konvertálták 3D-ssé, ami sajnos a végterméken igen durván meglátszik. Szép-szép a 3D, de igazából alig érzékelni, nagyon kevés jelenet van, ami igazán kiaknázza a 3 dimenzióban rejlő lehetőségeket. Ez nem egy Avatar, ahol a látványvilág direkt erre lett felépítve. Egy szóval aki teheti ne fizessen több pénzt a 3D-s változatért. Azért persze moziban nézős film a Titánok harca, mert nagyon látványos és akciódús, a trükkök pedig varázslatosak.

A történet kidolgozottsága megfelelő, de azért tény, hogy nem az a film legerősebb pontja. Mindamellett ahhoz épp elég, hogy szórakoztatóan kösse össze a látványos akciókat, különösebb logikai baki nélkül. Azt hiszem egy ilyen stílusú film esetében ennyivel már bőven megelégedhetünk. Meglepő módon a Perseus-Androméda szerelmi szálat teljesen kihagyták, ahogy bármi egyéb romantikázás sem került be a film közel két órájába. Ez azért szokatlan, hisz a görög mitológia egyik mozgatórugója épp a szerelem volt. Mondjuk ez még így mindig a jobbik megoldás mint belerakni valami erőltetett kidolgozatlan romantikus szálat, de még így is érdekesnek tekinthető.

Ami a színészeket illeti Sam Worthington jól hozza a kemény legény karaktert. Mondjuk az izomzatán kívül másra nem is igazán volt szüksége, hisz Perseus egy teljesen alap hőstípus különösebb mélységek nélkül. Esetében azt sem mondhatni, hogy nagy elődöt kellett volna lepipálnia, hisz Harry Hamlin annyira volt hős alkat, mint Scooby Doo… Ralph Finnes félelmetesen jól alakítja a rosszfiút, bár ha őszinték akarunk lenni a Hádész-a 99% Voldemortot tartalmaz. Liam Neeson tökéletes választásnak bizonyult Zeusz szerepére, hisz bár keveset van képernyőn, akkor uralja a vásznat. Ami a többieket illeti mindenki jól hozza a maga karakterét, egyedül csak talán a női szereplőkre lehet egy kis panasz, hisz kibontakozásra esélyt azt nem igazán kaptak. Hogy ez az ő hibájuk-e azt nem merném kijelenteni, de tény, hogy azért egy erőteljesebb (nem fizikai értelemben véve, kell a francnak még egy Xena…) női karakter azért nem ártott volna.

Összességében véve a Titánok harca egy nagyszerű moziélmény, kiváló szórakozást nyújt arra a két órára, de a világot nem váltja meg, nem ez lesz az a film amiről évek múlva is ódákat fogunk zengeni,

Valahogy nem igazán szoktam a blogot magán jellegű írásokkal telepakolni, aminek általában az az oka, hogy olyan apróságokkal amikben semmi érdekes, vagy tanulságos nincs, nem kívánom teleszemetelni a blogot. (Történnek persze érdekes dolgok, amikről érdemes lenne írni, de jelenleg nem érzem szükségét új munkát keresni )

A lényeg a lényeg, hogy az elmúlt hét nagyrészét az ágyban fekve töltöttem, mert a húsvét vasárnapi étkezés kicsit túl jól sikerült. Történt ugyanis, hogy hétfőre be lettem osztva szolgálatba, így a húsvéti családlátogatósdit egy nappal korábbra kellett hoznunk. Ez magában foglalt egy laza 260 kilométeres Kecskemét-Budapest-Jászfényszaru-Nagykőrös-Kecskemét körutat. Jártunk a nagymamámnál (reggeli + nasi + ebéd), keresztanyámnál, anyámnál (nasi + vacsora), párom nővérénél (nasi). Haza már fájós hassal érkeztünk, de az még szerencsére elmúlt másnap reggelre. Alapozásnak azért egy masszív epegörcshöz azért pont jó volt. Másnap szolgálatban az ebéd aztán megadta az utolsó lökést, amitől aztán az epém azt mondta, hogy oké, akkor ezt most untam meg. Én persze kitartó akartam lenni, de aztán a többiek erőszakkal eljuttattak a gyengélkedőre, ahol is megállapították, hogy az ember bőrszínének rendszerint sötétebb tónusúnak kell lennie mint a meszelt falnak és mivel ez nálam nem teljesült, emellett az enyhe sörpocakom gyomor magasságban olyan keménységet mutatott, mint egy kigyúrt edzőteremhuszáré, azonnali hatállyal továbbítottak a megyei kórház ügyeletére. Annyira komoly persze nem volt a gond, de azért út közben egy telefonnal jól ráhoztam a frászt a páromra, aki elsőre nem a legvidámabban reagált a készülj fel, hogy be kell nézned a kórházba felszólításra. Egy igen kellemetlen helyre adott injekció után már engedtek is haza pár napos pihenés javaslatával.

• Pár napos pihenés – Pipa
• Hétfő reggeltől csütörtök reggelig öt kiló mínusz – Pipa
• A húsvétra felhalmozott, plusz a családtól kapott sok finomság elfogyasztása – Pipa (na persze, a pogácsa egy részét most kellett kidobnunk, mert szegény párom nem bír egyedül annyit enni, hogy minden elfogyjon mielőtt megromlana)
• Teljes felépülés – Pipa… lesz majd vagy egy hét múlva.

Szóval most itt tartok. Az epém még mindig fáj egy kicsit, de legalább már görnyedés nélkül tudok járni. Mondjuk futni két métert sem bírnék és a lépcső megmászása úgy kifullasztott, mint egy TBC-s láncdohányost, de javulok. Ez ahhoz képest, hogy mikor hétfőn kivettek a szolgálatból, azt gondoltam, hogy másnapra már kutya bajom sem lesz…

És mi ebből a tanulság? Ha valakinek epeköve van kezeltesse mielőtt bajt csinál (akár még komolyabbat is, mint amit most én kaptam), illetve ha valaki fogyni akar, állítson elő magának masszív epegörcsöt, mert attól csak úgy repülnek lefelé a kilók és ehhez csak azt a jófajta gyomorszájon vágtak könyékkel érzést kell elviselni pár napig, éhség érzetet nem, mert az ember napokig nem kívánja a kaját ilyenkor.

Gondolom mindenki volt már úgy, hogy égető szükséget érzett megtudni kedvenc színészéről, hogy eddig milyen nagy lehetőségeket mulasztott el karrierje során. Nem? Na mindegy, a lényeg, hogy néhány pihent agyú arra gondolt megosztja ezeket a létfontosságú információkat a nagyvilággal és elindították a NotStarring.com-ot. Végül is mi lenne velünk, ha nem tudhatnánk meg sehonnan, hogy akár Chevy Chase is lehetett volna Forrest Gump?

Az oldal maga elég részletes, kereshetünk benne színészre, filmre, listáztathatjuk a filmeket évekre lebontva és sok ehhez hasonló finomság. Sok gyakorlati értelme nincs az egésznek, mégis tipikusan az a fajta dolog ami előtt az ember akár egy órára is képes leragadni. Filmrajongóknak kötelező.

Nem szoktam lopni máshonnan, de ezt most muszáj. A Sorozatjunkie-n linkelték ezt a videót, és HATALMAS. A Supernatural ugyebár nem egy vígjáték, de rengeteg poén van benne, és ez valakit arra ösztökélt, hogy ezeket kiemelve készítsen róla egy trailert. Ez alapján biztos, hogy nem egy kőkemény horrorra gondolnánk, ami úgy általában véve leginkább jellemző a Supernatural-re. Rajongóknak kötelező videó.

Lassan közeleg az idő, hogy hosszú évek után végre ismét Forma-1-es játék jelenjen meg PC-re. Utoljára az Electronic Arts négy szezont felölelő játéka volt amivel a PC-s játékosközönséget megajándékozták, azóta csak az rFactor-hoz megjelenő modok formájában lehetett az aktuális szezon autóival körözgetni a pályán. Bár az rFactor a hardcore szimulátor rajongók nagy szerelme, kocajátékosként nehéz magunkat túltenni a menürendszer rettenetesen igénytelen kivitelén a verseny körítésének teljes hiányán, a hangulat hullaház jellegén, és azon az érthetetlen apróságon, hogy egy 2007-ben készült játékban még azt az egyszerű feladatot sem tudták megoldani, hogy a pilóták keze a kormányon legyen (vagyis megoldották, de rosszul, holott ez már a Collin McRae Rally 2-ben is tökéletesen meg lett valósítva). Ha ez még nem lenne elég, az irányítást annyira kormányra tervezték, hogy billentyűzetre, vagy gamepadra szinte lehetetlen rendesen belőni. És a mai játékokat grafikáját megközelítő beállításhoz még a durvánál is durvább vas kell alá (nekem a Dirt 2 max beállításon egyszer sem szaggatott be, az rFactor viszont full grafikán fél mezőnnyel a pályán folyamatosan)

Szóval ezen ínséges idők után a Codemasters sikerrel szerezte meg a licenc-et és úgy tűnik jól sáfárkodnak majd vele. A karrierszimuláció állítólag nem csak a versenyekre tér ki, barangolhatunk majd a padock-ban cseveghetünk a többi pilótával és ehhez hasonló nyalánkságok. Ezekre mondjuk nem tudom mi szükség, de akár jó is kisülhet belőle. Azért remélem kikapcsolható lesz. Lesz arcade és szimulátor játékmód, hogy mindenki igényét kielégítsék. Lesz csilli-villi grafika amit a Dirt 2-ben is kiválóan vizsgázó motor garantál számunkra. Ha már a Dirt 2 szóba került, igaz, hogy ott a Codemasters épp azt mutatta be, hogy mennyire képes elrugaszkodni az eredeti céloktól (rallyjáték helyett Need for Speed a rallypályán) de mivel itt licenc-elt játékról van szó, nincs olyan mozgásterük, ami megengedné nekik, hogy annyira eltévedjenek, mint a Dirt 2-nél.

Én már nagyon várom, hogy milyen lesz, ha csak fele annyira sikerülélvezhetőre, mint (szerintem) minden idők legjobb F1-es játéka a Grand Prix 4 akkor én már örülni fogok.

A megjelenésig sajnos még őszig várnunk kell, addig is kedvcsinálónak néhány kép a játékból:

Nem-nem-nem! Csak azért sem fogok hurráoptimista módon a Forma-1 feltámadásáról beszélni a tegnapi futam után, mint tették azt oly sokan. Való igaz, a tegnapi nagydíj úgy nagyjából az elmúlt három legizgalmasabb futama volt (a két évvel ezelőtt szezonzáró utolsó két kanyarja izgalmas volt, de azt leszámítva a futam többi részét tekintve nem verte ezt a tegnapit) de ezt megint csak az esőnek köszönhettük. Ha majd száraz pályán láthatunk ilyen fantasztikus produkciókat, hajlandó leszek csatlakozni az új szabályokat éljenző tömeghez. Ja és tudom, hogy volt már egy nagydíj idén, nem ez volt az első, de azt a futamot én nem vagyok hajlandó versenyként elismerni.

De addig is, milyen volt a tegnapi futam? Frenetikus. Végre láthattunk test-test elleni küzdelmeket, hihetetlenül végrehajtott előzéseket, egyszerűen az ember az ilyenekért nézi a Forma-1-et. A versenyt a futam elején merészet (és akkor külső szemlélőként látszólag rettenetesen nagy hülyeséget) húzó Jenson Button nyerte, aki elsőként ment ki száraz pályára alkalmas gumikért és így másodperceket hozott a többieken, ami végül a győzelméhez vezetett. Ehhez szüksége volt azért persze egyéb körülményekre is amibe beletartozott például, hogy az elbénázott rajtot követően még az első kanyart is sikerült elrontania, aminek a következményei Fernando Alonso-t és Michael Schumacher-t sújtották. Az angol világbajnok eltalált a ferraris hátsó kerekét és nekiforgatta a hétszeres VB győztes németnek. Persze még ez is kevés lett volna a sikerhez, csakhogy Sebastian Vettel-t idén már másodszor hagyta cserben az autója egy biztosan megnyert futam során, ezúttal a fék mondta be az unalmast, így a német a befutót már csak a boxutcából nézhette. Ahhoz képest, hogy két futam után a Red Bull tűnik a leggyorsabbak, igen nagy ponthátrányban vannak a Ferrari-hoz képest. A rajt nagy nyertese egyébként Robert Kubica volt, aki Renault-jával négy helyet jött előre, ami aztán a kieséseknek köszönhetően egy második helyet eredményezett neki. Persze azért számára nem volt ám ennyire egyszerű a dolog, hisz egyedüliként ő volt képes éles versenykörülmények között megálljt parancsolni Lewis Hamilton-nak, aki gyakorlatilag odáig bárkit megevett reggelire aki előtte autózott. A dobogón állók közül egyébként leginkább Kubica érdemelte ki a helyét, hisz sokat küzdött és mindig nyertesen került ki a harcokból. A harmadik helyen olyasvalaki végzett, aki ezen a versenyen kis túlzással pontszerzést sem érdemelt volna. Felipe Massa valami rémesen sokat hibázott, ha nincs az a fantasztikusan jól elkapott rajtja, ahol állva hagyott mindenkit, akkor az előbbi mondatba a “kis túlzással” kitétel bele sem került volna. Ha Hamilton-ról azt írtam, hogy bárkit megelőzött aki előtte ment, akkor Massa-ról elmondhatom ennek ellenkezőjét. A futam nagy részében feltartotta a mögötte autózókat, akik ezt rendszerint az ő megelőzésével hálálták meg. Csúszkált össze-vissza, voltak kanyarok amiket egymás után vagy öt körben képes volt elrontani. Egyetlen szerencséje, hogy a verseny végén csapattársa Fernando Alonso ment mögötte, hisz a spanyol vele nem lehetett olyan agresszív, mint volt másokkal mikor az utolsó helyről végig mászta a mezőnyt. Bizony Alonso utolsóból lett majdnem első, hisz az első kanyart követően a mezőny végéről indulhatott, és eséllyel támadhatta volna Kubica-t, vagy esetleg talán még a győztes Button-t is, csakhogy Massa nem igazán akarta elengedni, ő pedig nem kívánt belemenni egy olyan előzésbe aminek könnyedén Ferrari 0 pont lehetett volna a végeredménye. Csapatszempontból ez biztos nem volt túl jó döntés így. Alonso a negyedik helyen autózva egyébként Hamilton-tól is megmentette Massa-t, hisz nagyszerűen verte vissza az angol fiú támadásait, ez pedig a tegnapi Massa-nak egészen biztosan nem sikerült volna. Az ötödik helyen Nico Rosberg futott be elsősorban a verseny során kétszer is rettenetes nagyot butáskodó hazai pályán versenyző Mark Webber-nek köszönhetően, aki néhány körrel a leintés előtt hátulról belerongyolt az Alonso megelőzésén munkálkodó Hamilton-ba. A 2008-as év angol világbajnoka a Webber-i attrakció ellenére is befutott a hatodik helyen, mögötte a viszonylag csendes futamot teljesítő Vitantonio Liuzzi és Rubens Barichello ért be. Webber az orrkúpjának két körrel a leintés vége előtti cseréje ellenére is képes volt pontot szerezni, a kilencedik helyen zárt. A tizedik, utolsó még pontszerző helyen Michael Schumacher futott be, akivel a Forma-1 abszolút kezdői járatták a bolondjukat hosszú körökön át, Jaime Alguersauri-n például csak a katalán fiú hibája miatt tudott átmászni, odáig a Torro Rosso versenyzője hosszú körökön keresztül komplett bolondot csinált belőle, és nem egy támadási kísérletet visszavert.

A verseny utáni nagy kérdések a következők:

• miért nem állítják vissza a 107%-os szabályt? Az új istállók annyira lassúak, hogy a többiek rendes versenykörülmények között 15-20 körönként körözik le őket, így pedig gyakran rettenetesen veszélyes szituációt teremtenek a pályán. Szegény versenyzőik nem is látják a mögöttük érkező gyorsabb autókat, aztán fél körrel később már állhatnak is félre elengedni azokat. Tegnap a cseppet sem ügyetlen Kovalainen még a közvetlenül előtte autózó De La Rosa-tól is kört kapott, Chandhok pedig a Hispania-val 4 kör hátrányban fejezte be a versenyt.
• meddig tart majd ki a Schumacher fanok lelkesedése? Két verseny után persze korai lenne nagy következtetéseket levonni, de attól még tény, hogy a németek hétszeres világbajnoka eddig sokat nem tett hozzá sem a tavalyi VB győztes autó teljesítményéhez, sem úgy általában a versenyekhez. Ami engem illet én nem is vártam mást. Tudom, hogy a rajongóival ellentétben Schumi sem vár el nagy sikereket magától az idén, de én még azt is kétségbe vonom, hogy így negyven fölött ki fogja tölteni azt a három éves szerződését. Világbajnok már biztosan nem lesz, szerintem még Rosberg előtt sem tud majd végezni az év végén.
• mikor rúgják már ki az RTL Klub-ról a Forma-1-hez vajmi kevéssé konyító Wéber-Czollner duót (Palik sem sokkal jobb ám…)? Tegnap körökön keresztül beszéltek arról, hogy Hamilton mekkorát esett vissza a rajtnál, miközben két kanyar után a hetedik helyen ment a tizenegyedikről indulva! És tették ezt még akkor is, mikor végig Hamilton kamerájából láthattuk a rajtot. Egyikük sem vette észre, hogy baromságokat beszélnek, egyikük sem mondta, hogy bocsi, ezt elnéztük… Nem. De mást képesek elnézni. Például az időmérőn első szakaszában rendszeresen összekeverték valamelyik Hispania-t vagy Virgin-t (nem tudom már melyiket) Schumacher-rel. Magyarázták, hogy a német milyen rossz helyen eresztett el valakit, miközben látszott a képernyőn hogy száz méterrel mögötte volt a csetepaté. És ez most még csak a két legdurvább baromsága a duónak. Nem értem, hogy mit keresnek a kommentátor állásban olyan emberek akik képtelenek figyelemmel kísérni a futam zajlását és mást sem tudnak csak össze-vissza baromságokat beszélni.

Végezetül lássuk a rajtot, ami tényleg izgalmasra sikeredett:

Mindenki meghal. Ez már csak így megy. Legyen az ember, állat, növény, vagy akár egy sorozat, amit a csatornája ideje korán küld a halálba. Hasonlóan járt annó a Dead Like Me hősnője is, akinek földi pályafutása mindössze 18 évig tartott, de aztán megadatott az a kiváltság (amit a háta közepére sem kívánt) hogy a halála után új életet kezdhessen. Ő hozzá hasonlóan a sorozata is megkapta a második lehetőséget azután, hogy eljött érte a Kaszás: pár évvel a végét követően az alkotók úgy döntöttek, hogy összetrombitálják az eredeti szereplőgárda fellelhető színészeit és leforgatják a széria folytatását, így született meg a Dead Like Me:  Life After Death. Aki esetleg nem tudná, hogy mi is volt ez a sorozat annak itt egy rövid ismertető róla.

A filmet azért sikerült úgy elkészíteniük az alkotóknak, hogy azok is megértsék akik a sorozatról még csak nem is hallottak. Az alapszituáció ugyebár annyi volt, hogy Georgia Lass-t élete első munkanapján telibetrafálja egy űrből lezuhanó WC-ülőke. Élete utolsó napja egyben halál utáni élete első napja is lesz, mert ahelyett hogy békében belépne a túlvilág felé tartó fénybe, itt kell maradnia kaszáskodni, hogy mások lelkének átsegítésében segédkezzen. Mivel a munkát mint olyat alapból sem szerette, ez meg határozottan olyasmi amit ő aztán nem akart, valahogy nincs igazán elragadtatva a dologtól. Egy kaszáscsapat tagja lesz, amely a legdurvább halálesetek áldozatainak segít az átlépésben, de emellett még kénytelen egy polgári állást is keríteni, mivel az alap foglalkozása nem épp olyasmi amiért fizetne neki bárki is.

Ugyebár ez volt az alapszitu évekkel ezelőtt. A sztori onnan folytatódik (A CIKK INNENTŐL BÖSZEME NAGY SPOILER A SOROZAT VÉGÉT NEM LÁTÓKNAK) hogy a csapat éléről távozik Rube, helyére új vezető érkezik Cameron Kane személyében, akinek a felfogása kicsit eltér elődjétől a kaszáskodást illetően. Modernizál, illetve mindent megtesz, hogy a csapat összes tagját lekenyerezze. Közben George húga Regie épp a szokásos “népszerűtlen tini” krízisen megy át, amit csak tetéz szerelmének balesete, akinek lelkét épp George-nak kellett volna elvennie… A sztori röviden ennyi, ennél többet nem tudok anélkül írni, hogy bele ne mennék a film poénjainak lelövésébe.

Szóval igen, eltelt néhány év, sokan változtak, az őskurvázié Daisy Adair például olyannyira, hogy az arca Laura Harris-ből Sarah Wynter-ré változott (szerintem óriási poén, hogy ez a két színésznő annó a 24 második évadában testvérpárt alakított). Ez sajnos a karakter esetében más változásokat is hozott. Sarah Wynter hiába nem rossz színésznő, képtelen jól hozni a karaktert. Az ő kisugárzásában nincs meg az a nyers és valahol mélyről érkező ribancosság, ami Laura Harris-ben megvolt, ezért a hiányt rettenetes túljátszással próbálja pótolni. Az eredmény egy hisztis ripacs színésznő lesz, nem az az elsőre sekélyesnek tűnő, de belül mégis érző karakter, ami korábban volt. A többiek karaktere nem változott semmit, ellenben Rube hiánya sajnos az eredeti Daisy-éhez hasonlóan érződik. Az új vezetőt a Lost-ból ismert Hanry Ian Cusick játsza, remekül, a gond inkább azzal van, hogy nem egy ilyen karakter kellett volna ide. Az ő személye hozza a legfőbb konfliktusokat, és bár a film maga jó, én mégis rossz döntésnek tartom a behozását. A többi színész és karaktereik igazából nem sokat változtak: a főszereplő Ellen Muth továbbra is fantasztikus, az igazán nagy rejtély számomra továbbra is az, hogy hogyan hagyhatnak parlagon heverni egy ilyen jó színésznőt. Való igaz, hogy nem egy klasszikus értelemben vett bombanő, de nagyon eredeti személyiség és hihetetlenül tehetséges abban amit csinál. Gyakorlatilag már az első perctől kezdve képes volt szerethetővé tenni ezt a lányt, pedig eleinte nem igazán tett szimpatikus dolgokat a karakter. Ezt a tulajdonságát a Life After Death forgatására sem vesztette el, szívesen megnézném őt más filmekben is. A régi kaszáscsapatból megmaradó két másik eredeti színész Jasmine Guy és Callum Blue még mindig vicces, ahogy megszokhattuk tőlük (már az első párbeszédükön dőlni lehet a nevetéstől) A George főnökasszonyát alakító Christine Willes még mindig irritáló kissé, de sokkal inkább szerethető, ami nagyon valóságossá teszi a karakterét. Cynthia Stevenson aki George anyját játsza, gyakorlatilag évekkel ezelőtt is ilyen volt, a karaktere tálán csak annyiban változott, hogy kicsit talán szelídült a kisebbik lányával való veszekedésekkel tarkított viszonya, bár békésnek továbbra sem mondható. Ha már felmerült George kishúga, igazából ő nagy változásokon ment át. Nem cserélték le, mint Daisy-t, csak az őt alakító Brit McKillip időközben felnőtt és bár kislányként is látszott rajta, hogy nem csúnya ő, csak szándékosan csúfítottak rajta, mostanra igazán szép fiatal lánnyá érett. A karaktere is sokat lépett előre, bár még mindig az az egész világgal hadban álló tini, de már nem az a durván csodabogár akinek az elején megismertük.

Szóval rengeteg változáson ment át a Dead Like Me a sorozat befejezése óta, ezek nem mindegyike tekinthető túlzottan pozitívnek. Az eredeti humor és morbid módon vicces halálok megmaradtak és ez azért kárpótol Daisy lecseréléséért, valamint Rube kiírásáért, valamint az új főnökkel érkező némiképp talán mesterkélt konfliktusokért. Azt sajnos már soha nem tudjuk meg, hogy ha annó a csatorna nem hozza azt a teljességgel érthetetlen döntést, hogy lelövi az egyik legnézettebb szériáját, ami ráadásul arányait tekintve a kezdetektől fogva alig vesztett nézőket… szóval akkor hová fejlődött volna a Dead Like Me. Nekem a Life After Death igazán tetszett, bár igazából akadtak benne hiányosságok és nem is tekinthető sorozat lezárónak, mint annak idején a Firefly számára a Serenity. Arra mindenképp jó volt, hogy felidézze minden idők egyik legeredetibb sorozatának hangulatát, de még emellett is kicsit érthetetlen, hogy a készítőknek egész pontosan mi volt vele a céljuk. Sokkal inkább volt ez egy sorozat duplaepizódja, mint egy teljesen különálló film. Mindezek ellenére is annak aki szerette a Dead Like Me-t, ez egy kötelező darab, igazán nagyot nem hiszem hogy csalódhat benne.

Kicsit megkésve most került a nálunk a mozikba a Pandorum, amit sokan egyfajta újkori Alien filmnek tartanak. Mondjuk egyetlen aspektusát leszámítva nagyon nem az, de attól még lehet jó film.

Lehet, de ami engem illet, rohadt távol áll tőle. Végül is nem rossz, de a jó az nem ilyen. Az alapötlet például nem rossz. Két fickó egy kihalt űrhajón ébred a hibernálásból és a legkevésbé sem emlékeznek rá, hogy hogyan kerültek oda, vagy most akkor mégis mi a fene van. Arra hamar rájönnek, hogy nekik kell átvenniük a hajó irányítását, mert aző műszakjuk következik, épp csak az előző váltás nincs sehol és a parancsnoki hídra sem képesek feljutni. Az energiaellátás erősen akadozik, szóval kénytelen kelletlen egyiküknek neki kell látni körülnézni a hajón, hogy akkor mi is történt. A felfedezés kevéssé alakul békésen, mivel mindenfelé emberevő zombik rohangálnak és az egyetlen ember akivel összefut szintén nem viselkedik sokkal kedvesebben vele. Az energiaellátás visszaállításához hősünknek a hátra maradt társának távsegítségével el kell jutnia a reaktorhoz, amihez zombihordákon keresztül vezet az út. Persze közben megtudjuk, hogy merre tart a hajó és egyéb ilyen nyalánkságok, de ezek felismerését inkább nem spoilerezem le.

Szóval a lényeg, hogy a milliónyi egymásra rakott klisé ellenére az eredeti alapötlet miatt még lehetett volna egy jó film, engem mégsem volt képes megragadni. Egyrészről hatalmas gond, hogy nagyrészt azt sem látjuk, mi történik, annyira jól érzékeltetik a hajóra telepedett korom sötétet. Tény, hogy a filmnek van egyfajta hangulata, de ezt bármely hasonló stílusú B kategóriás filmről elmondható, ettől még nem lesz jobb középszerűnél, pláne, hogy ami a fő hangulati elem akart volna lenni, az messze elmarad a nagy klasszikusoktól, de még az újabb kori trónkövetelőktől is. A kiszolgáltatottság, szűk tér, bezártság, magányos félelem az erősebb és túlerőben lévő ellenségtől… ez mind olyasmi ami például az Alien szériában lényegesen jobban átérezhető volt (egyébként egyedül ezeket az egyébként összes űrhorrorra jellemző hangulati elemeket tekintve lehet összehasonlítani a két filmet, különben ég és föld a különbség) de még a Resident Evil első részében is jobban sikerült megvalósítani. A film végi nagy csavar rettenetesen kiszámítható, gyakorlatilag kábé az ötvenedik perctől kezdve lehet sejteni, hogy valami ilyesmi lesz. Ha nincs csavar az nem baj, de ilyen ne legyen.

Ami a színészi teljesítményeket illeti, mindenki jól játszotta a rá osztott rémesen sablon karaktert, pluszt senki nem tett hozzá, bár igaz, hogy nehéz is lett volna… Dennis Quaid hiába volt a legnagyobb név és hiába az ő karaktere tűnik a legfontosabbnak, mégsem ő a főszereplő, hanem a sok filmmel a háta mögött álló, ám még mindig teljesen ismeretlen Ben Foster (akinek legjobb tudomásom szerint semmi köze a United potyakirály cserekapusához). A film harmadik főszereplője az élete első amerikai filmjében szereplő Antje Traue aki egy amolyan tipikus vadcsajt alakít, amit egy nagyobb költségvetésű filmben valószínű Michelle Rodriguez-re bíztak volna.

Igazából képtelen vagyok megérteni a film körül kialakult hype-ot. Ez egy egyszerű B film amiből a hasonló stílusú sci-fik aranykorában a 80-as évek végén, 90-es évek elején kismilliót forgattak, amelyek színvonalukat tekintve sem voltak gyengébbek. Kíváncsi leszek, hogy vajon valóban bővítik-e trilógiává a Pandorum-ot, mert gyakorlatilag ez a rész teljes lezárást kapott, egyetlen kérdést sem hagytak nyitva és bár lehetne folytatni, az már alapvetően más stílusban kéne készüljön. Én tiszta szívemből mindenkit lebeszélnék róla, de túlságosan sokaknak tetszett ahhoz, hogy az én végletekig negatív véleményemet megcáfolhatatlannak tartsam…

Gondolom sokan vannak, akik ismerik a két következő képet, de nekem teljesen újak. A lényeg csak annyi, hogy a lentiekben két amerikai színésznőről készült képet láthattok, ahogy kiderül róluk, valójában aggódó magyar anyák, illetve takaros magyar menyecskék. Az utóbbi hiba azért is különösen ciki, mert a fajmagyar Jobbikosok újságjában követték el…

Eliza Dushku az aggódó magyar anyuka (a felhasznált fotó a Dollhouse egyik promóképe…)

És Shiri Appleby a Rosswell sztárja, mint magyar menyecske

A Ki nevet a végén tipikusan az a film amelynél minden egyben volt egy igazán szórakoztató dramedy-hez aztán valahogy mégsem sikerült a dolog. Persze ha csak ennyit írnék, az miféle filmkritika lenne?

Az alapsztori dióhéjban annyi lenne, hogy van egy kevéssé sikeres srác aki stand up humorista szeretne lenni, de annyira nem megy neki, hogy még a barátait is csak komoly könyörgéssel tudja rávenni, hogy megjelenjenek az előadásán. Aztán van a legendás humorista megannyi sikerfilmmel a háta mögött, aki kiégett és épp meghalni készül, mivel a leukémia egy igen ritka fajtájában szenved. Egyedül él, mert nagyjából mindenkit elidegenített maga mellől. A kettejük sorsa egy stand up előadáson fonódik össze ahol a feltörekvő ifjonc produkciója megtetszik a nagymenőnek és maga mellé veszi szövegíró/titkárnak. Ebből persze barátság lesz, ami akkor is fennmarad, mikor egyikük vagy másikuk seggfej módjára viselkedik. Közben persze az ifjú srác is egész jó stand up-ossá válik. Aztán vannak mellékszereplők is a filmben: a feltörekvő srác lakótársai/barátai, barátnő jelöltje, a kiégett sztár exnője, annak férje és a gyerekeik.

A film sajátossága próbál lenni, hogy betekintést nyer a stand up comedy világába és mellette kis Entourage-os beütéssel a filmesek életébe is rengeteg sztár cameojával. Így láthatjuk itt a saját magát játszó Eminem-et, Sarah Silverman-t, Ray Romano-t, Andy Dick-et és még sorolhatnám.

A sztori kicsit sablonos, egye fene, de attól még lehetne jó a film. A gond nem itt van, hanem ott, hogy amíg a drámai vonal egészen jól ki van dolgozva, addig a humor elhanyagolható mértékben működik a filmben. Egyszerűen néhány tényleg jól eltalált poént leszámítva minden vicc, vagy viccesnek szánt dolog erőltetett és/vagy undorító, de nevetni azt nem igazán lehet rajta. A másik problémát a film hossza adja, ugyanis Apatow-nak 150 percesre sikerült nyújtania azt a témát ami max 100 percre lett volna elég. Külön zavaró, hogy a 80-90. perc tájékán mikor már kezd az amúgy sem erős film még jobban leülni, úgy tűnik, hogy mindjárt vége, de ehelyett egy addig éppen csak érintett szál kibontásának még csak akkor kezdenek neki… Tényleg nem akarom ezt jobban kifejteni, hisz csak elspoilerezném vele a filmet, nem mintha ez az a fajta film lenne amit a fordulatokért lehet (lehet?) szeretni.

Tulajdonképp a legnagyobb gond az első perctől kezdve a méla unalom. A történet folyása sem valami pörgős, de a karakterek még azt is képesek űberelni unalom tekintetében. Hogy a színészek unták-e ennyire a dolgot, vagy eleve így lett megírva a forgatókönyv azt nem tudom, de attól még tény, mindenki olyan, mintha kurvára lenne jobb dolga is mint ebben a filmben szerepelni. Persze amennyiben így van, igazat adok nekik… A karakterek végtelenül unalmasak, nem hogy különleges nincs bennük semmi, de még csak nem is szórakoztatóak, így az emberben meg sincs a vágy, hogy szimpatizáljon bármelyikükkel is.

A rendező-író Judd Apatow keze alól kikerült már jó néhány szórakoztató film (pl.: 40 éves szűz, Superbad, Felkoppintva) amelyeknek nem mindegyike volt frenetikus, de egy megnézésre jók voltak. Hasonló statisztikával rendelkeznek a főszereplők: Adam Sandler (tőle nem írok filmeket, kétlem van olyan aki nem ismerné) és Seth Rogen (Superbad, Ananász expressz, Fanboys) is. De feltűnik itt még pl Jonah Hill is a Superbad folyton kanos kövérfiúja, ő játsza Seth Rogan egyik barátját. Amit végkép nem értettem meg, hogy az örökös keményfiú Eric Bana mit keresett itt. Mármint tudom, van neki humoros oldala is, de itt még csak nem is azt mutatták be.

Szóval a Funny people nem több mint egy tanmese arról, hogy ha nem jól bánunk a minket körülvevő emberekkel, akkor egyedül maradunk az életben és lehet már későn kezdünk bánkódni az elszalasztott lehetőségeken. A mondandó szép, de nem lett volna muszáj ezt ilyen unalmas köntösbe öltöztetni, mert így a néző aki egy keserédes komédiára számított egy óra után már csak a keserűséget érez, komédiát csak akkor ha a film után megnéz egy Showder klubot.